Belföld

Visszaélés, megfélemlítés – a mentődolgozók kiálltak az orvosi kamara mellett

rtl.hurtl.hu

2023. március 1. 13:12

Félelmüket fejezték ki, hogy az intézkedés logikája alapján más érdekvédelmi szervezeteket is ellehetetleníthet a kormány.

„Felháborodással és megdöbbenéssel vettük tudomásul a Magyar Orvosi Kamara ellen indított koncepciós támadást” – kezdi szolidaritási nyilatkozatát a Magyarországi Mentődolgozók Országos Szövetsége (MOMSZ).

Mint írják, 

a kormány egy köztestület ellehetetlenítésével erőszakosan érvényesíti akaratát, ezzel félredobva a XXI. század demokratikus értékeit, a társadalmi konszenzusra való törekvést, a párbeszéd ismételt elmaradása mellett.

Elfogadhatatlannak tartják, hogy egy érdekvédelmi szervezet tevékenységét akadályozzák.

Szerintük a kedden rövid idő alatt meghozott törvényt sem az egészségügyi dolgozók, sem a betegek érdekében nem lehet előremutatónak nevezni, az

csupán a hatalom erőfölényével való visszaélése, amely az orvosok megfélemlítésére, amely az egészségügy helyzetének további rontására alkalmas.

Félelmüket fejezték ki, hogy az intézkedés logikája alapján más érdekvédelmi szervezeteket is ellehetetleníthet a kormány. Szolidaritásukról biztosították a Magyar Orvosi Kamarát, és reményüket fejezték ki, hogy törvényi kötelezettség nélkül is kitart az orvostársadalom kitart a közös érdekek védelme mellett.


Nyitókép: illusztráció – Fotó: Faludi Imre / MTVA / MTI

 

#Belföld#magyar orvosi kamara#mentők#országos mentőszolgálat#egészségügy#orvosok#szolidaritás

Címlapról ajánljuk