Belföld

A bíróság szerint sincs semmi törvénytelen abban, hogy Orbán Viktor honvédségi géppel utazott magáncéllal Pisába

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 20. 17:10

A hűtlen kezelés bűntettének az egyszerű gyanúja sem állapítható meg a bíróság szerint.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója szerint nem történt bűncselekmény, amikor Orbán Viktor miniszterelnök honvédségi repülőgéppel utazott Pisába, ezért elutasította Hadházy Ákos ismételt felülbírálati indítványát – közölte az ügyészség. 

A miniszterelnök útja kapcsán indult ügyben korábban már megszüntette az eljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányára hivatkozva, Hadházy Ákos ekkor fordult felülvizsgálati indítvánnyal a bírósághoz.

A független politikus hivatali visszaélés bűntette és hűtlen kezelés bűntette miatt tett feljelentését. Március elsején a kormányfő Kairóból hazafelé nem Budapesten szállt ki, hanem az onnan ezer kilométerre nyugatra lévő Pisában, majd két nap múlva több kép is készült arról, hogy feleségével Firenzében és Velencében sétál. Hadházy Ákos szerint a kitérő „alsó hangon 3-4 millió forintba került az adófizetőknek”.

A külügyminisztérium adatai alapján a kiruccanás egyértelműen magánút volt, mert a hivatalos kairói látogatás véget ért március elsején. 

Korábban egyébként megindult a nyomozás, de a Budai Központi Kerületi Bíróság azt rögzítette, hogy hivatali visszaélést sem a miniszterelnök, sem pedig más személy nem követett el. 

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a nyomozás lefolytatását követően hozott határozatával az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette. A megszüntető határozattal szemben Hadházy Ákos ismételt felülbírálati indítványt terjesztett elő, de a Budai Központi Kerületi Bíróság ezt is elutasította.

A nyomozási bíró végzése szerint 

  • az ügyészség a nyomozati cselekményeket elvégezte. 
  • A bíróság szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a miniszterelnök pisai utazásával összefüggésben a rendes gazdálkodás követelményét sértő vagyonkezelői kötelezettségszegésre utaló adat nem merült fel. 
  • Erre figyelemmel a hűtlen kezelés bűntettének az egyszerű gyanúja sem állapítható meg.

A kiegészítő pótmagánvádas eljárás hatálybalépése óta, az elmúlt közel kilenc hónapban a Budai Központi Kerületi Bíróság – az ügyészség döntéseivel egyetértve – egyetlen ügyben sem állapította meg, hogy vádemelésnek lenne helye.

Tavaly január óta egyébként legalább 18 alkalommal repült külföldre az állami különgéppel Orbán Viktor. A kormány ugyanakkor már nem hajlandó elárulni, hogy az egyes utakon milyen áron szállt meg a miniszterelnök delegációja, valamint hogy mekkora napidíjat utaltak ki a résztvevőknek, ehelyett inkább csak összesített adatot közöltek. Az összeg így is figyelemreméltó: 2022 eleje óta több mint 500 millió forint ment el a kormányfő utazásaira

Nyitókép: Benko Vivien Cher/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

#Belföld#hadházy ákos#repülőgép#orbán viktor#pisa

Címlapról ajánljuk