ADÁSRÉSZLETEK

1:37
Cápák közöttMagyar ember evés közben nem beszél – tartja a mondás, de a Cápák között vállalkozójának erről más a véleménye
2024. január 7. 20:40

Magyar ember evés közben nem beszél – tartja a mondás, de a Cápák között vállalkozójának erről más a véleménye

Szakály Andrea saját elmondása szerint sokszor furcsának tartja magát, a Cápák elé pedig azért érkezett, hogy partnert találjon az álma megvalósításához. Andrea elkötelezetten szeretné becsempészni a családok és a felnőttek életébe az elmélyült, őszinte beszélgetéseket. Ennek elérése érdekében egy számokkal ellátott partedlit fejlesztett ki, amit a Cápáknak is bemutatott. 
4:31
Cápák között„Élő sertést sem eszek, mégis értem azt a bizniszt” – Moldován András vakon beszállt volna a gin-üzletbe
2024. január 7. 20:40

„Élő sertést sem eszek, mégis értem azt a bizniszt” – Moldován András vakon beszállt volna a gin-üzletbe

Czomba Bianka és Beliczay Zsolt olyan meggyőzően beszéltek a vállalkozásukról, hogy Moldován András már azelőtt ajánlatot tett a házaspárnak, mielőtt szóba került volna a cégük pénzügyi háttere. A befektetők közül azonban több Cápának is felkeltette az érdeklődését Zsolték terméke, így a vállalkozóknak nem volt egyszerű meghozniuk végső döntésüket. 
2:07
Cápák közöttSaját fejlesztésű, dobozos gin&tonic márkájukat mutatta be a házaspár a Cápáknak
2024. január 7. 20:40

Saját fejlesztésű, dobozos gin&tonic márkájukat mutatta be a házaspár a Cápáknak

Czomba Bianka és Beliczay Zsolt nemcsak a magánéletben alkotnak egy párt, de üzlettársak is. Már régóta foglalkoznak prémium pálinkafőzéssel, azonban a Covid alatt a cégük forgalma meredeken zuhanni kezdett. Bianka ekkor találta ki, hogy jó lenne egy dobozos koktélt is piacra dobni, így született meg a Carly's gin&tonic, ami már több mint 150 kiskereskedés polcain megtalálható. A házaspár 20 millió forintért és mentorálásért cserébe 10% részesedést ajánlott fel a Cápáknak. 
4:12
Cápák között„Én nem használhatom?” – Moldován András nem értette, mi értelme van egy nőknek tervezett pisitölcsérnek
2024. január 7. 20:40

„Én nem használhatom?” – Moldován András nem értette, mi értelme van egy nőknek tervezett pisitölcsérnek

Molnár Boglárka vállalkozása, a helpee és az általa kifejlesztett lebomló pisitölcsér különböző reakciókat váltott ki a Cápákból. Moldován Andrásnak sokáig nem volt egyértelmű, hogyan kell használni a terméket. „Neked van egy ugyanilyened beépítve, biológiailag” – magyarázta neki Balogh Petya. Miközben az egyik oldalon rengeteg kérdés merült fel, Balogh Levente meglátta a vállalkozásban a lehetőséget, és ajánlatot is tett. 
1:55
Cápák között„Nagy falak állnak előttem, de hiszek a nőkben” – Molnár Boglárka tabudöntögető termékkel érkezett a Cápákhoz
2024. január 7. 20:40

„Nagy falak állnak előttem, de hiszek a nőkben” – Molnár Boglárka tabudöntögető termékkel érkezett a Cápákhoz

Molnár Boglárka életét sok nőtársához hasonlóan gyakran nehezítette meg a közösségi mosdók higiénikus használta. Bogi azonban nem volt hajlandó beletörődni abba, hogy a legalapvetőbb biológiai szükséglet beárnyékolja a nők mindennapjait. A fiatal édesanya a férjével közösen kifejlesztett helpee pisitölcsérrel érkezett a Cápák elé, hogy 20 millió forintért cserébe 10 százalékot ajánljon fel a cégéből. 
2:47
HíradóBóka miniszter: Beszélniük kell a svédeknek, hogy a magyar parlament megszavazza NATO-csatlakozásukat
2024. január 7. 19:03

Bóka miniszter: Beszélniük kell a svédeknek, hogy a magyar parlament megszavazza NATO-csatlakozásukat

Párbeszédet vár a svédektől a magyar parlament – ezt mondta a tervezett NATO-csatlakozásukról Bóka János, uniós ügyekért felelős miniszter egy finn lapnak. Arról is beszélt, hogy a finnek kérelmét azért szavazták meg előbb, mert részükről több nyitottságot láttak. Orbán Viktor alig két hete még azt mondta, pont a finnek miatt nincs – mint mondta – gusztusuk a magyar képviselőknek felvenni a svédeket a NATO-ba.
2:16
HíradóPutyin az ukrán fronton elesett katonák családtagjaival ünnepelte az ortodox karácsonyt
2024. január 7. 19:00

Putyin az ukrán fronton elesett katonák családtagjaival ünnepelte az ortodox karácsonyt

Az ukrán fronton elesett orosz katonák családtagjaival ünnepelte Vlagyimir Putyin az ortodox karácsonyt. Az orosz elnök szerint a találkozó azt jelzi, hogy az állam nem hagyja magára a harcosok hozzátartozóit. Nyugati becslések szerint az orosz hadsereg vesztesége akár a háromszázezret is meghaladhatja. Ennek ellenére létszám- és hadianyag fölényük lassan felőrli az ukrán csapatokat.
2:30
Híradó2021-ig kiemelt műemlék volt az Agrárminisztérium épülete, ma már bontják egyes részeit
2024. január 7. 18:57

2021-ig kiemelt műemlék volt az Agrárminisztérium épülete, ma már bontják egyes részeit

Hiába műemlék, bontják az Agrárminisztérium Parlament melletti épületének egy részét. A kormány 2021-ben minősítette át a korábban kiemelt műemléknek számító épület védettségét, majd nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánították a projektet – ez ad jogi lehetőséget a munkálatokra. Hadházy Ákos független képviselő feljelentést tesz. Azt mondja: lehet, hogy jogilag lepapírozták az építkezést, de szerinte ez akkor is műemlékrombolás.
2:48
HíradóRövidültek a kórházi várólisták, de a Magyar Orvosi Kamara főtitkára szerint csak papíron
2024. január 7. 18:52

Rövidültek a kórházi várólisták, de a Magyar Orvosi Kamara főtitkára szerint csak papíron

Átlagosan több, mint nyolc hónapot kell várni egy térdprotézis-műtétre. De van olyan város, ahol több mint másfél évet. 26 ezren várnak valamilyen műtétre az országban, jóval kevesebben, mint tavaly tavasszal. Az Orvosi Kamara főtitkára szerint csak azért csökkentek a számok, mert az Egészségbiztosítási Alapkezelő más módszertan szerint közli az adatokat.
2:13
HíradóA főpolgármester szerint a kormány beismerte, hogy nem anyagi okokból szüntetnék meg a Budapest-bérletet
2024. január 7. 18:46

A főpolgármester szerint a kormány beismerte, hogy nem anyagi okokból szüntetnék meg a Budapest-bérletet

Elismerte a minisztérium, hogy nem anyagi okokból számolná fel a Budapest-bérletet – így reagált Karácsony Gergely főpolgármester a közlekedési államtitkár pénteki posztjára. Nagy Bálint arról írt, a vita nem 1-2 milliárd forintról, hanem elvekről szól. Szerinte a jelenlegi rendszer igazságtalan a vidék rovására, ezért kell megváltoztatni. Azt javasolja, hogy márciustól vásároljon vármegye- vagy országbérletet, aki az állami szolgáltatásokat szeretné használni. Csakhogy ezek jelenleg nem érvényesek Budapesten.
1:43
HíradóA kuka mellől is elviszik a kidobott fenyőket, de azt kérik, ne maradjon rajta se dísz, se a talpa
2024. január 7. 18:42

A kuka mellől is elviszik a kidobott fenyőket, de azt kérik, ne maradjon rajta se dísz, se a talpa

A legtöbb nagyvárosban hétfőn kezdik meg a kidobott karácsonyfák összegyűjtését. A fővárosban külön fenyőjáratok indulnak. A Budapesti Közművek munkatársai idén is legalább félmillió kidobott fa összegyűjtésére készülnek. Az elszállított örökzöldekből távhő vagy villamos energia lesz. A szakemberek azt kérik, senki ne tüzelje el otthon a karácsonyfát, mert a gyanta nemcsak a kazánt, hanem a kéményt is tönkreteheti.
1:47
Híradó„A gyerekek lelkét nem honvédelmi oktatással kell ápolni” – hiába tüntettek a művészettörténetért, nem emelik vissza a NAT-ba
2024. január 7. 18:33

„A gyerekek lelkét nem honvédelmi oktatással kell ápolni” – hiába tüntettek a művészettörténetért, nem emelik vissza a NAT-ba

Hiába kérte a Tudományos Akadémia egyik osztálya, nem emelik vissza a művészettörténetet a Nemzeti Alaptantervbe. Ősszel derült ki, hogy 2024-től már választható tantárgy sem lesz a művészettörténet, beolvasztják a vizuális kultúra tananyagába. A döntés ellen tüntettek a Szépművészeti Múzeum előtt. A Belügyminisztérium úgy reagált: a tárgy nem szűnik meg teljesen.
1:57
HíradóRepülés közben szakadt ki egy hűtőszekrény nagyságú darab a Boeingből, 171 gépet vontak ki a forgalomból
2024. január 7. 18:31

Repülés közben szakadt ki egy hűtőszekrény nagyságú darab a Boeingből, 171 gépet vontak ki a forgalomból

Kivont a forgalomból 171 Boeingot az amerikai Légügyi Hivatal biztonsági aggályok miatt. Ez zavart okozott az észak-amerikai légiközlekedésben. Azután döntöttek így, hogy pénteken az egyik járatnak repülés közben kiszakadt egy darabja, és az utastérben hatalmas lyuk tátongott. A gép kényszerleszállást hajtott végre a fedélzeten 177 utassal.
2:33
HíradóHiába jelezte többször a védőnő, hogy víz, villany és fűtés nélküli házban él a kislány, mégsem emelték ki a családból
2024. január 7. 18:25

Hiába jelezte többször a védőnő, hogy víz, villany és fűtés nélküli házban él a kislány, mégsem emelték ki a családból

Hiába jelezte a védőnő a Gyermekjóléti Szolgálatnak, hogy egy 16 hónapos kislány víz, villany és fűtés nélküli házban él, mégsem emelték ki a gyereket pilisi otthonából. Végül rendőrök segítettek. A gyerek anyját lopáson kapták a helyi üzletben, ezután mentek ki hozzájuk a rendőrök. Ők fürdették meg a kislányt, és adtak neki meleg ruhát. Most csecsemőotthonba került.
1:35
HíradóGyilkosság Felsőszölnökön: öccsét ölhette meg a 65 éves férfi
2024. január 7. 18:24

Gyilkosság Felsőszölnökön: öccsét ölhette meg a 65 éves férfi

Öccsét ölhette meg egy 65 éves férfi pénteken a Vas megyei Felsőszölnökön, közös otthonukban. A helyiek szerint az idősebb férfi valamiért rátámadt a 60 év körüli testvérére, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy meghalt. Úgy tudjuk, amikor rájött, hogy mit tett az egyik szomszédnak szólt, aki azonnal segítséget hívott. A községben azt mondják, a testvérek korábban is többször veszekedtek, de azt elképzelni sem tudták, hogy tragédia történhet. A gyanúsított letartóztatásáról hétfőn dönthet a bíróság.
2:48
HíradóMéltatlan körülményekre panaszkodnak a Budapestre vezényelt vidéki mentők
2024. január 7. 17:47

Méltatlan körülményekre panaszkodnak a Budapestre vezényelt vidéki mentők

Csak napi 20 perc szünetet kapnak azok az átvezényelt vidéki mentők, akik általában több mint 12 órát dolgoznak a fővárosban. Erről egyikük írt a Híradónak. A Mentődolgozók Szövetsége szerint a munka törvénykönyve alapján 45 perc pihenő idő járna nekik. A Szakszervezet méltatlannak tartja az átvezényelt dolgozók munkakörülményeit is. A Mentőszolgálat szerint mindent megtesznek a munkakörülmények javításáért és a vidékről átvezényelt dolgozók is „ugyanannyi időt töltenek el munkával és pihenéssel, mint a budapestiek”.
5:16
XXI. század„A színes kép, akármilyen színtelenül színes, pozitív. A fekete-fehér, az dráma”
2024. január 7. 14:52

„A színes kép, akármilyen színtelenül színes, pozitív. A fekete-fehér, az dráma”

Színes vagy fekete-fehér képek? Hagyományos analóg fényképezőgép, vagy digitális? Netán, ahogy az ma már általános, elég egy telefon is ahhoz, hogy jó fénykép szülessen? A fényképezés történetével foglalkozik a hétfő esti XXI. Század úgy, hogy közben fotósok, fényképekkel foglalkozó szerkesztők és kurátorok mondják el véleményüket és élményeiket.
2:28
A mi kis falunkIntim pillanatban zavarta meg Zsoltot az anyósa
2024. január 6. 21:15

Intim pillanatban zavarta meg Zsoltot az anyósa

Zsolt teljesen a falra mászott a nászútjukon, hiszen az apósa horkolásától egy szemhunyásnyit sem tudott aludni. Mivel hullafáradt alvajáróként tengette a napjait, elhatározta, hogy a szállásuk előtt ver sátrat magának. Felesége, Nelli is csatlakozott hozzá, ám amikor szerették volna kiélvezni a kettesben töltött pillanatokat, hirtelen rá kellett döbbenniük, hogy nincsenek egyedül a sátorban…
21:54
Fókusz„Nem tudtuk, mit tettünk, mert túl könnyű volt” – interjút adott a férfi, aki kirabolta a Szépművészeti Múzeumot
2024. január 6. 19:59

„Nem tudtuk, mit tettünk, mert túl könnyű volt” – interjút adott a férfi, aki kirabolta a Szépművészeti Múzeumot

Mai áron közel hatvanmilliárd forintba kerülnek a festmények, amiket az állványon keresztül vittek el a rablók a világ egyik legnagyobb műkincsrablása során. Az egyik tolvaj, az olasz származású Carmine Palmese negyven évvel a történtek után egy Nápoly melletti kis faluból adott interjút. Elmesélte, mi történt a rablás napján, hogy szerinte ki lehetett a megrendelő, és az is kiderül, hogy vajon megbánta-e a történteket. 
5:33
FókuszToronyházak a rakparton, felhőkarcolók a Belvárosban – egy sosemvolt Budapest víziója elevenedik meg a szemünk előtt
2024. január 6. 19:57

Toronyházak a rakparton, felhőkarcolók a Belvárosban – egy sosemvolt Budapest víziója elevenedik meg a szemünk előtt

Ma már el sem tudnánk képzelni, milyen lenne a Parlament, ha teljesen másképp nézne ki. Pedig csak egy hajszálon múlt, hogy ne Hauszmann Alajos munkája nyerje a pályázatot. De mi lett volna, ha Budapest építészeti kulcspillanatai másképp alakultak volna? Lehetettek volna toronyházak a Duna-parton, felhőkarcolók a Belvárosban, és egy felfújható ponyva is állhatott volna a Keleti pályaudvar felett. A Magyar Építészeti Múzeum több százezer darabos gyűjteményében igazi elfeledett kincsekre bukkantak.
2:12
HíradóMárciusban dönthet az amerikai legfelsőbb bíróság, hogy újra indulhat-e Donald Trump az elnökségért
2024. január 6. 19:26

Márciusban dönthet az amerikai legfelsőbb bíróság, hogy újra indulhat-e Donald Trump az elnökségért

Márciusban az amerikai legfelsőbb bíróság hoz döntést Donald Trump újraindulása ügyében. A politikust lázadással vádolják, amiért 2020-as választási veresége után arra buzdította támogatóit, hogy ostromolják meg a Capitoliumot, ez napra pontosan 3 éve történt. Trump mindezt tagadja. Joe Biden jelenlegi elnök szerint Trump diktatúrát akar.
2:26
HíradóHiába pletykált Tarlós, az LMP kizárja, hogy a Fidesszel közösen indítson jelöltet Karácsony ellen
2024. január 6. 19:20

Hiába pletykált Tarlós, az LMP kizárja, hogy a Fidesszel közösen indítson jelöltet Karácsony ellen

Az LMP kizárja, hogy közösen indítsok főpolgármester-jelöltet a Fidesszel – mondta a párt szóvivője az RTL-nek, miután Tarlós István korábbi polgármester arról beszélt a Hír TV-ben, hogy a kormánypártoknak közös jelöltjük lehet egy ellenzéki párttal. A volt főpolgármester nem nevezte meg, hogy kiről pletykálják ezt, de a műsorban felmerült Vitézy Dávid neve. 
2:26
HíradóLázár János a kastélytörvény miatt üzent Novák Katalinnak: Jó pontot akar szerzeni azoknál, akik ellenzik
2024. január 6. 19:11

Lázár János a kastélytörvény miatt üzent Novák Katalinnak: Jó pontot akar szerzeni azoknál, akik ellenzik

Nem hagyja annyiban – személyesen védené meg a kastélytörvényt az Alkotmánybíróság előtt Lázár János. A miniszter másodszor üzent a köztársasági elnöknek, aki nem írta alá a jogszabályt, amely alapján ingyen magántulajdonba lehetne adni az állami kastélyokat. Lázár szerint Novák Katalin jó pontot akar szerezni a törvény ellenzőinél.   
2:21
Híradó„A sztrókos betegnek mindegy egyes perc veszteség” – már négy osztályon nem fogadnak II. kerületi betegeket a János-kórházban
2024. január 6. 19:09

„A sztrókos betegnek mindegy egyes perc veszteség” – már négy osztályon nem fogadnak II. kerületi betegeket a János-kórházban

Már négy olyan osztály van a budapesti János-kórházban, ahol nem fogadnak II. kerületi betegeket március végéig. A kórház az ágyak számának csökkenésével indokolja a lépést, amely több másik kerületben élőt is érint. Az erről szóló dokumentumot Kunetz Zsombor egészségügyi elemző hozta nyilvánosságra. Az orosházi kórházban az urológiai fekvőbeteg ellátás áll le hétvégente. Ezt az Országos Kórházi főigazgatóság létszámhiánnyal magyarázza.
2:20
HíradóÚjra áll a kereszt a Nagy-Szénás hegyen – engedély nélkül építtette egy vállalkozó
2024. január 6. 19:02

Újra áll a kereszt a Nagy-Szénás hegyen – engedély nélkül építtette egy vállalkozó

Újra áll a kereszt a Nagykovácsi feletti Nagy-Szénás hegyen péntek este óta, egy vállalkozó építtette engedély nélkül. Miután elkészültek a munkával, feljelentette magát a rendőrségen. A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén korábban is állt egy engedély nélküli kereszt, de ismeretlenek lerombolták. Az igazgató nem támogatta az újjáépítést, ezért keresztényüldözéssel vádolta az államtitkár – azóta már új vezetője van a nemzeti parknak.
2:42
Híradó„Különösen jelentős kockázat”: zuhanórepülésbe kezdhet a forint, ha a befektetők bizalma meginog
2024. január 6. 19:00

„Különösen jelentős kockázat”: zuhanórepülésbe kezdhet a forint, ha a befektetők bizalma meginog

Meginoghat a befektetők bizalma, és leértékelheti a forintot a piac, mert kétszer annyira rúg a költségvetés tavalyi hiánya, mint amennyivel a kormány számolt. Ezt a Portfolio elemzője mondta az RTL Híradónak. Előzőleg a Költségvetési Tanács különösen jelentős kockázatokat talált az idei büdzsében. A Pénzügyminisztérium szerint azonban stabil az államháztartás.
2:11
HíradóBorzalmas sérüléssel találtak rá a kölyökkutyára, Tátira, most világsiker eljárással kapott új állkapcsot
2024. január 6. 18:54

Borzalmas sérüléssel találtak rá a kölyökkutyára, Tátira, most világsiker eljárással kapott új állkapcsot

Világsiker az Állatorvostudományi Egyetemen – speciális eljárással kapott új állkapcsot a sérült kiskutya. A körülbelül 7 hónapos kölyköt egy tanyán találták borzalmas sérülésekkel. Hiányzott az alsó állkapcsa, amit egy másik állat haraphatott le. Alig tudott enni, másfél hónap alatt azonban teljesen megváltozott az élete. Táti jól viselte a műtétet, és azóta a kezeléseket is. Mozgatja az új, titán állkapcsát, és már meg tudja nyalni az orrát. 3-4 hét múlva akár már szájon át is ehet.
1:36
Híradó„Testvére szelleme beszélt” a fiúhoz, aki többször nyakon szúrta nevelőapját – kristályt fogyaszthatott
2024. január 6. 18:37

„Testvére szelleme beszélt” a fiúhoz, aki többször nyakon szúrta nevelőapját – kristályt fogyaszthatott

Részegen, bedrogozva támadt nevelőapjára egy fiatal újévkor Felsőzsolcán a Híradó információi szerint. Azt kiáltotta, „meg fogsz halni", majd többször nyakon szúrta áldozatát, aki életveszélyesen megsérült. A 20 éves gyanúsítottat már letartóztatták. Arra hivatkozott, hogy testvére szelleme beszélt hozzá, és azt mondta, a férfi bántani fogja anyjukat.
2:08
HíradóHalálos tűz Tolnán: az idős nő és kutyája is bennégett
2024. január 6. 18:29

Halálos tűz Tolnán: az idős nő és kutyája is bennégett

Halálos háztűz Tolnán. Egy idős asszony holttestét találták meg a tűzoltók oltás közben, a kutyája is elpusztult a tűzben. Az épület másik részéből ketten még időben kimenekültek. A szomszéd azt mondta az RTL Híradónak, először furcsa zajokat hallott, majd egy kerti slaggal megkezdte az oltást. A Pest megyei Tápiószecsőn pedig holttestet találták egy házban, ahol néhány napja lehetett tűz. 
1:49
Híradó„Hihetetlen és szívszorító tragédia” – két éve még a Cobra-11 jubileumát ünnepelte a repülőgép-balesetben elhunyt Christian Oliver
2024. január 6. 17:53

„Hihetetlen és szívszorító tragédia” – két éve még a Cobra-11 jubileumát ünnepelte a repülőgép-balesetben elhunyt Christian Oliver

Szívszorító tragédiának nevezte Christian Oliver és két kislánya halálát okozó repülőgép-szerencsétlenséget a színész Cobra-11-beli társa, Erdogan Atalay. Közös fotóval emlékezett meg Oliverről, aki a sorozatban Jan Richtert alakította. Videón a zuhanás pillanata és a mentőcsapatok, akik már csak a négy holttestet tudták kihúzni a vízből.
5:03
Fókusz„Aki a legizgalmasabb dolgot hozza, abba majd befektetek” – jön a Cápák között új évada
2024. január 5. 20:59

„Aki a legizgalmasabb dolgot hozza, abba majd befektetek” – jön a Cápák között új évada

Lakatos István újult erővel tér vissza a Cápák között műsorba, a legutóbbi évadban ugyanis térdműtétje miatt nem tudott részt venni. Nemcsak egy nagy visszatérővel találkozhatunk a vasárnap induló új évadban, hanem most először héttagúra bővül a befektetők köre, ami sok változást hoz magával. Ebben az évadban is a legjobb ötleteket keresik a Cápák, de hogy ezúttal ki mire lesz kíváncsi, az kiderül a Fókusz riportjából. 
2:29
Fókusz40 év után megszólal a Szépművészeti Múzeum kifosztója
2024. január 5. 20:47

40 év után megszólal a Szépművészeti Múzeum kifosztója

1983 novemberében a világ egyik legnagyobb műkincsrablása történt Budapesten: a tettesek a Szépművészeti Múzeumot fosztották ki. Az egykori elkövető 40 évvel a képrablás után szólalt meg a Fókusznak. Carmine Palmesét hosszú kutatómunka után találtuk meg. Hogyan sikerült bejutni egy olasz bűnbandának a nyolcvanas évek kádári Magyarországára, és hogyan tudták feltűnés nélkül elvinni a világhírű képeket? A nagy képrablás története szombat este a Fókusz Pluszban.
5:50
FókuszA Beatles zebrájától Jimi Hendrix hálószobájáig – helyszíni riport Londonból, ahol minden sarkon megelevenedik a rocktörténelem
2024. január 5. 20:36

A Beatles zebrájától Jimi Hendrix hálószobájáig – helyszíni riport Londonból, ahol minden sarkon megelevenedik a rocktörténelem

Több világhírű zenész kezdte karrierjét az angol fővárosban: Londonban alakult a Rolling Stones, itt született David Bowie és Amy Winehouse, de élt a városban Jimi Hendrix és Freddie Mercury, és itt készült a The Beatles híres zebrás lemezborítója is. Ezek emlékét pedig máig őrzik az utcák. Helyszíni riport Londonból. 
4:26
Fókusz„Az első nap zavarban voltam” – fordulat A mi kis falunkban, feltűnik Kovács Patrícia karaktere
2024. január 5. 19:55

„Az első nap zavarban voltam” – fordulat A mi kis falunkban, feltűnik Kovács Patrícia karaktere

A mi kis falunk legújabb szombati részében feltűnik a Kovács Patrícia által alakított karakter – ezzel a fordulattal folytatódik a sorozat 8. évada. A Fókusz ott volt a színésznő első forgatási napján, már akkor olyan otthonosan mozgott, mint aki már sokadszorra fordult meg A mi kis falunk jól ismert környezetében. Pedig szavai szerint zavarban volt, hogy hogyan fog beilleszkedni egy évek óta összeszokott csapatba. Hogy mit kell tudni a Kovács Patrícia által alakított karakterről, Editről, az kiderül a riportunkból.
7:20
FókuszMegkérdeztük a magyar jósnőt, mi vár ránk 2024-ben
2024. január 5. 19:50

Megkérdeztük a magyar jósnőt, mi vár ránk 2024-ben

Még csak néhány napja vetettük bele magunkat 2024-be, de már most sokan azt érzik, hogy ez az idei év pozitívabb lesz, mint az előzőek. Vajon mit gondol erről Gazsi Gizella jósnő? A Fókusz megkérdezte, mit mond a cigánykártya az idei évre. A jósnő kitér az országban és szerte a világban várható változásokra, az amerikai elnökválasztásra és a háborús helyzetre, de még a magyar 2024-es párizsi olimpiáról is jövendölt. Ugyanezeket pedig megkérdeztük a Chat GPT-től is. Hogy milyen válaszokat kaptunk, kiderül a videóból. 
4:28
Fókusz„A tükörben ugyanazt a 110 kilós lányt láttam, aki voltam” – így élte meg Andrea, hogy testsúlyának csaknem felét leadta
2024. január 5. 19:48

„A tükörben ugyanazt a 110 kilós lányt láttam, aki voltam” – így élte meg Andrea, hogy testsúlyának csaknem felét leadta

Andrea fél év alatt elképesztő változáson ment keresztül: rekordgyorsasággal érte el a 110 kilót, de ugyanilyen sebesen adott is le belőle 45-öt. Bár a környezete nem győzte dicsérni, ő sokáig nem is fogta fel igazán, hogy mennyit fogyott. Testképzavara lett, amit csak segítséggel tudott leküzdeni. Ma már büszkén tekint magára, de még mindig nem teljesen elégedett. Milyen módszerrel szabadult meg a súlyfeleslegtől, és hogyan akar most másokon segíteni? A Fókusz riportjából kiderül. 
2:10
HíradóHáborús feszültség Koreában: Szöul súlyos provokációnak nevezte az észak-koreai hadsereg  lövedékeit
2024. január 5. 19:00

Háborús feszültség Koreában: Szöul súlyos provokációnak nevezte az észak-koreai hadsereg lövedékeit

Szöul súlyos provokációnak nevezte, hogy az észak-koreai hadsereg több mint 200 tüzérségi lövedéket lőtt ki reggel Dél-Korea felé. A lövedékek többsége a tengerbe csapódott, de a szöuli kormány több határmenti települést is kiürített a háborús feszültség miatt. Az Egyesült Államok azzal vádolja Phenjant, hogy Oroszországot is támogatja hadianyaggal az Ukrajna ellen vívott háborúban.
2:32
HíradóEnnyivel drágulhatnak az éttermek és a szállodák idén
2024. január 5. 18:58

Ennyivel drágulhatnak az éttermek és a szállodák idén

A várható infláció felett, átlag 8-10 százalékkal drágulhatnak az éttermek és a szállodák idén a szövetségük szerint. Hiába estek az energiaárak, tovább emelkedtek a költségek az ágazatban, például a béremelések miatt. Azt mondják, az áremelés vendéglőként eltérő lehet. A Híradónak nyilatkozó vendéglátósok többsége azonban azt mondta, egyelőre egy forinttal sem kérnek majd többet, mert forgalomcsökkenéstől tartanak.