Híradó

Méltatlan körülményekre panaszkodnak a Budapestre vezényelt vidéki mentők

Heer OrsolyaHeer Orsolya

2024. január 7. 17:47

Csak napi 20 perc szünetet kapnak azok az átvezényelt vidéki mentők, akik általában több mint 12 órát dolgoznak a fővárosban. Erről egyikük írt a Híradónak. A Mentődolgozók Szövetsége szerint a munka törvénykönyve alapján 45 perc pihenő idő járna nekik. A Szakszervezet méltatlannak tartja az átvezényelt dolgozók munkakörülményeit is. A Mentőszolgálat szerint mindent megtesznek a munkakörülmények javításáért és a vidékről átvezényelt dolgozók is „ugyanannyi időt töltenek el munkával és pihenéssel, mint a budapestiek”.

Tavaly márciusban 33 új mentőautót vásárolt az Országos Mentőszolgálat, ezzel 6 év alá csökkent a gépjárművek átlagéletkora. Az átadó ünnepségen erről a főigazgató beszélt.

„Ahogy hallják a bajtársaim folyamatosan utakon vannak, évi 1.2 millió betegnek nyújtanak segítséget, munkájukhoz sok erőt és kitartást kívánok” – mondta Csató Gábor.

Kitartásra szüksége is van a mentősöknek. A legtöbb beteget a fővárosban és környékén látják el, az országos esetszám közel harmadát. Ennek biztosítása érdekében már vidékről is bármikor felrendelhetnek egységeket. Erről a hét elején számoltunk be a Híradóban. Egy vidéki mentő ezt követően árult el részleteket arról, mit tapasztal, amikor a fővárosba vezénylik szolgálatra. Azt írta:

Nincs lehetőségünk meleg étkezésre, kórházi közvécékben kell elintéznünk szükségleteinket.

Hozzátette: „Hőségriadó alatt nincs hideg, télen nincs meleg védőitalunk”. Leírta azt is, hogy csak 20 perc munkaközi szünetet kapnak, miközben általában 15-18 órát dolgoznak. Ezért a hazafelé vezető 150 kilométeres úton már annyira fáradtak, hogy „félig leengedett ablakkal mennek az autópályán” a hidegben, vagy a „rádiót hangosítják fel maximumra”, hogy ne aludjanak el. Majd megjegyezte, szerinte 

ez önmagukra és a betegekre nézve is veszélyt jelent.

Tapasztalatait több mentős is megerősítette a Híradónak.

„Hacsak nem kéred ki a 20 percedet, akkor egész nap vagy autóban, a címen vagy, esetleg a kórházban, tehát nincs megállás, folyamatosan dolgozol” – mondta egy vidéki mentődolgozó.

A névtelenséget kérő vidéki mentő azt mondja, 20 perces szünetet a 12 órás fővárosi szolgálatban csak egyszer kérhetnek, a 24 órás szolgálatban pedig háromszor. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint több szünet járna.

„A munka törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy 20 perc a munkaközi szünet, amit ki kell adni. 9 órán felüli munkavégzés esetében pedig további 25 perc munkaközi szünetet kell kiadni, ez összesen 45 perc lenne” – magyarázza Lengyel Tibor, a szövetség elnöke

Méltatlannak tartja, hogy még átöltözni sincs lehetősége kollégáinak.

Ha valamilyen testváladékkal szennyeződik a ruhájuk, akkor azt nem tudják lecserélni, nem tudják kitisztítani, letörölgetik valami papírral vagy bármivel, amivel éppen tudják és így mennek tovább dolgozni.

A szakszervezet szerint a vidéki mentőknek a budapesti állomásokon kellene étkezési és pihenési lehetőséget biztosítani ilyenkor.

Az Országos Mentőszolgálat – időközben érkezett válasza szerint – szerint ez most is így van. Azt írták: „a vidéki mentőegységek egy-egy meghatározott budapesti mentőállomáson váltanak, itt étkezhetnek, használhatják a közösségi tereket, mosdókat”. 

Hozzátették az átvezényelt dolgozók is  

ugyanannyi időt töltenek el munkával és pihenéssel, étkezéssel mint a budapesti állományba tartozó bajtársaik.

A mentők átvezényléséről szóló riport:

#Híradó#Videó#adásrészletek#top hírek#mentők#rtl#átvezényelt mentők#pihenőidő#munkakörülmény