Belföld

Menczer: Nem az éj leple alatt kell keresztet állítani

rtl.hurtl.hu

2024. január 7. 15:05

Menczer Tamás a Nagy-Szénás hegyre állított keresztről azt mondta, a vállakozó jó szándékában nem kételkedik, de neki más az elképzelése.

A férfit, aki most keresztet állított, nem ismerem, az akciójáról nem tudtam, mert engem nem értesített, de, ha jól láttam, az RTL-t igen – reagált Menczer Tamás a riportunkra, amiből kiderült, hogy újra áll a kereszt a Nagykovácsi feletti Nagy-Szénás hegyen péntek este óta, egy vállalkozó építtette engedély nélkül. Az építő, miután végeztek a munkával feljelentette magát a rendőrségen.

A külügyi államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a vasárnapi Facebook-posztjában azt írta, hogy a vállakozó jó szándékában nem kételkedik, de neki más az elképzelése.

„Ha egy üggyel elkezdek foglalkozni, átgondolom, hogy mit, mikor és miért teszek. Most is így történt. Ebben az ügyben is vannak folyamatok, és amikor minden folyamat a megfelelő szakaszba jut, akkor kell a keresztet visszaállítani méltó, megfelelő körülmények között, nem az éj leple alatt” – fejtette ki.


A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén korábban is állt egy engedély nélküli kereszt, de ismeretlenek lerombolták augusztusban. Menczer újra akarta építtetni, de Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park akkori igazgatója ezt ellenezte, mivel a terület európai jelentőségű természeti értékekkel rendelkezik, erre az államtitkár keresztényüldözéssel vádolta meg a vezetőt. Füri mára már nem a nemzeti park igazgatója. A felügyelő minisztérium szerint maga kérte a felmentését egészségügyi okokból.

Vitéz Zoltán vállalkozó az RTL-nek azt mondta szombaton, hogy

polgári engedetlenségből úgy döntöttem, hogy vállalom a büntetőjogi felelősséget, és ezt a keresztet, ha törik, ha szakad, vissza fogom állítani a helyére.

Azért, mert számára ez nem csak a kereszténység, hanem a béke szimbóluma is.


Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

#Belföld#Menczer Tamás#kereszt#nagykovácsi#vállalkozó#keresztállítás

Címlapról ajánljuk