Fókusz

Gálvölgyi János az RTL-nek felidézte a drámai napot, és a mentők szóvivőjének is üzent

Fehér IstvánFehér István

2023. június 5. 20:19

Gálvölgyi János csaknem egy hónappal súlyos rosszulléte után a Fókusznak beszélt először arról, miként élte meg az elmúlt heteket, miben változtatta meg a betegség a világról való gondolkodását, és mikor tér vissza imádott hivatásához. A Kossuth-díjas színész üzent a nézőknek is, akiknek sajnos nem tudja egyesével megköszönni az aggódást és a sok szeretetet.

Gálvölgyi János május 10-én reggel, otthonában lett rosszul. Nehézlégzésre panaszkodott és félrebeszélt. Miután a mentők közel ötven perc után sem indultak el, a két lánya, Eszter és Dorka vitte kórházba. Állapota olyan súlyos volt, hogy lélegeztetőgépre került, és mélyaltatásban tartották. Napokig életveszélyben volt az ország egyik legnépszerűbb színésze.

Félbemaradt interjú

Egy ország aggódott és szurkolt Gálvölgyi Jánosért, aki rosszulléte napján éppen a Fókusz riporterével, Fehér Istvánnal találkozott volna egy riport erejéig, ám lemondta.

Ott szakadt el a film, hogy én még felhívtalak téged szerda reggel, hogy lemondjam az interjút, mert nem érzem magam jól. Legközelebbi ébredésem három nappal később az intenzív osztályon volt

– mondta a színész most. Gálvölgyi a korábbi riport kedvéért régi iskolájába látogatott volna el a Fókusz szerkesztő-riporterével, ám rosszulléte miatt erre sajnos már nem került sor. 

Gálvölgyi János az RTL-nek felidézte a drámai napot, és a mentők szóvivőjének is üzent
Gálvölgyi János és a Fókusz szerkesztő riportere, Fehér István

Ez egy elmaradt riport. Nálad maradt el, úgy érzem úgy tisztességes, hogy nálad fejezzem be. Ennyivel tartozom neked

– mondta Gálvölgyi János a Fókusz riporterének, aki azt is hozzátette, hogy kálváriájáról a Fókusz kamerája előtt fog utoljára a nyilvánosság előtt beszélni.

Nem volt komoly előjele a rosszullétnek

Gálvölgyi János a rosszullétét megelőző napokban gyengeségre panaszkodott a környezetének, de két nappal korábban még játszott a Rózsavölgyi Szalonban. Egy betegeskedő, idős, nagy színészt alakított, de már ott sem érezte jól magát. Azt mondja, pont annyira, amit általában egy legyintéssel el szoktak intézni, például fronthatásra hivatkozva. Másnap még covidtesztet is csinált, ami negatív lett.

Veszel egy nagy levegőt, és nem megy le

– pontosan így érezte magát végzetes rosszulléte előtt a színész, aki a történtekből már nem sokra emlékszik. 

Annyi emlékképem van, hogy megyek két lépcsőt, aztán már Dorka lányom kocsijában ülök, be vagyok kötve, Eszter lányom hátulról átölel.  

Tüdőembólia, szívinfarktus, szívelégtelenség – sok hír felröppent a sajtóban arról, hogy mi okozhatta a színész rosszullétét.

„Nem volt tüdőembóliám, bakteriális szív- és tüdőelégtelenségem volt, ami egy fertőzés” – mindezt Gálvölgyi János Merkely Béla professzortól tudja, akinek egész életében hálás lesz szolgálatáért. Ugyanúgy, ahogy Dr. Gál Jánosnak is, aki az intenzív osztályon ápolta, továbbá hálás a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika összes dolgozójának, akik hozzásegítették a felépüléséhez. 

Ezek az emberek olyan csodálattal dolgoztak, az ápolónők éjjel-nappal. Nem tudok elég hálás lenni azért, ahogy velem, velünk bántak. Üzenem a szóvivőnek – nem mondom ki direkt a nevét –, hogy nincs protekció!

  –  mondta Gálvölgyi János, aki szerint kortól, nemtől és hovatartozástól függetlenül mindenkit megfelelően elláttak a szakemberek a kórházban, amiért nem tud elég hálás lenni.

Több telefonhívás után sem indult el a színészhez a mentő

Ahogy arról az RTL Híradó beszámolt, azért a lányai vitték kórházba, mert majdnem egy órát vártak hiába a mentőre. Gálvölgyi lánya, Dorka a Híradónak arra utalt, szóváltásra került sor közte és a mentők diszpécsere között, és az utóbbi lecsapta a telefont. 

Erről az egész mentős dologról egy árva hangot nem tudok mondani, hiszen én csak benne voltam egy szituációban, mint egy rossz statiszta, akinek nincs szerepe 

– mondta a színész, akinek teljesen kiesett az idő a rosszulléte után.

Az eset másnapján az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Radió 1-ben azt mondta, sajnálják, ami történt, de a mentőellátásban nem számít, hogy ki a híres ember, és ki nem, annak alapján döntenek, melyik ember van súlyosabb állapotban. A mentőszolgálat végül több szabálytalanságot is megállapított, a rendőrségi vizsgálat még mindig tart, Gálvölgyi családtagjait a közelmúltban tanúként hallgatták ki. 

Győrfi Pál szóvivő május 18-án így nyilatkozott az ügyről az ATV podcast műsorában:

Még mindig nem fekete-fehér ennek a hibának a súlya. Persze sajnálom, elnézést kérünk, ezt el lehet mondani, lehet, fel kellett volna hívnom a családot vagy a lányát.

Gálvölgyi János az RTL-nek felidézte a drámai napot, és a mentők szóvivőjének is üzent
Gálvölgyi János lányával, Dorkával

Gálvölgyi lányai azonban még hivatalos bocsánatkéréssel nem találkoztak:

Egyikünk sem látta ezt az adást, egyikünket sem hívták hivatalosan és nem hivatalosan sem. 

Pintér Sándor belügyminiszter a Gálvölgyi-ügy nyomán belső vizsgálatot indított a mentőszolgálatnál, ennek részeként a segélyhívások kezelésről is kértek adatokat. A  belügyminiszter által elrendelt vizsgálat óta jelentősen, mintegy 25-30 százalékkal emelkedett a legsürgősebbnek minősített esetek aránya.

Volt, amikor egy hajszálon múlt az élete

A fertőzés miatt Gálvölgyi János tüdeje és a légzése is összeomlott, így került életveszélyes állapotba. Volt, amikor egy hajszálon múlt az élete.

A legborzasztóbb három hét volt az életünkben

–  mondta a színész lánya, Gálvölgyi Dorka.

Több mint három nap után kezdték el felébreszteni, így lassan ő is ráeszmélt arra, hogy hol is van, és mi történt vele. 

„Annyira kábult voltam, hogy igazándiból nem konstatáltam, mi van, nem tudtam, hogy kerültem oda, de aztán jöttek a lányok, és elmondták.”

A felépülés és gyógyulás küzdelmes napjaira viszont már jól emlékszik. 

Az meglepett, hogy nem tudok beszélni, mert tele voltam csövekkel. Úgy éreztem, beszélek, de közben nem jött ki hang a torkomból 

– idézte fel lábadozásáról Gálvölgyi, aki írásban kommunikált, amíg nem tudott beszélni. Az első szó, amit leírt, a „köszönöm" volt. 

Az intenzíven sok választási lehetőséged nincs. Mindennek örülsz, hogy fel tudsz ülni, hogy megülsz az ágy szélén, és fognak hárman, hogy el ne dőlj

– a színésznek eleinte már az is sikerélmény volt, ha elért egy pohár vizet. De aztán napról napra jobb lett az állapota, olyannyira, hogy már automatikusan elkezdte mondani magában a meglévő szerepei szövegeit. Innen tudta, hogy már kezd jobban lenni. 

Gálvölgyi János a kórházban is próbálta megőrizni híres humorérzékét, például komikusnak látta magát, amikor egy járókerettel kellett szelnie a folyósokat, amire egy oxigénpalack volt akasztva. A színészt ilyenkor egy ápoló követte tolószékkel, ha véletlenül összeesne. 

Így sétálunk le-fel, úgy láttam magam kívülről, mint egy szülő apa szülés után. Borzasztó humorosnak tartottam.

Különös álmok

Azt mondják, hogy azokat, akik visszatérnek a mélyaltatásból, különös álmok gyötrik. A színész is egy különös álomról számolt be a stábnak, az egyik ilyen megálmodott történet a közelmúltbeli angol királyi szertartáshoz hasonló pompás környezetben játszódott.

„Gyönyörű emberek mentek vörös szőnyegen, én magam is mentem, mindenki köszönt, és hajbókolt. Nagyon messze, a lépcső tetején állt egy gyönyörű nő, fehér ruhában, arca nem volt. Integetett – és mentem, hogy nekem oda kell menni hozzá. Ekkor felébredtem” – mesélte különös álmáról Gálvölgyi, akinek hatalmas élményt adott a látomás, de azért nem próbálná ki újra. 

Összekapaszkodott a család 

A színész lányai, Dorka és Eszter, valamint felesége, Judit és veje napokig állandó készenlétben voltak, és bár látták, hogy milyen súlyos a helyzet, a barátaikkal lélekben összekapaszkodva hittek a felépülésében még a legnehezebb pillanatokban is. 

Amit ez a négy ember csinált – a két lányom, a nejem meg a vejem –, az fantasztikus volt.

A színész lánya, Eszter arról számolt be a Fókusznak, hogy amikor édesapjáról megosztotta a kórházban készült első képet, már akkor rengeteg pozitív energiát kaptak. A szakállas Gálvölgyi a kollégák elismerését is megkapta, sokan egy francia filmsztárhoz hasonlították. 

Gálvölgyi János az RTL-nek felidézte a drámai napot, és a mentők szóvivőjének is üzent
 

Rengeteg üzenetet kapott a telefonjára már akkor is, amíg a kórházban volt, sokan pedig a családjának írtak. Azt mondja, számára elképesztő volt az a szeretetáradat, amit az elmúlt egy hétben is tapasztalt. Több mint öt évtizedes pályája után is meghatotta.

Megláttam azt a listát meg azt rengeteg embert, akik imádkoztak értem, még ismeretlen emberek Amerikából is

– mondta meghatódva a színész, akinek nagyon jól estek az üzenetek és az is, hogy olyan ismerősei is felkeresték, akikre nem is számított. 

Emlékezetes születésnap

A rosszulléte előtt egy héttel beszélgettünk Gálvölgyi Jánossal Vágó Istvánra emlékezve, és ekkor már szóba került a közelgő 75. születésnapja is. Akkor az elmúlásról is viccelődött.

Ha az ember nem teljesen hülye, akkor tudja, hogy ez olyan dátum, ami az embert meg-megrúgja egy kicsit

– mondta akkor a színész, akit betegsége után szembesítettünk egykori önmagával.

Ilyen jókat mondtam, döbbenetes vagyok. Nem szeretem a születésnapokat… 

Gálvölgyi Jánost éppen a 75. születésnapján engedték ki a kórházból, ezért amikor a Fókusz meglátogatta otthonában, az egyik kedvenc tortájával lepte meg a stáb a Kossuth-díjas színészt, aki nem szeretne több ehhez hasonló emlékezetes születésnapot.

Gálvölgyi János az RTL-nek felidézte a drámai napot, és a mentők szóvivőjének is üzent
Gálvölgyi János családjával a Fókusz stábjától kapott tortával

Nem akartam nagy bulit, és ez össze is jött

– mondta Gálvölgyi, aki azt is megmutatta a Fókusznak, hogy milyen születésnapi ajándékot kapott a családjától, valamint Farkasházy Tivadartól.

Sokan, akik hozzá hasonlóan átestek valamilyen krízisen vagy betegségen, felépülésük után nagyon másképp élik tovább az életüket, többre értékelik az élet apró örömeit.

Annyiban megváltozik az ember élete – legalábbis az enyém –, hogy rá kellett jönnöm, nem olyan természetes, nem olyan nyilvánvaló, hogy az ember jól van.

Szeretne visszatérni a színpadra

Gálvölgyi egyik legutóbbi bemutatója a legnépszerűbb alternatív színházi társulás produkciójában volt, akkor még vendégművészként játszott, de a kórházi ágyán boldogan értesült arról, hogy felvették a Pintér Béla Társulatba társulati tagnak. 

Nagyon örülök neki, mert szeretek valahova tartozni.

Bár a családja még óvja, félti, ő már a színpadi visszatérésre készül, és tele van tervekkel. Szeretné újra játszani az önálló estjét, amelyben életének és pályafutásának fontos állomásait eleveníti fel, és természetesen beleszőné az elmúlt hetek eseményeit is. Elsőként egy új bemutatóra készül Pintér Bélával, valamint a Rózsavölgyi Szalonban is lesz ősszel egy premierje, reméli, heteken belül újra próbálhat, és színpadra is állhat.

Akkor szeretnék újra színpadra állni, amikor százszázalékosan érzem majd magam. A hangom még nem az, sok mindenem nem jó, de a fülem igen, és én hallom, hogy nem szól még úgy a hangom, ahogy igazándiból szólnia kell.

A nézőknek is üzent 

Gálvölgyi János üzent a nézőknek is, akiknek sajnos nem tudja egyesével megköszönni az aggódást és a sok szeretetet:

Szeretném megköszönni, de nem tudom annyira megköszönni, amennyire szeretném mindazoknak, aki aggódtak értem. Megpróbálom, amennyire tehetem – a tehetségemtől meg az élettől telik – ezt még valamennyire meghálálni.

 

#Fókusz#Videó#adásrészletek#Bulvár#gálvölgyi jános#mentő#színész#betegség#felépülés