Sötét januári ég alatt pesti egyetemisták kukákban turkálnak – egyre népszerűbb a dumpster diving, a magyar üzletek azonban vigyáznak a szemetükre

Éhesek vagyunk, nézzük meg, mi van a kukákban – ma Magyarországon ez már nemcsak a hajléktalanok gondolatmenete, hanem egyetemistáknak is eszükbe jut. Az infláció miatt drasztikusan emelkednek az árak, egy nagybevásárlás állítólag már Gyurcsány Ferenc pénztárcáját is megterheli, a szakértők szerint pedig egyelőre nincs kiút a válságból.

Ez késztette Dávidot és Mártont is arra, hogy használható élelmiszer után kutatva üzletek kukáit nézzék át Budapest belvárosában. A két bölcsészszakos egyetemistával egy pinceklubban találkoztunk, ahol az éjjeli túra előtt elmesélték, mit találtak vonzónak a dumpster diving – azaz a kukabúvárkodás – nemzetközi szinten is hódító mozgalmában. Mivel gyakorlatilag illegális tevékenységről van szó, megkértek minket, hogy ne a valódi nevüket használjuk.

„Mert csóró vagyok” – foglalja össze motivációit a történelem szakos Dávid. Ő jelenleg fizetős képzésen tanul, kollégiumban él, nincs bevétele. Elmondása szerint nem akar „a szülein lógni” a megélhetésért, de a válság alaposan megnehezítette a dolgát. 

Egy normál bevásárlás két éve még összejött háromezer forintból. A válság óta ha veszek olajat, krumplit és tésztát, máris nagyjából ennél az összegnél járok. Ne is beszéljünk arról, ha hozzácsapok még valami nyomorult felvágottat vagy lisztet.

A kollégiumban rendszeresen hall olyan beszélgetéseket, amik arról szólnak, hogy 

a diákok nem jönnek ki a pénzükből, és még diákmunka mellett is arra kényszerülnek, hogy eladják a vérplazmájukat. 

„Egy olyan kiszolgáltatott közegnek, mint a koliban lakó egyetemisták, ez az időszak különösen nehéz” – mondja.

A kukabúvárkodásnak először karácsony környékén kezdett utánanézni, amikor arról a külföldön egyre népszerűbb gyakorlatról hallott, hogy a hozzá hasonló fiatalok körbejárják a szupermarketek kukáit, és összeszedik a kidobott, de még ehető zöldségeket, gyümölcsöket, konzerveket – nem is beszélve arról, hogy alkalmanként elég jó állapotban lévő használati tárgyakat is lehet találni a szemetesekben.

Korábban a kollégiuma „kukás szobájában” is tett egy kört, ahol egy csomó használható dolgot talált: felbontatlan belga sörhöz, román Che Guevará-s cigarettához, egy működő fülhallgatóhoz, egy asztali lámpához, egy fejlámpához és egy csomag felbontatlan elemhez jutott.

A kommersz kukabúvárkodással kapcsolatban azonban vannak kételyei: 

Valamiért Magyarországon nagyon védik a szemetet a szupermarketláncok. Nem rakják ki a kukákat, külön szállítják el, lakat alatt tartják őket.

Az interneten is kevés példát talált a hazai dumpster divingra. „Most vagyunk először Mártonnal. Felmérjük a helyzetet a belvárosban. Ha nem járunk sikerrel, kiterjesztjük a keresgélést külsőbb kerületekre, Zuglóra, Újbudára.”

Elő is készülnek a kesztyűkkel és a zsákokkal, és hamarosan Józsefváros utcáit járjuk, szimpatikus konténereket keresve. Hétköznap éjszaka van, nem sokan vannak az utcán: rendőrt gyakorlatilag nem is látunk. Először egy Tesco felé vesszük az irányt, ami mellett azonban egy konténert se találunk. Ezután következik egy Aldi – itt sem járunk szerencsével. Végül egy kommunális konténer nyújt számunkra némi reményt, de innen is üres kézzel távozunk.

A többórás kukabúvárkodás csak apró sikereket tartogat: az éjszaka végére mindössze egy fél ázsiai Monstert, egy 11 eurós, a Római Birodalomról szóló könyvet és egy sapkát sikerül begyűjteni.

Pedig elvileg lenne mit találni: Magyarországon csak a háztartások évente hozzávetőleg háromszázezer tonna még menthető élelmiszert dobnak ki a kukába, az összes elpazarolt élelmiszernek pedig nagyjából a 13 százaléka származik a kereskedelemből.

A fejlett országokban emberek tízezrei döntenek úgy etikai vagy szükségleti alapon, hogy a kukákban turkálva jutnak hozzá a betevő falathoz vagy használható tárgyakhoz, tehát nagyobb ez a jelenség, mint a Magyarországon ismerős lomtalanításkultúra. Akadnak olyanok, akik állítják, hogy szükségleteik 80-90 százalékát folyamatosan, napról napra ki tudják elégíteni a kukákból. 

Nyugaton még kukázni is egyszerűbb

Magyarországon nem ez a helyzet, de a nyugati országokban nemcsak piacokon lehet összegyűjteni a maradék zöldségeket-gyümölcsöket, hanem a bevásárlóláncok kidobott termékei is könnyen hozzáférhetők. A közösségi média számtalan csoportjában tízezrével gyűlnek össze a kukabúvárok, hogy tanácsokat adjanak egymásnak, beszámoljanak pozitív és negatív élményeikről, vagy csak eldicsekedjenek aznapi találataikkal.

Az ilyen fórumokon egészen apró technikai kérdések is felmerülnek: lehet-e tejesdobozt kukázni? (Csak akkor, ha hideg és bontatlan.) Mennyire kell vigyázni a kidobott hússal? (A kutyának mindenképpen jó lesz.) Hogyan szúrjuk ki egy drogéria kukáját egy húszkonténeres telepen? (Ha jó cucc van benne, akkor valószínűleg jó illata is lesz.) Ezen felül gyakoriak az olyan posztok is, amelyekben a kukázók társat keresnek egy-egy felderítőexpedícióhoz egy adott város kukái közt.

Akadnak, akik platós teherautóval mennek kukabúvárkodni, és olyanok is, akik tanácsot adnak, hogyan vonjuk be a gyerekeket is a mókába.

És hogy mi mindent rejtenek a kukák? Az alapvető cikkeken túl akadnak olyan elképesztően menő portékák is, amiket Magyarországon talán csak egy különösen szerencsés lomtalanítás során lehetne beszerezni: egy brit felhasználó nemrég arról posztolt, hogy egy különösen szép állapotban megmaradt hegedűre, máskor pedig működőképes fémdetektorokra lelt a szemétben, de volt olyan is, aki egy tökéletesen működő monitorral vagy épp egy ezer dollárt érő forgószékkel hencegett.

Számos országban a megengedő jogi környezet teszi lehetővé a kukabúvárkodás ilyen széleskörű elterjedtségét. A brit törvények értelmében például csak akkor számít büntethetőnek a kukázás, ha magánterületen történik. Belgiumban és Németországban 

egyszer-egyszer megesett, hogy perbe fogtak valakit, amiért meglógott a kukából szerzett holmival, de nem jutottak sehova az ügyek – többek között a közfelháborodás miatt.

Egy 1988-as amerikai bírósági döntés miatt már ott is legális kukákat dézsmálni, de az az általános tapasztalat, hogy ott sem veszik nagyon komolyan a hatóságok ezt a tevékenységet, ahol elvben büntethető lenne: Németországban ráadásul most dolgoznak a dumpster diving dekriminalizálásán.

A magyar hulladéktörvény értelmében a szemét tulajdonjogáról nem lehet lemondani – így nálunk elvileg büntethető a kukabúvárkodás. A Fővárosi Közterület-fenntartó szerint elvileg a lomtalanításkor is tilos elvinni bármit, hiszen az utcára kidobott szemét már a hulladékkezelőé. Más kérdés, hogy ilyenkor nálunk sem érvényesítik szóról szóra a jogszabályokat.

Ideológia vagy szükséglet?

A kukabúvárkodás szó írásban először 1983-ban jelent meg: ekkor a fogalom még inkább a szükségszerű vagy kimondottan vagyonszerzési célból végzett turkálást jelölte. A búvárkodásra viszont a korábbi időkből is találni példát: a hatvanas években egy Jerry Schneider nevű férfi egy telekommunikációs cég szemetében turkálva gyűjtött össze több ezer dollárnyi felszerelést, amiért később bíróság elé állították.

John Hoffman szerző 1993-ban részletes útmutatót publikált A kukabúvárkodás művészete és tudománya címmel, ami olyan sikeres lett, hogy pár évvel később folytatása is született, sőt egy dokumentumfilmhez is felhasználták.

A tevékenység ekkortájt kezdett a „szabad vegánok”, azaz a freeganek mozgalmához közeledni, ők gyakran ideológiai alapon választják a kukákból étkezést. Az elgondolás lényege, hogy a kapitalista túltermelés és a környezetrombolás ellen küzdenek azzal, hogy minél kevésbé vesznek részt a fogyasztói társadalomban. 

A mozgalom tagjai állítják, hogy a végső cél minden cég, bolt, növényvédő szer és a kapitalizmus „teljes bojkottja”.

A freegan kifejezést a Food not Bombs szervezet alapítója, Keith McHenry kreálta, aki a túlfogyasztás és a pazarlás elleni civil harc egyik úttörője volt. Ez a szervezet máig aktív Magyarországon is. Az ő gyakorlatuk az, hogy a nap végén a piacokon kérik el az el nem adott, szemétbe szánt zöldségeket, és később ezt közösen megfőzik a rászorulók számára. Cikkünkhöz őket is meg akartuk szólaltatni, de a megjelenésig nem válaszoltak megkereséseinkre.

Mit tesznek a magyar üzletek a pazarlás ellen?

Ahogy cikkünk elején említettük, a kárba menő élelmiszerek nagyjából 13 százaléka származik a kereskedelemből. Manapság már az üzletláncok igyekeznek tenni valamit azért, hogy csökkentsék a pazarlást. Az rtl.hu kérdéseket juttatott el több Magyarországon is jelen lévő lánchoz: válaszaikból nemcsak az derül ki, hogy ők hogyan igyekeznek tenni az újrahasznosítás elősegítéséért, de arról is képet kapunk, hogy miért olyan nehéz hazánkban kukabúvárkodni.

A Lidl Magyarország például arról írt, hogy üzleteikben saját kijelölt tárolási helyen, szelektíven gyűjtik a hulladékot. A vállalat működéséhez kapcsolható, újrahasznosuló hulladékot jellemzően naponta szállítják el az áruházakból, míg a nem újrahasznosuló hulladékok elszállítása heti több alkalommal történik. 

Állítják: a hulladékuk kilencven százalékát hasznosítják újra.

A Tescótól azt írták: „kiemelten figyelünk arra, hogy működésünkben folyamatosan csökkentsük az élelmiszer-felesleg, valamint a keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét”. Ez a lánc is igyekszik odafigyelni a szemetére, amit szintén saját területen tárolnak.

Azt írták: „ha a termék emberi fogyasztásra alkalmas, de már nem eladható, akkor élelmiszermentő programunk keretében jótékonysági szervezeteknek adjuk át a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködve. Ha a termék emberi fogyasztásra már nem alkalmas, de állatok még megehetik, akkor ahol van erre alkalmas partnerünk, ott állatmenhelyeknek adományozzuk. Csak az válik hulladékká, ami ezután megmarad, ennek egy része biogázüzemekben energiaként hasznosul újra.”

A Spar sajtóreferense azt közölte, hogy az ő áruházaik nagy részében zárt hulladéktárolót alakítottak ki, de megesik, hogy éjszakára kint kell hagyniuk a kukáikat. Ahogy Dávid is megemlíti, a lánc a Munch nevű programmal küzd a pazarlás ellen. Ennek lényege, hogy a nap végén a kidobásra szánt, de még ehető termékekből olcsó csomagot állít össze az üzlet. Dávid szerint viszont „ha várnának még egy napot, akkor akár ingyen is adhatnák”. Hozzáteszi:

De ha azokat a termékeket, amiket kidobnak, ingyen ki lehetne szedni a kukákból, akkor honnan lenne profitjuk?

Nyitókép: Mohos Máté / rtl.hu