Belföld

Kunetz Zsombor: Hibás adatok alapján dolgozta ki a Belügyminisztérium az egészségügyi törvényt

rtl.hurtl.hu

2022. november 21. 12:20

Például valahogy kiesett az adatokból 520 krónikus szakápolást biztosító ágy.

Sok kritika érte a kormány új egészségügyi törvénycsomagját, amely a kórházi struktúrát és az ügyeleti ellátást is alapjaiban írná át. A Magyar Orvosi Kamara szerint be sem kellett volna nyújtani, mert veszélyezteti az ellátásbiztonságot. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a 444.hu-n megjelent cikkében azt állítja, hogy rosszak azok a statisztikai adatok, amelyekből a Belügyminisztérium dolgozott.

Az előterjesztés úgy számol, hogy a kórházi ágykihasználtság országos szinten 59,5 százalékos, ez az adat azonban nem veszi figyelembe, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva sok krónikus osztályról elküldték a betegeket, egyes osztályok kapacitásait koronavírusos betegek ellátására alakítottak át. Ráadásul az egyre nagyobb szakemberhiány miatt gyakran nem is az a baj, hogy ágy nincsen, hanem hogy szakember nincsen. Mint írja: ennek megfelelően kellőképpen megtévesztő az az 59,52 százalékos ágykihasználtság, amit a NEAK táblázat tartalmaz.

Hiszen aki dolgozott a magyar egészségügyben, pontosan tudja, hogy ezen ágyak kihasználtsága és foglaltsága rendkívül magas volt az utóbbi évtizedekben is

– írja. 

Kunetz Zsombor szerint a 2019-2018-2017-es adatokból azonnal szembetűnik, hogy krónikus szakápolási ágyak kihasználtsága brutálisan magas, 90 százalék körül volt a pandémia előtti években, ami egyben azt is jelenti, hogy akkor sem volt elégséges az ilyen típusú ellátás.

Emellett valahonnan kiesett az adatokból 520 krónikus szakápolást biztosító ágy – teszi hozzá a szakember. A dokumentum szerint ugyanis a 2019-es 3049-ről mostanra 2544-re csökkent a ténylegesen működő betegápolási ágyak száma, azonban a nyilvános statisztika szerint tavaly 15 ággyal még bővítették is a rendszert.

Ezzel gyakorlatilag ez a szektor elsorvad, ebből a rendszerből az állam kivonul, magukra hagyva a betegeket, a hozzátartozókat, áttolva ennek következményeit az akut ellátásra.

– foglalja össze Kunetz Zsombor.

Az ápolási osztályok lehetséges megszüntetéséről az RTL Híradó készített riportot:


Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI

#Belföld#egészségügy#pintér sándor#kunetz zsombor#átalakítás

Címlapról ajánljuk