Belföld

Sokkolót vetett be a rendőrség a Margit hídon

rtl.hurtl.hu

2022. július 18. 7:01

A tiltakozó megmozdulást a futárok szervezték, akik az esemény beharangozójában azt írták: „itt az ideje komolyan venni a dolgokat! Elég volt az utcabálból, fesztiválból, elég volt az influenszer politikusokból!” Azt követelik, hogy a kormány tervezze újra a katatörvényt, valamint módosítson a rezsicsökkentés részleges eltörlésére vonatkozó szabályokon. Teljesen leállították a forgalmat Budapest egyik legforgalmasabb csomópontján. 

  • Reggel hét órára, a Margit hídhoz szerveztek tüntetést a rezsicsökkentés átalakítása és az új katatörvény miatt. 
  • Hét óra után néhány perccel kezdték elfoglalni a hidat, először csak egy sávot, majd a rendőrök engedélyezték a kanyarodósáv elfoglalását is. Néhány résztvevő beszaladt a belső sávokba, így teljesen leállították a forgalmaz. Később nagyobb tömeg csatlakozott hozzájuk. 
  • A szervezők a szabályok betartására intették a résztvevőket. Annyit tudtak elérni, hogy a tüntetők elengedték a buszokat és a villamosokat.
  • 9 órakor hivatalosan véget ért a demonstráció, a futárok elkezdtek levonulni. Többen a hídon maradtak. Fél 10 körül néhány százan a futárok felvezetésével elindultak a Nyugati tér irányába, ahová néhány perc múlva meg is érkeztek, kaotikus körülmények között. Innen az Oktogonra, majd az Andrássy úton át a Deák tér irányába haladtak, majd a Kossuth Lajos utcán át az Erzsébet híd felé mentek. 
  • A rendőrök sokkolót vetettek be egy tüntető ellen – a TASZ szerint ez aligha volt arányos intézkedés. Délig öt személyt állítottak elő.
  • Körülbelül fél 12-re a tüntetők megérkeztek a Kossuth térre, nyílt levelet vittek Orbán Viktornak, ezt nem tudták átadni. A Képviselői Irodaház felé vonuló demonstrálókat egyenként igazoltatták a rendőrök.

A nép a katáért és a reális rezsiért címmel hirdettek demonstrációt hétfő reggel hét órai kezdettel a Margit híd pesti hídfőjéhez. A tüntetés Facebook-eseményénél a szervezők úgy írnak magukról: „Mi vagyunk a futárok akik az első napon is elindították az eseményt, és felkavarták az állóvizet." 

A jelek szerint a tüntetők le akarják zárni a Margit hidat és erőteljesebben fel akarnak lépni, mint a múlt heti tüntetéssorozaton. Szerintük „itt az ideje komolyan venni a dolgokat! Elég volt az utcabálból, fesztiválból, elég volt az influenszer politikusokból! (…) Az este kezdődő és éjszakába nyúló tüntetésekkel nem bénul meg semmilyen intézmény, ami ennek a zsarnok bandának fájna! Ebből kifolyólag a tüntetésünket a kora reggeli órákban fogjuk kezdeni.”

Nem sokkal reggel háromnegyed hét előtt az RTL Híradó a helyszínen lévő riportere szerint 30-40 futár volt a helyszínen, a rendőri jelenlét nem volt számottevő. Az emberek lassan gyülekeztek, a mellettük elhaladó autósok közül sokan dudálással, a gyalogosok „hajrá” felkiáltással biztatták őket.

Kezdődik a hídlezárással egybekötött tüntetés a katatörvény és a rezsicsökkentés részleges eltörlése miatt
Tüntetők a hídfoglalás előtt. – Fotó: rtl.hu

Hét óra után néhány perccel elkezdődött a híd elfoglalása, a tömeg nagyjából 150 fősre duzzadt és már nem csak futárok alkották.

Kezdődik a hídlezárással egybekötött tüntetés a katatörvény és a rezsicsökkentés részleges eltörlése miatt
Tüntetők a hídon. – Fotó: rtl.hu

Tudósítónk szerint először csak egy sávot zártak le a demonstrálók, azonban a reggeli csúcsforgalomban a lezárt sávban lenni is veszélyesnek tűnt. Az egyik szervező azt mondta: azért csak egy sávot zárhatnak le, mert többre nincs kapacitás, a rendőrökkel igyekeztek megegyezésre jutni, hogy engedélyezzék még egy sáv lezárását. Voltak, akik bekiabálták, hogy

még egy sáv, még egy sáv!
 

„Azért vagyok ma itt, amiért 2006-ban a régi MTVA-székházban is bent voltam” - elesett a Margit híd, teljesen lezárták a tüntetők
Fotó: rtl.hu

Fél nyolc környékére nagyjából ezerfősre duzzadt a tömeg. Egy, a hídon áthaladó busz vezetője dudaszóval biztatta a jelenlévőket, akik ezt ovációval viszonozták. Fél nyolc előtt nem sokkal engedélyezték a kanyarodósáv elfoglalását is, ez nagyjából a híd negyedétől kezdődik. 

Nem sokkal háromnegyed nyolc előtt többen beszaladtak a híd közepére, így tulajdonképpen mind a négy sávban ellehetetlenítették a közlekedést. A szervezők ezzel nem értettek egyet, a gyülekezési törvényt emlegették és azt, hogy nem erre kaptak engedélyt a rendőrségtől. Néhány autó a beszaladó tüntetők miatt beszorult a híd közepén. 

Élő: elesett a Margit híd, teljesen lezárták a tüntetők
Fotó: rtl.hu

Néhány perccel később teljesen leállt a közlekedés, a villamosokkal együtt.

Jó reggelt! Gyurcsány Viktor! 

– skandálták a tüntetők, akik elárasztották azokat a sávokat is, amelyek elfoglalására nem kaptak engedélyt. 

A híd lezárásnak pillanatait itt nézheti meg:


A szervezők elengedték volna a buszokat és a villamosokat, a tüntetők azonban csak hosszú noszogatás után reagáltak. Volt aki a „mocskos Fideszt”, más Gyurcsány Ferencet emlegette fennhangon.

Élő: elesett a Margit híd, teljesen lezárták a tüntetők

Munkatársunknak az először a belső sávokba szaladó tüntető azt mondta:

Azért vagyok ma itt, amiért 2006-ban a régi MTVA-székházban is bent voltam. Én jobbszélről előzöm ezt a tömeget

– mondta a férfi, hozzátéve: sem jobb, sem baloldali kormánytól nem hajlandó eltűrni azt a pofátlanságot, ami szavai szerint múlt héten történt. „Van az a pont, amikor félre kell tenni ezeket a kalitkákat” – magyarázta. A rezsicsökkentés átalakítása volt számára sz utolsó csepp a pohárban, a kata átalakítása nem érinti, viszont úgy gondolja, hogy mindkét intézkedés „összetákolt, elkapkodott és nem átgondolt döntés.”

Arra a kérdésre, hogy miért ugrott be elsőként a belső sávba, úgy reagált:

Nincs értelme bohóckodni.

Szerinte Orbán Viktor csak attól fél, hogy sajtó munkatársai olyan vágóképeket készítenek, amilyenek 2006-ban is készültek. Ezért jött el a tüntetésre. 

Egy másik tüntető azt mondta: azért jött el, mert úgy érzi, egyre nagyobb a széthúzás az országban, egyre jobban széthúzzák a társadalmi rétegeket.

Szeretném, hogy végre egységet alkossunk, ne a két végletbe menjen el az ország, hogy egységet alkossunk, hogy mindenkinek jobb legyen

– fogalmazott, majd hozzátette: nem csak a múlt hét eseményei miatt elégedetlen, azok csak az utolsó cseppek voltak a pohárban. Úgy érzi: minden szétesik, ellehetetlenülnek a családok, egyre többen kerülnek utcára, egyre többen kéregetnek, egyre több magyar kerül nehéz helyzetbe.

Vannak nálunk rosszabb helyzetben lévők is

Az egyik szervező futár beszédében a jelenlévőknek a nép nevében megköszönte a részvételt. Elmondta: nem tudták, hogy sikerülni fog-e a reggeli akció, mostanában nem volt arra példa, hogy reggel legyen tüntetés. Az esti tüntetéseknek nem volt eredményük, mert az utcán nem voltak emberek, tette hozzá. Felidézte az elmúlt hét eseményeit: a kormány bejelentette a katatörvény módosítását, ezzel szerinte sokak megélhetése veszélybe került, sokan elveszíthetik a munkájukat, nem csak futárok,

vannak nálunk rosszabb helyzetben lévők is.

Azok, akik felépítettek egy „igazi vállalkozást” és ez most bedől amiatt, hogy nem lehet cégeknek számlázni, tette hozzá. Szerinte jobb opció lett volna adót emelni, „beleegyeztünk volna, nem arról van szó, hogy mi a népen akarunk élősködni és nem akarunk adót fizetni. Velünk nem konzultáltak, hogy mit is akarunk.”

Ezek után következett a „rezsicsökkentés csökkentése”, fogalmazott a szervező, aki kiemelte:

volt egy ígéretük, ezzel kampányoltak, hogy megtartják a rezsicsökkentést. Azt mondták, hogy ha az ellenzék trónra kerül, azonnal el fogják venni. Akkor ők az ellenzék vagy mi van?

Kiemelte: meg lehet érteni, hogy Európában felment a gáz és az áram ára, azonban a kormány átgondolatlan döntést hozott, az átlagfogyasztás számításánál figyelembe vettek üres házakat, nyaralókat is, ahol az esetek többségében nincsen senki, így nincsen fogyasztás sem. 

Kilenc órakor a szervezők elkezdtek levonulni a hídról,

de a tüntetőknek azt mondták: senkit nem tudnak maradásra vagy indulásra bírni. Többen azt skandálták:

Itt maradunk! Itt maradunk!

A hídon a tüntetés hivatalos befejezésekor több száz, de legfeljebb ezer fő volt. Több futár is arra biztatta a résztvevőket, hogy csatlakozzanak hozzájuk és vigyék ki együtt a megrendeléseket, azonban egy fiatalember kikapta a kezükből a mikrofont és inkább amellett érvelt, hogy maradjanak a hídon. 

Fél tíz környékén néhány százan a hídon maradtak, néhány százan pedig a futárok felvezetésével elindultak a Nyugati tér irányába. A hídról egyre többen távoznak, nincsenek beszédek, a rendőrök lassan elkezdtek oszlatni.

„Azért vagyok ma itt, amiért 2006-ban a régi MTVA-székházban is bent voltam” - elesett a Margit híd, teljesen lezárták a tüntetők
Fotó: rtl.hu

A néhány száz fős tömeg a futárokkal nem sokkal fél 10 után megérkezett a Nyugati térre, többen azt skandálják:

Mocskos Fidesz!

A Nyugatinál teljes a káosz: a rendőrök két oldalon állnak, a tüntetők felvezetés nélkül vonulnak, voltak autók, amik behajtottak a demonstrálók közé. Résztvevők összevesztek egy civil, autóval közlekedő párral. A Margit hídon lévő tüntetők továbbra is teljes szélességben lezárták azt. 

A tüntetők néhány száz fős csoportja nem sokkal 10 óra előtt ért az Oktogonra, onnan az Andrássy úton át a Deák Ferenc tér irányába haladnak. A hídon eközben verset mondtak és előkerült egy doboz kréta is. Okkal:

„Azért vagyok ma itt, amiért 2006-ban a régi MTVA-székházban is bent voltam” - a Margit híd lezárása után a Nagykörúton vonulnak a tüntetők
Fotó: rtl.hu

A tüntetők egy kis hezitálás után úgy döntöttek: a Szabadság térre vonulnak. Háromnegyed 11 előtt a nagyjából százfős csoport a Kossuth Lajos utcán át a Ferenciek tere irányába, az Erzsébet hídhoz tart. Dudálásra biztatják az autósokat. 

Sokkolót vetettek be a hídon

Háromnegyed 11 környékén a tüntetők megérkeztek az Erzsébet hídhoz, azonban a rendőrök gyorsabbak voltak és elállták az útjukat. Visszafordultak, majd a Ferenciek terén megtorpanva nem tudták eldönteni, merre induljanak. Nagyjából nyolcvan emberről van szó, két sávot foglaltak el. Visszamennek az Astóriához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kérdésünkre közölte: a Margit hídon tartott gyűlés befejezését követően a rendőrök válaszadásukig – tehát nagyjából fél 12-ig –  öt embert állítottak elő, akik ellen szabálysértési eljárás indult, mivel a többszöri felszólítás ellenére sem hagyták el az úttestet, illetve a villamossíneket.

Elektromos sokkoló eszközt a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény és a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet alapján egy emberrel szemben alkalmaztak

– írták.

Aligha arányos

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a történtekre reagálva közölte: a sokkolót a rendőr akkor használhatja, ha a tüntetőket testi kényszer alkalmazásával sem tudja eltávolítani a helyszínről. Egy erőszakmentesen tiltakozó személlyel szemben azonban aligha arányos olyan kényszerítő eszközt alkalmazni, ami könnyen okozhat súlyos sérüléseket, és a kockázatait az intézkedő rendőr nem képes felmérni.

A jogvédő szervezet kitért arra is, hogy számos résztvevőt igazoltatott a rendőrség a kresz szabályainak megsértése miatt, vagy épp azért, mert az aszfaltra festettek. Amíg ezek a cselekmények a tiltakozás kifejezését szolgálják, nincs alkotmányos indoka a jogsértés megállapításának – írták. A TASZ jogsegélyt nyújt a szabálysértési eljárások miatt hozzá fordulóknak.

A 80-120 főből álló csoport nagyjából fél 12 környékén érkezett meg a Kossuth térre. Több tucat rendőr sorakozott fel a Parlament lépcsőjén.

Sokkolót vetett be a rendőrség a Margit hídon
Fotó: rtl.hu

A tüntetők a követeléseiket tartalmazó nyílt levelet vittek Orbán Viktornak. 

Aki akarta, aláírhatta. A tüntetők nem sokkal fél egy előtt átvonultak a Képviselői Irodaház felé, azonban területfoglalási engedély híján a rendőrök beszorították őket az Olimpia park és a Duna közötti területre, ahol mindenkit igazoltattak. A 444.hu az eseményen dolgozó stábját is. Kérdésünkre a BRFK elismerte az igazoltatásokat, az eseményekről későbbre ígértek tájékoztatást.

De miért tüntetnek? 

A szervezők azt követelik, hogy 

  • halasszák el a kata módosításának bevezetését januárra,
  • tervezzék újra a kata módosítását,
  • tervezzék újra a „rezsicsökkentés-csökkentést.”

„Orbánék átlépték azt a határt amit még eltűrünk! Nem elég, hogy milliárdokat lopnak, csalnak és visznek külföldre, a pofánkba röhögve emelik meg a saját fizetésüket!” – fogalmaznak a szervezők. A parlament júniusban elfogadott egy törvénymódosítást, ami nemcsak Orbán Viktor fizetését emelte meg, de egyedül az ő döntésére bízta, hogy mennyi fizetést ad a kormánya tagjainak és az államtitkároknak. A miniszterelnök fejenként havi 650 ezer forinttal emelte meg miniszterei fizetését.

Mindez azután derült ki, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: átalakítják a rezsicsökkentést és csak a kormány által átlagos fogyasztási szintként meghatározott mértékig lehet igénybe venni azt, afelett a piaci árat kell fizetni. Ahogyan korábban bemutattuk, ez nem luxusban élő, átlagos magyar családok számára is jelentős költségnövekedéssel járhat. A tüntetés másik apropóját a kisadózók tételes adójának (kata) átalakítása adja, ami miatt több százezer ember kényszerül magasabb adóterheket fizetni. Korábban is volt szó a kata átalakításáról, azonban a kormány akkor 2023-as hatályosodásról beszélt. A sebtiben keresztülvert új katatörvény azonban már szeptember 1-étől hatályos. 

A kata átalakítása ellen múlt hét kedden indult tüntetéssorozat, aznap spontán elfoglalták a Margit hidat, másnap pedig a Momentum által összehívott tüntetés után a belvárosban vonultak a tiltakozók, akik felmentek a Karmelita kolostorba is. Szerda éjjelre ismét lezárták a Margit hidat, csütörtökre és péntekre pedig a Kétfarkú Kutyapárt szervezett tüntetést az Erzsébet hídhoz. Két vezetőjüket a rendőrök vitték el a demonstráció helyszínéről.

A tüntetésekről itt nézheti meg az RTL Híradó riportját:


Nyitókép: rtl.hu

#Belföld#kata#katatörvény#futár#adó#tüntetés#rezsicsökkentés#ma

Címlapról ajánljuk