Belföld

Az infláció letörését is megnehezítheti az útdíjak drágulása

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 1. 7:22

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének értékelése szerint látható jelei vannak annak, hogy a útdíjemelés veszélyezteti az infláció letörését.

2024-ben a teherautók többségénél 40–50 százalékkal, de a korszerűtlenebb járműveknél még ennél is nagyobb mértékben emelkedhetnek a használatarányos útdíjak a „szennyező fizet” elv alapján kivetett külsőköltség-díj alkalmazása miatt – mondta Illés Ferenc, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkárhelyettese a 24.hu-nak.

A kormány január elsejétől változtatna az útdíjrendszeren, melynek része, hogy egy új modell alapján számítják majd ki a 3,5 tonna feletti teherautók esetében a használatarányos útdíjfizetés mértékét. A díj bevezetése bizonyára már tavasszal is előkerült a kormányban: a 2024-es költségvetésben az útdíjak bevételi előirányzatát az idei 402 milliárd forintról 549 milliárdra emelték, ami 34 százalékos növekedés.

Mint írja a lap, a járművek külső költségét „a felhasználó fizet” és „a szennyező fizet” elvek mentén határozzák meg, a díj mértékét viszont befolyásolja a járműkategória és a megtett útszakasz jellege is, ami megnehezíti, hogy pontos képet kapjunk az összegre vonatkozóan.

Jelen állás szerint a megtett úttal arányos díjak októbertől 17,6 százalékkal nőnek, vagyis a júliusi inflációval megegyező mértékben. Illés Ferenc arról beszélt a lapnak, hogy a tervezet alapján:

  • a hazai díjfizetős utakon leginkább résztvevő, Euró VI motorral rendelkező nyergesvontatók esetében – az inflációs emelést követően – körülbelül 30 százalékos útdíjemelés jöhet a gyorsforgalmi utak, és közel 50 százalékos érkezhet a főutak esetében;
  • és Euró V kategóriában még jelentősebb, 40–60 százalékos díjváltozás jöhet, és az ennél rosszabb környezetvédelmi besorolású, egészen Euro 0-ig terjedő kategóriákban még ennél is nagyobb lehet a drágulás januártól.

„Az útdíj 2013-as bevezetése óta százalékos arányban ilyen mértékű díjemelésekkel eddig még nem szembesült a fuvarozószakma” – mondta az MKFE főtitkárhelyettese. Hozzátette, a kormánynak az uniós irányelv nyomán nem volt kötelezettsége ilyen drasztikusan emelni a díjakat. Jelenleg Németországban jelenleg már alacsonyabb az útdíj átlagos mértéke, mint Magyarországon. Sőt, Illés Ferenc szerint

az útdíjemelés hatással lesz a csökkenő pályára állt fogyasztóiár-indexre, így az infláció nem csökkenhet majd olyan mértékben, mint azt a makrogazdasági körülmények lehetővé tennék.

Mint arról a Híradó is beszámolt, negyedével drágulhat a buszok fuvardíja is, ha megvalósul a kormány tervezete, és jövőre már autópályamatricák helyett a teherautókhoz hasonló kilométer alapú útdíjat kell fizetniük a cégeknek. A kormány szerint ez a változtatás célszerű.

 

Nyitókép: A drónnal készült felvételen az M3-as és az M31-es autópálya csomópontja Gödöllőnél 2023. május 19-én. Máthé Zoltán / MTI

 

#Belföld#Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete#útdíj#fuvarozás#drágulás#infláció

Címlapról ajánljuk