Uborkából indítanak vállalkozást, törlesztenek hitelt és építik jövőjüket a szabolcsi roma családok

A szervezet indulásakor szándékosan választották az ország leginkább leszakadó régióját, és nem véletlen az sem, hogy az ott termelt uborkából készített vacsorára most egy „másik dimenzióban”, a budapesti Pozsonyi úton került sor. Hogy hogyan lesz mélyszegénységből megélhetés, szabolcsi uborkából újlipótvárosi ínyenc vacsora, és hogy mennyit jelent a leszakadó falvak lakóinak, ha képesnek tartják őket a felelősségvállalásra, július elején a Babka Deli vacsoráján derült fény. Az esemény kapcsán Gaal Ilonával, a cég vezetőjével és Balázs Ferencné Vicu koordinátorral beszélgettünk.

Uborkából jövőt

Hogyan és mikor indult a program, aminek eredményeképp megszületett a mai vacsora?

G. I. : A Kiútprogram 2009-ben, közel két éves előkészület után indult el Szabolcsban. Célunk, hogy az itteni szegénységben élő, főleg roma embereket ne segéllyel vagy adománnyal segítsük, hanem megbecsüléssel, bizalommal támogassuk egy méltóbb élet felé vezető úton. És elsősorban azzal, hogy kinézzük belőlük, képesek tenni saját magukért. Az uborkaprogram keretében kis összegű, fedezet nélkül igénybe vehető kölcsönt és folyamatos mentorációt kapnak ahhoz, hogy őstermelőként uborkázással foglalkozzanak. A termények felvásárlását mi vállaljuk, így a továbbértékesítés terhe is a miénk. Ebből az egyébként szezonális tevékenységből a foghíjasan elérhető közmunkánál jobb, illetve azt jól kiegészítő jövedelemre tudnak szert tenni.

Miért pont az uborka?

G. I. :A program első éveiben más terménnyel is próbálkoztunk, de az uborka bizonyult a leginkább fenntarthatónak. Az itteni föld kedvez a termesztésének, másrészt az uborkatermesztés nem igényel különösebb előképzettséget, és nem utolsósorban van rá kereslet. Ráadásul nincs nagy eszközigénye sem – mi nagyjából ezt az eszközigényt hitelezzük meg az elején. Uborkázni egyébként csak elméletben könnyű, a fizikai része kőkemény munka, ami a családok több tagjának is elfoglaltságot jelent, hiszen hajnaltól és délután, „két műszakban” kinn kell lenni a földeken, szárazságban rengeteget kell öntözni, kacsolni, stb.

Hány család, hány településen vesz részt a programban?

G. I. :Idén 16 településen 64 családdal dolgozunk együtt és természetesen szeretnénk, hogy ez a szám nagyobb legyen. Mivel ez otthoni munka, amit a saját kertjükben végeznek és a munkát javarészt az asszonyok osztják be és ők motiválják a  családtagjaikat, úgy tűnhet ez egy kizárólag női projekt, pedig a valóságban a férfiak és a nagyobb gyerekek is részt vesznek benne.  Változó, hogy ki mennyi előzetes ismerettel rendelkezik a gazdálkodásról, de 500 folyóméteren uborkázni mindenkinek teljesen más kihívás, mint egy pár fős családnak termelni a répát. Szerencsére a nulláról kezdőket is el tudjuk indítani az úton. Az uborkázás mellett gyári munkához is segítjük az embereket, valamint 2020-tól a PannonHitel Zrt. partnerségével 1-2 millió forintos majdnem-piaci hitelt kaphatnak azok a szabolcsi mélyszegénységben élők, akiknek vállalkozási ötletét életképesnek tartjuk. Van már férfifodrászunk Fehérgyarmaton, van fitneszedzőnk Csengerben és egy építőipari kisvállalkozást is elindítottunk így.

Milyen bevételre tudnak szert tenni ezek a vállalkozások?

G. I. :A közmunkával összevetve kedvezőbbre, még úgy is, ha figyelembe vesszük, hogy ez szezonálisan hoz pénzt a néhány nyári hónapban. Ha az ekkor bejövő bevételt összevetjük a közmunkából (ha valaki nagyon szerencsés és 12 hónapig van munkája, de nem nagyon van ilyen) egy évben összerakható körülbelül hétszázezer forinttal, akkor igen, azt simán ki tudja termelni az uborka pár hónap alatt. Úgy, hogy az uborkázó nincs kiszolgáltatva annak, hogy bármikor kiteszik, sőt, akár a kettőt együtt is tudja csinálni. 

Nagyon jó tapasztalatunk van egyes településeken a faluvezetéssel is: van, ahol a polgármesterek is partnerek, támogatják azokat, aki közmunkáznak és uborkáznak is. Esetleg előbb elengedik őket, ha a kertben van feladat. 

Igyekszünk dolgozni azon, hogy kicsit ki tudjuk tolni a szezonalitást – a negyedik, még alakuló területünk a savanyítás lesz.

Az állam segít valahogy?

G. I. :Jelen pillanatban sajnos nem. Az indulásnál volt uniós forrásunk, ami a Polgár Alapítványtól érkező összeget egészítette ki, ráadásul az itt kidolgozott program az EU-nak  is nagyon tetszik, a Világbank pedig a jó gyakorlatok közé emelte. Ezt a mintát egy az egyben át lehetne ültetni más településekre, ami mindenkinek érdeke lenne, hiszen ez lényegesen olcsóbb, mint bármely más állami munkahelyteremtési forma. Az EU támogatása a továbbiakban úgy tudna működni, ha az állam is vállalna ebből önrészt, de erre nincs szándék.

Mi állhat emögött?

G. I.: Én úgy látom, hogy egy olyan rendszer, ami nem feudális függőséget teremt, amiben az emberek függetlenek, és nem megvesztegethetők nem érdeke a jelenlegi kormányzatnak, esze ágában sincs támogatni. Pedig ezektől a modellektől nem kellene félni, hiszen épp ez az önállóság, a magunkért való felelősségvállalás segíthetné az integrációt.

Azzal, hogy az itteni emberek gazdálkodnak, nemcsak pénzkiegészítéshez jutnak, amiből  megveszik télire a fát, iskoláztatják a gyerekeiket vagy megjavítják a szétrohadt nyílászárót, hanem megtanulnak felelősséget vállalni. Ragyogóan mennek szembe az összes sztereotípiával – hogy nem akarnak keményen dolgozni, nem tudják beosztani a pénzt, képtelenek visszafizetni a kölcsöneiket –, lassan olyan önbizalomra téve szert, amivel később a munkaerőpiacra is ki mernek lépni. 

Az igazi siker nekünk ugyanis az, amikor valaki az uborkázással annyira összeszedi magát, hogy elhiszi, képes lehet másra is. Eljut addig, hogy el mer menni mondjuk Mátészalkára egy interjúra, és aztán a gyárban keres 240 ezer forintot, amivel már egy egészen más életet tud teremteni a családjának.

Elhinni, hogy képes vagyok rá

Arról, hogy mik a munkavállalással kapcsolatos legfőbb nehézségek, Balázs Ferencné Vicu koordinátort kérdeztem. Vicu maga is cigány származású és uborkázással került a projektbe, ma már viszont a munkaerőpiacra való kilépésben segít a helyieknek.

Mi a legnagyobb kihívás az itteniek számára, ha munkavállalásról van szó?

B.F. : A városba eljutni, felvételi tesztet írni, állásinterjún beszélni és kibírni azt az egy hónapot, mire az első pénz megjön, nagy nehézséget okoz annak, aki a nulláról kezdi. A helyiek alacsony iskolai végzettségűek – én például az első roma lány voltam, aki továbbtanultam a falumból –, és a fentiek megoldhatatlan nehézségnek tűnnek a számukra. 

Ha egy állásinterjún megkérdezik, mi motiválja, nem biztos, hogy megérti a szót, írásbeli tesztnél még nehezebb a helyzet, még akkor is, ha a betanított munkát kiválóan el tudná végezni a jelentkező. Pár tíz évvel ezelőtt nem voltak még ilyen tesztek, ezektől sokan félnek, a kudarc pedig nagyon visszaveti őket.

Miben tud nekik segíteni?

B. F. : Az én feladatom az, hogy ezekre az állásinterjúkra felkészítsem őket. Gyakorolunk. Addig nézünk egy tesztet, míg nem lesz száz százalékos, megnézzük, mit hogy kell kitölteni, milyen kérdésekre számíthatnak a felvételi beszélgetésen, mit jelent ez vagy az a szó és mit érdemes a nehéz kérdésekre válaszolni. Csinálok nekik önéletrajzot is. Aki nem tudja, hogyan juthatna be a gyárba, vagy fél nekiindulni, azt beviszem először kocsival. Az uborkázás nagyon sokat segít ezeknek az embereknek, mert amikor van feladat és az ember látja a munkájának az eredményét, akkor elhiszi, hogy ő is képes valamire. Onnan, hogy semmi munka, semmi bevétel és semmi kilátás nincs, nagyon nehéz elmenni egy interjúra.

Társadalmi felelősségvállalás

És hogy lett a mélyszegényeket segítő programból izgalmas újlipótvárosi vacsora? – kérdezem újra Ilonát.

G.I.: Mautner Zsófit mi kerestük meg, mert tudtuk róla, hogy elkötelezett azok iránt az értékek iránt, amikért mi is, és azt is tudtuk, hogy ő igazi hírvivő, ha jó ügyekről és ennivalóról van szó. Lejött hozzánk, meséltünk neki a munkánkról, kért tőlünk uborkát, de hogy mi lesz belőle, azt akkor még nem tudtunk. Hát az lett, hogy idén a mi uborkánkból készült a Babka Deli kovászos uborkája. Nemesvölgyi Attila tulajdonos és Berényi András séf receptet fejlesztettek és csináltak egy szuper, roppanós kovászos uborkát a szabolcsi terményből, készíttettek hozzá egy nagyon szép arculatot, az eladott uborka bevételéből pedig szintén visszajuttatnak a Kiútprogramnak is. A megvásárolt uborka mellé képeslapot is kapnak a vásárlók (ezeket a helyi asszonyok rózsabokrai díszítik, Zsófi ottjárta óta emlegeti a gyönyörű kerteket), azt visszaküldve meg tudják köszönni a termelő munkáját. Azoknak a nőknek és férfiaknak, akik közül sokan még a falujukon túl is alig jártak, hatalmas élmény ez a visszajelzés is.

És mit kap ön, vagy azok, akik ma uborkás finomságokat kóstoltak?

Jóleső érzést és reményt. Én is szegény családban nőttem fel, de Budapesten, és már ez is óriási különbség volt mondjuk egy nyírvasvári gyerek lehetőségeihez képest. Az, hogy az ország legszegényebb régiójából jövő uborkára a főváros legjobb módú közönsége figyel fel és áldoz, szerintem szimbolikus. Azt mutatja meg, hogy milyen messzire vezet a szolidaritás és ha nem hasítjuk ki a tudatunkból azokat, akik a legnehezebb körülmények között élnek.

Az uborkavacsorán kovászos uborkás margaritát, friss uborkás mezze&mayo válogatást, jéghideg, tárkonyos zölduborkalevest, idei kovászos uborkával tálalt grilltálat és házi kapros túrósrétes fagyit kóstoltunk – tetején kandírozott uborkával.

Nyitókép: Erdőháti Áron