Erős Antónia elárulta, mi kapcsolja ki a rohanós napokon
2026. március 6. 12:30
Erős Antónia megosztotta követőivel, ő hogyan szokott kikapcsolni. A 2 lépésből álló rutinjával pedig követői is azonosulni tudtak. Vajon mire van szüksége a Híradó műsorvezetőjének?
Erős Antónia újabb titkot fedett fel szabadidejéről. Korábban már megosztotta követőivel, hogy mi az, ami szerinte elengedhetetlen a mindennapokban, most pedig azt árulta el, hogyan szokott kikapcsolódni.
A sűrű hétköznapokban néha kevesebb idő marad lelassulni és pihenni. Így a Híradó műsorvezetője azt árulta el, mi az a tevékenység, amivel ha kevés időre is, de kicsit meg tud állni a napok forgatagában.
Nem kell több sokszor, csak egy kávé és tíz perc.
– fedte fel technikáját Antónia Instagramon. A szöveghez csatolt felvételeken pedig az látszik, ahogy éppen mosolyogva fogyasztja el kávéját.
Követőit is megkérdezte, ők hogyan szoktak kikapcsolni, és a hozzászólások között kiderült, hogy rajongói tudtak is azonosulni a műsorvezetővel. Viszont nem csak a kávéhoz fordulnak lelassulás reményében rajongói, hanem többen a sétát is említették, ami szintén közel áll Antóniához. Korábban a szabad levegőn töltött időre is felhívta követői figyelmét, mint egy kötelező teendőre.