DANI

3:00
Éjjel-Nappal BudapestLili Daninak: „Miért nem hagytad, hogy túllépjek rajtad?”
2018. január 17. 21:40

Lili Daninak: „Miért nem hagytad, hogy túllépjek rajtad?”

Lili próbálta derekasan viselni Dani visszatérését Bécsből, és határozottan elzárkózott a fiú békülési kísérletei elől. Amikor azonban azt mondta neki Dani, hogy ő tényleg komolyan gondolta a kapcsolatukat, újra feltámadt benne a remény. Bori tanácsára fittyet hányva Lili megpróbálta rábeszélni Danit, hogy próbálják meg újra, de a fiú határozottan lepattintotta. Dani eközben a klubban véletlenül belebotlott Evelinbe, aki megragadva az alkalmat szerette volna tisztázni vele a dolgokat, amit azonban a megbántott Dani makacsul visszautasított. Mikor Dani tudomást szerzett arról, hogy Lili újra inni kezdett, egyből hozzá sietett, hogy mellette állhasson.
2:42
Éjjel-Nappal BudapestLilit teljesen kétségbe ejtette Dani szakítása
2017. december 18. 21:25

Lilit teljesen kétségbe ejtette Dani szakítása

Dani, mivel nagy hatással volt rá a pénteki találkozás Evelinnel, nehéz szívvel szakított Lilivel, akit ez teljesen sokkolt, és megsejtette, hogy egy másik nő áll a dolog mögött. Dani meglepte Evelint a hírrel, majd arra is rávette, hogy pár napra utazzanak el együtt. Bár ígéretet tett Evinek, hogy még titkolják a kapcsolatukat, Lili kirohanása után Dani mégis elmondta neki az igazat. A csalódott Lili erre felkereste Evelint és kiosztotta őt.
4:06
Éjjel-Nappal BudapestBori szexi koreográfiával készítette fel Rolandot a versenyre
2017. november 23. 22:10

Bori szexi koreográfiával készítette fel Rolandot a versenyre

Roland teljesen kétségbeesett, amikor rájött, hogy a „Mr. 2017” verseny előtt, szinte minden szavazatot Dani zsebelt be. Amikor aztán Bori váratlanul felajánlotta neki, hogy segít neki betanulni egy táncprodukciót, kiderült, hogy Rolandnak nagyon nem megy a tánc. Bori azért tovább győzködte öt, mert nem akarta, hogy Roland feladja a versenyt, hiszen fogadott rá.
2:32
Éjjel-Nappal BudapestBori Lilinek: „Mondd meg mindenkinek, hogy egy hazug dög vagy!”
2017. november 13. 22:00

Bori Lilinek: „Mondd meg mindenkinek, hogy egy hazug dög vagy!”

Mikor a Bécy-ház lakói csúfos megjegyzéseket tettek Lilire, Dani a lány védelmére kelt, aki aztán megpróbálta bevonni Klaudiát is a hazugságába, miszerint meghalt a nagymamája. Kereszt anyja azonban visszautasította Lilit, Bori pedig mindenáron leakarta buktatni a lány hazugságait. Amikor aztán Klaudia mégis megjelent az utolsó pillanatban a temetőben, Borinak megalázva el kellett ismernie, hogy tévedett Lilivel kapcsolatban.
3:03
Éjjel-Nappal BudapestLili féltékenységi rohamot kapott Lia miatt
2017. október 20. 21:55

Lili féltékenységi rohamot kapott Lia miatt

Lili a lakóhajóra csalta Danit, hogy felszedhesse a fiút, aki viszont rájött, hogy tetszik a lánynak, ezért inkább kivágta magát a helyzetből. Lili azonban csak még jobban akarta ezért Danit, próbálkozása közben pedig véletlenül rajtakapta Liát és a fiút szex közben. Lili kislányos versengésbe kezdett Liával szemben, majd mikor Dani finoman elutasította őt, még jobban belehabarodott a srácba, annyira kedves volt vele.
2:19
Éjjel-Nappal BudapestDani Borinak: „Én is kiteregessem rólad a szennyest?”
2017. október 19. 21:55

Dani Borinak: „Én is kiteregessem rólad a szennyest?”

Lili teljesen le volt égve, ezért Bécy munkát ajánlott neki. A lány először elutasította, de rájött, hogy nincs más választása, mint elfogadni Bécy ajánlatát. A klubban azonban Bori megfogadta, hogy pokollá teszi Lili életét egy régi sérelem miatt. Dani azonban a lány segítségére sietett, amitől Lili egyből beleesett a srácba. Este a hajón búcsú bulit szerveztek Majának, aki elmegy Kanadába, hogy új életet kezdjen.