Híradó

„Bűncselekményt elkövető emberek szabadon mászkálnak” – rejtett kamerával vette fel a Híradó, hogyan engedik szabadon az embercsempészeket

Lévai RenátaLévai Renáta

2023. május 18. 19:58

Embercsempészeket engedhettek szabadon reggel Szombathelyen. A Híradó rejtett kamerával rögzítette, ahogy megérkezik a vasútállomásra a büntetés-végrehajtás kisbusza, majd 5 férfi kiszáll belőle, és szabadon elsétál. A Belügyminisztériumtól nem cáfolták a történteket, azt írták, az embercsempészeknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. Ha a rendőrség azt észleli, hogy ez nem történt meg, vagy az embercsempész visszatért, akkor elfogják, és a hátralévő büntetését is le kell töltenie.

Rejtett kamerával rögzítette a Híradó stábja, mi történt csütörtök reggel 8 óra után a szombathelyi vasútállomásnál. 

Megérkezett a büntetés-végrehajtás fehér kisbusza, először a BVOP munkatársai, majd öt másik férfi is szállt ki, táskákkal, szatyrokkal és papírokkal a kezükben. Egy rövid beszélgetés után azonban elváltak útjaik. 

Az öt férfi először rágyújtott, majd négyen a vasúti váróterembe mentek, ahol épp tucatnyi gyerek várakozott, aztán szétszéledtek. Ketten a város felé vették az irányt. A Híradó úgy tudja, mindannyian embercsempészek, akik egy 

nemrég elfogadott kormányrendelet szerint úgynevezett reintegrációs őrizetbe kerülnek, vagyis lényegében szabadon engedik őket.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón azzal indokolta a döntést, hogy túlzsúfoltak a börtönök, és Strasbourgban emiatt „próbálnak újabb pénzeket lehúzni a magyar államról”. 

A Híradó megkeresésére a büntetés-végrehajtás nem válaszolt, 

a Belügyminisztériumtól viszont reagáltak, és nem cáfolták, hogy a Szombathelyen szabadon engedett férfiak embercsempészek. 

A kormány „kötelezi a kiutasított embercsempészeket, hogy 72 órán belül elhagyják az ország területét. Ha a rendőrség azt észleli, hogy… Magyarország területét nem hagyta el, vagy…visszatért, az elítéltet elfogja, és a hátralévő szabadságvesztését is le kell töltenie” – közölték.

A felvételekről a város polgármestere, Nemény András azt mondta, Magyarország egyik legbiztonságosabb városa Szombathely, és szeretnék, ha ez így is maradna. Szerinte

semmiképpen sem jó, hogy bűncselekményt elkövető emberek szabadon mászkáljanak a városban. Az egy dolog, hogy 72 órán belül ígéret van rá, hogy elhagyják az országot, de az se mindegy, hogy addig mit csinálnak, hogyha ott követnek el valamit, az komoly probléma.

A Belügyminisztérium azt is közölte, hogy „jelenleg a fogvatartottak 12 százaléka külföldi embercsempész”.

#Híradó#Videó#adásrészletek#Belföld#Baleset-bűnügy#embercsempész#szabadon engedték#ma#top hírek