Jó hír! Végre csökkenhetnek a hazai üzemanyag árak
2026. november 6. 17:00
Csütörtökön már a negyedik egymást követő kereskedési napon csökkentek az olajárak, mivel a piaci várakozások szerint Donald Trump amerikai elnök Republikánus Pártjának az e heti kongresszusi választásokon elszenvedett vereségei mérsékelhetik az iráni háború további eszkalációjának kockázatát.
Az amerikai félidős választás eredményeire gyorsan reagált a piac. Az olaj világpiaci ára immár negyedik napja csökken. Ez a magyarországi üzemanyagárakra is hatással lehet - írja a Reuters beszámolója alapján a vg.hu.
A Brent típusú kőolaj határidős jegyzése közép-európai idő szerint 5 óra 26 perckor 80 centtel, 0,85 százalékkal, hordónként 93,82 dollárra csökkent, míg az amerikai West Texas Intermediate (WTI) határidős jegyzése 1,20 dollárral, 1,36 százalékkal, 86,92 dollárra esett – számolt be róla a Reuters. Az előző kereskedési napon mindkét irányadó olajfajta ára több mint 8 százalékot zuhant, és augusztus 31. óta nem látott mélyponton zárt.
Meggyengült Trump
Az Öböl menti országok kormányzati köreihez közel álló két forrás szerdán arról beszélt, hogy a meggyengült Trumpnak, akinek katonai mozgásterét a demokraták ellenőrzése alá kerülő kongresszus korlátozhatja, immár nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy megállapodást kössön. A hírügynökség forrásai szerint így egyre kevésbé valószínű egy Irán elleni átfogó katonai támadás az Amerikai Egyesült Államok részéről.
A konfliktus rendezése lehetővé tehetné a háború miatt visszaesett közel-keleti olajszállítások helyreállását, az elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a rendezéshez vezető út továbbra is bizonytalan.
Marad még a bizonytalanság
A piacok jelenleg azt mérlegelik, hogy a félidős kongresszusi választások eredménye miként befolyásolhatja Donald Trump következő lépéseit az iráni háborúban, és egyre inkább valószínűnek tarják a konfliktus lezárását. A következő időszakban azonban további jelentős árfolyam-ingadozások várhatók, mivel a háború diplomáciai úton történő teljes lezárása továbbra is számos bizonytalanságot rejt magában, miközben a globális stratégiai olajtartalékok rendkívül alacsony szintre apadtak
– mondta June Goh, a Sparta Commodities vezető olajpiaci elemzője.
Elemzők szerint a Perzsa-öböl térségéből származó olajszállítmányok többsége számára kulcsfontosságú Hormuzi-szoroson áthaladó nyersolajszállítások volumene már megközelíti a háború előtti szintet, bár a szállítási költségek magasabbak.
Az Eurasia Group 65 százalékról 60 százalékra mérsékelte az Irán elleni újabb amerikai katonai csapások valószínűségére vonatkozó becslését. Ezzel párhuzamosan azonban a megállapodás létrejöttének esélyét is csökkentette, 20 százalékról 10 százalékra, mivel Irán továbbra is kitart követelései mellett, Donald Trump pedig várhatóan nem fogadna el olyan feltételeket, amelyeket vereségként lehetne értelmezni. A tartós patthelyzet valószínűségét ezért a korábbi 15 százalékról 30 százalékra emelte.
Az Eurasia Group elemzése szerint a közelmúltbeli olajáresés ellenére a konfliktus eszkalációja jelentős drágulást idézhet elő, és a Brent típusú kőolaj hordónkénti árát akár 110–125 dollár közötti sávba is emelheti.
Nagy hírt kaptak a benzines autók tulajdonosai szerdán, a dízelesek 5000 forinttal vigasztalódhatnak: megjelentek az új üzemanyagárak
Szerda délelőtt megjelentek az aktuális magyarországi üzemanyagárak a Holtankoljak.hu oldalon. Ez minden hétköznap esedékes, azonban a hétvégén nem jelennek meg az új üzemanyagárak, bár pénteken szombatra vonatkozóan még történik egy új árszabás.
Szerdán tovább mérséklődött a 95-ös benzin országos átlagára, míg a gázolajé változatlan maradt. A benzin egészen pontosan literenként 5 forinttal vált olcsóbbá keddhez képest, a dízelnél pedig tehát nem következett be módosítás. Így aztán a mai árak alapján a hazai autósok az alábbi országos átlagokkal számolhatnak:
- 95-ös benzin: 633 forint/liter
- Gázolaj: 726 forint/liter
A benzin és a dízel közötti árkülönbség így most már 100 forinthoz közelít. Utóbbiakat valamilyen mértékben kompenzálhatja az 5000 forintos állami támogatás, ami még decemberig jár. Ez a havi összeg 50 liter üzemanyagnál mérsékli 100 forinttal a tankolás árát.
Forrásunk volt: ITT
Nyitókép: pexels.com