Belföld

Már több mint kétezer embercsempészt engedett szabadon a kormány

rtl.hurtl.hu

2024. július 24. 9:56

A külföldi fogvatartottak aránya felére csökkent, de az embercsempészek elengedése sem oldotta meg a magyar börtönök zsúfoltságát.

Tavaly májusban a magyar börtönökben ülő 2636 külföldi embercsempész közül 808-an feleltek meg a reintegrációs őrizetbe bocsátás kritériumainak. Idén július elejéig azonban már 2297 külföldi embercsempészt engedtek szabadon, közülük később 16 főt ültettek le ismét a szabályok megsértése miatt – írja a HVG a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) adatai alapján.

Nagy felháborodást keltett az a tavalyi kormányhatározat, amely alapján külföldi embercsempészek szabadulhatnak a magyar börtönökből. Ennek értelmében a bebörtönzött, külföldi embercsempészeket szabadon engedik, ha 72 órán belül elhagyják Magyarországot. A lépés tiltakozást váltott ki a környező országokban is, a kormány pedig azzal indokolta a döntést, hogy túlzsúfoltak a börtönök. A HVG cikke szerint, noha az embercsempészek újabb körének elengedésével a külföldi fogvatartottak aránya a tavaly májusi közel 13 százalékról 5,7 százalékra csökkent,

ez sem hozott megoldást a börtönök zsúfoltságára.

Nemrég írtuk meg, hogy bezárják a győri börtönt, mert az annyira rossz állapotban van, hogy a biztonságos fogva tartás körülményei nem biztosíthatók. Sajtóinformációk szerint idén ősszel három büntetés-végrehajtási intézet is lehúzza a rolót, de ezt a BVOP egyelőre nem erősítette meg a lapnak. Az adatok szerint egyébként

2023. december 31-én 17 939 embert tartottak fogva a magyar börtönökben, és összesen 17 998 férőhelyük volt, ami jóformán teljes kihasználtságot jelent.

A lap azonban megjegyzi, a korábbiakhoz képest még ez is előrelépés: az Eurostat adatai alapján 2013-ban még 142 százalékos volt a börtönök telítettsége, és azóta sem sikerült 100 százalék alá vinni az értéket. Magyarország egyébként évek óta az első az Európai Unióban a százezer főre jutó bebörtönzöttek számában, ennek okairól korábban ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Az embercsempészek szabadon engedéséről korábban az RTL Híradója közölt rejtett kamerás felvételeket:


Nyitókép: RTL

#Belföld#börtön#fogvatartott#embercsempészek#elengedés#BVOP#Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága