Belföld

Sulyok Tamás eltávolítását kezdeményezi a DK

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. május 26. 12:20

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke vasárnap közölte, hogy a megfosztási eljárás elindítását kezdeményezi Sulyok Tamással szemben.

A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy az Országgyűlés indítsa meg a megfosztási eljárást Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szemben, közölte vasárnap élő online közvetítésben Dobrev Klára, a párt árnyék-miniszterelnöke.

„Magyarország köztársasági elnöke nem lehet egy köztörvényes bűnöző, ezért a mai nappal kezdeményezem, hogy az Országgyűlés indítsa meg a megfosztási eljárást Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szemben, és mondja ki, hogy Sulyok Tamásnak távoznia kell az államfői tisztségből” – közölte a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője.

A DK szerint Sulyok Tamásnak azért kell távoznia az államfői tisztségből, mert a kétezres évek elején „egy külföldi érdekeket szolgáló osztrák földmaffiás cég ügyvédjeként és megbízottjaként járt el”.

Dobrev Klára az ügyben korábban büntetőfeljelentést tett az ügyészségen, különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűncselekmény gyanújával, és törvénymódosítást is kezdeményezett, hogy „bukott államfőnek ne járhassanak élete végéig több milliós juttatások”.

A DK a megfosztási eljáráshoz szükséges aláírások összegyűjtését megkezdte. 

Dobrev Klára május 22-én azzal vádolta meg Sulyok Tamást, hogy külföldieknek játszott át magyar termőföldeket. Sulyok Tamás a vádakra válaszul azt állította, hogy nem követett el törvénysértést, és jogi lépéseket helyezett kilátásba rágalmazás miatt. Másnap Dobrev Klára beadta az ügyészségre azokat az iratokat, amelyek szerinte az államfő bűnösségét igazolják.

Csongrádban a földmaffia egyik figurájaként törvényellenesen zsebszerződésekkel játszotta át külföldieknek a magyar termőföldeket. Egy 103 hektáros termőföldügylet részletes dokumentumait adtuk át, amelyek aláírójaként, ellenjegyzőjeként Sulyok Tamás aláírása szerepel

– részletezte Dobrev Klára.

#Belföld#sulyok tamás#köztársasági elnök#dobrev klára#demokratikus koalíció#zsebszerződés#földvásárlás

Címlapról ajánljuk