Belföld

Tízmilliókat kaszált a végrehajtói kar új elnöke

rtl.hurtl.hu

2024. június 1. 11:09

Tavaly vette át Schadl György megüresedett székét Lupkovics Beáta. Neve korábban egy levélben szivárgott ki, ebben a miniszter asszony bizalmát élvező személyként jellemzik. Tavaly sok pénzt hozott neki végrehajtói irodája.

Tavaly áprilisban távozott posztjáról Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke, a teljes testület lemondott. Schadl nem siette el lépését, ekkor már tíz hónapja ült előzetes letartóztatásban az ellene és társai ellen indított büntetőügy miatt. Ez az ügy jelenleg is zajlik: a vád szerint Völner Pál fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár, Varga Judit volt igazságügyi miniszter helyettese rendszeresen 2-5 millió, összesen 85 millió forintot kapott tőle, Völner pedig vállalta, hogy Schadl kéréseire elintéz egyes ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket. Az ügyészség szerint Schadl éveken át csúszópénzt szedett a végrehajtóktól, összesen mintegy 900 millió forintot.

Schadl Györgytől áprilisban az RTL Híradó próbálta megtudni, hogy ismerte-e Rogán Antalt, illetve milyen kapcsolatban volt a miniszterrel. Magyar Péter korábban azt állította, hogy Schadl György Rogán Antal embere volt:


Az MBVK új vezetésébe tavaly áprilisban Kovássy Szabolcsot, Papp Gábort, Ódor Gergely Istvánt, Kósa Zoárdot és Lupkovics Beátát választották be. Mindez nem volt nagy meglepetés: a nevek egy héttel korábban furcsa körülmények között kiszivárogtak ki. 

A végrehajtók egy része postán, körlevélben megkapta a jelöltek névsorát, azzal a megjegyzéssel, hogy az ő személyüket leegyeztették a minisztériummal. A levélben még az is benne volt, hogy ki kinek a protezsáltja. A levélből kapott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is. A levelet annak aláírója hamisítványnak nevezte.

A megválasztott testület valahogy mégis ugyanazokból állt, mint akik a levélben is szerepelnek. Az rtl.hu akkor úgy értesült: amikor a megbeszéléseken felvetették a végrehajtók, hogy óriási botrány lehet abból, ha éppen azok az emberek lesznek a befutók, akik a kiszivárgott levélben is szerepelnek, az a válasz érkezett: nem baj, megtehetik, jelentősebb következménye úgysem lesz az ügynek. Később Polt Péter legfőbb ügyész azt állította: nincs törvényi felhatalmazása arra, hogy megvizsgálja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökségi választását.

Érdekesség, hogy az elnöknek kinevezett dr. Lupkovics Beáta ekkor alig egy éve rendelkezett praxissal. A levélben őt úgy említik, mint aki vezetői ambíciókkal rendelkezik, „és a miniszter asszony bizalmát élvezi”. Lupkovics a miskolci jogi egyetemen végzett 2004-ben. Ugyanebben az évben volt egy másik ismert végzőse is ennek az egyetemnek: Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, aki Lupkovics kinevezésekor még tárcavezető volt.

Lupkovics Beáta a végrehajtói irodáját 2022 májusában alapította, az azutáni hét hónapban – tört évben – 13 millió 88 ezer forint volt az adózott eredménye, amelyből 13 millió forintot fel is vett osztalékként. 

Tavaly is szaladt a szekér: 

110,8 millió forintos nettó árbevétel mellett az adózott eredmény 26,6 millió forint lett. A kiegészítő melléklet szerint az ügyvezető részére folyósított bruttó bér 4,8 millió forint volt. 26 millió forintot pedig osztalékként vesz ki Lupkovics Beáta.

Dr. Lupkovics Beáta végrehajtói irodájának székhelye Miskolcon:


Nyitókép: Google Maps

#Belföld#lupkovics beáta#schadl györgy#völner pál#magyar bírósági végrehajtói kar

Címlapról ajánljuk