Belföld

Kiderült, mennyibe fog kerülni a tanévben az iskolai menza – ennek is emelkedett az ára

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 13. 20:45

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szerint azonban még mindig a közétkeztetés a legolcsóbb megoldás.

A következő tanévben a háromszori étkezés térítési díja átlagosan havonta 15-20 ezer forint lehet egy gyerek számára, ám ahol az önkormányzat üzemelteti a közétkeztetést, ott azonnal jelentkezhetnek a piaci hatások, mondta Páger Zsolt, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke az Inforádiónak.

Felidézte: egy korábbi törvény értelmében a térítési díj legfeljebb a nyersanyagdíj értékének összege lehet, ami 35-40 százalékot tesz ki, ha tehát a rezsinövekedést és a munkaerő-drágulást is figyelembe vennénk, ötvenezer forintos összeggel kellene számolni egyetlen hónapban egyetlen gyerekre.

Páger Zsolt arra is kitért, hogy a svédasztalos kiszolgálással, amelyet eddig egy szolgáltató tesztelte 18 intézményben, jó tapasztalatok vannak, felére csökkent a kidobott készételek mennyisége, sőt azt a diákok is kedvezően fogadták.

Arról is beszélt: folyamatos minőségi fejlődésen megy át az ágazat, még mindig a közétkeztetés a családok számára a legolcsóbb megoldás.

Nyitókép: Unsplash

#Belföld#közétkeztetés#menza#iskola#ár#drágulás#tanév

Címlapról ajánljuk