Belföld

Lázár János fegyverszünetet kötött Márki-Zay Péterrel

rtl.hurtl.hu

2022. május 3. 17:39

Miután bemutatták, hogy mindketten tudnak harcolni.

A mai napon fegyverszünetet kötöttünk négy év után

– jelentette ki Lázár János, miután munkamegbeszélést tartott Márki-Zay Péterrel. A két politikus közös sajtótájékoztatót tartott, ahol a fideszes országgyűlési képviselő a Telex beszámolója szerint azt mondta:

Úgy gondolom, hogy bemutattuk, mindketten tudunk harcolni.

Megállapodtak arról, hogy rendszeresen fognak találkozni. Lázár János szerint az együttműködésük célja, hogy a hódmezővásárhelyiek jobban tudjanak élni, Márki-Zay Péter pedig abban bízik, hogy példával szolgálnak az egész országgal.

Megegyeztek a hódmezővásárhelyi ipari park fejlesztéséről, a kerékpárút-hálózat bővítéséről és az iskolák energetikai korszerűsítéséről, a hódmezővásárhelyi polgármester pedig felajánlotta, hogy a város továbbra is támogatni fogja a kórházat.

A Telex emlékeztet, hogy az április 3-i választáson Lázár János több mint hatezer szavazattal kapott többet Márki-Zay Péternél. A két politikus a mostani alkalom előtt négy évvel korábban találkozott utoljára, akkor Márki-Zay Péter a képviselői fogadóóráján látogatta meg Lázár Jánost.

Nyitókép: Facebook / Márki-Zay Péter

#Belföld#lázár jános#márki-zay péter#hódmezővásárhely#Választás 2022#választás

Címlapról ajánljuk