Belföld

Dobrev Klára elvenné az életük végéig járó juttatásokat az idő előtt távozó államfőktől

rtl.hurtl.hu

2024. május 25. 13:54

A törvénymódosítás szerint az lenne az egyetlen kivétel, ha a köztársasági elnök valóban súlyos egészségügyi okból mond le. „A Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka” – mondta Dobrev Klára.

A Demokratikus Koalíció (DK) törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy ne járjon élete végéig juttatás annak a köztársasági elnöknek, aki idő előtt kényszerül távozni a Sándor-palotából, lemondás vagy megfosztás miatt. 

„Ne legyen élethosszig tartó ötmilliós fizetés, szolgálati lakás, háromfős titkárság, ingyenes, kiemelt egészségügyi ellátás, autó, sofőrrel együtt, valamint évi több mint hetvenmillió forint, amit eljótékonykodhat” – fogalmazott Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője online sajtótájékoztatóján.

Egyetlen kivétel az lenne, ha egy köztársasági elnök valóban súlyos egészségügyi okból mond le.

„Éppen elég pénzébe kerülnek a magyar adófizetőknek azok a köztársasági elnökök, akik kitöltötték hivatali idejüket, nem szabad ezt megadni azoknak is, akik megbuktak; a Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka” – közölte.

A törvényjavaslatot a Demokratikus Koalíció frakciója fogja benyújtani, és minden parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártot arra kérnek, hogy támogassák a kezdeményezést – mondta Dobrev Klára.

A politikus a héten azzal vádolta Sulyok Tamást, hogy külföldieknek játszott át magyar termőföldeket, valamint hogy jogosulatlanul vette fel juttatásait az Alkotmánybíróság tagjaként. Megbízatása idején ugyanis kézbesítési megbízott is volt, márpedig a törvény szerint gazdasági tevékenységet nem folytathatott volna. A Sándor-palota korábban azt közölte, hogy Sulyok Tamás nem követett el semmilyen törvénytelenséget. 

A volt elnök juttatásaira egyébként több százmillió forintot költöttek az elmúlt években az adófizetői pénzekből, a környezetvédő alapítványt vezető Áder János rezsijére például csaknem 10 millió forint ment el egyetlen év alatt.

Nyitókép: Mészáros János/MTI

#Belföld#dobrev klára#sulyok tamás#köztársasági elnök#törvénymódosítás#juttatás

Címlapról ajánljuk