Belföld

Évi 150 milliót kell fizetnie Budaörsnek, hogy a helyiek ne utazzanak az eddiginél drágábban

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 8. 7:43

Budaörs önkormányzata szerint zsarolás, amit Lázár János minisztériuma csinál, de kényszerből elfogadták a diktátumot.

Tetemes lyukat okozott a MÁV és a Volánbusz költségvetésén a vármegye- és országbérlet, az építési és közlekedési minisztérium most újabb bevételnövelő lépésekre szánta el magát – írta meg a Népszava

Ezúttal az agglomerációs önkormányzatoktól szedett hozzájárulás díját emelte meg az érintettek szerint „hasraütésszerűen”.

Budaörs és Érd önkormányzatát is azzal kereste meg nyár elején a Lázár János vezette minisztérium, hogy megszünteti a helyi jegyek és bérletek elfogadását a Volánbusz által működtetett helyközi járatokon, ha a települések nem fizetnek ezért a korábbinál lényegesen többet.

A lap felidézi: 2016 óta van lehetőségük a Budapest környékén élőknek arra, hogy a településen igénybe vegyék a Volánbusz ott áthaladó járatait közlekedésre. Jóval olcsóbb helyi bérlettel utazhatnak, cserébe az önkormányzatok átvállalják a helyközi közlekedés egyes költségeit.

Budaörs már 2021 óta vitatja a hozzájárulás szerintük „indokolatlan magas” összegét. Augusztus 4-én az önkormányzattal azt közölték: ha nem fogadják el az állam által megszabott díjat, akkor a helyiek szeptember 6-tól csak emelt áron utazhatnak helyközi járatokon, emellett pedig beperelik az önkormányzatot. 

Wittinghoff Tamás polgármester szerint ez zsarolás, de azt mondja, kényszerből elfogadták a minisztérium diktátumát, így évi 150 milliót fizetnek az állami cégnek.

Érden is arra jutott a minisztérium, hogy korrigálni kell a település által fizetendő díjat: a 2022-es 14,8 millió forintról 52,5 millióra emelték a hozzájárulás összegét.

Nem tartjuk sem indokoltnak, sem megalapozottnak az éves díj három és félszeresére emelését. Különösen úgy nem, hogy a tárgyalások alatt egyszer sem kaptunk érdemi tájékoztatást a döntés hátteréről, az összegszámítás módjáról. Így nem is írtuk alá az új szerződést

– válaszolta a Népszava kérdésére Csőzik László, Érd polgármestere.

Érden előállhat az a helyzet, hogy egy városhatáron belül közlekedő utas két bérletet is kénytelen váltani, a helyit 4500 forintért és a vármegyebérletet 9450 forintért. Aki Budapestre ingázik, annak pedig még BKV-bérletre is szüksége lehet. 

A lap kereste a minisztériumot, de későbbre ígértek választ. 

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

#Belföld#volánbusz#máv#építési és közlekedési minisztérium#vármegyebérlet#budaörs#érd#wittinghoff tamás#országbérlet#közlekedés

Címlapról ajánljuk