Belföld

Albérletet sem tudna fizetni 178 ezres fizetéséből egy budapesti elitgimnázium tanára

rtl.hurtl.hu

2022. január 14. 10:49

Állítja, csak szüleinek köszönheti, hogy négy éve pedagógusként tud dolgozni, a hó végén pedig azt is meggondolja, hogy vegyen-e gyümölcsöt.

Névvel és arccal vállalta Facebook-posztjában egy budapesti középiskolai tanár, hogy nettó fizetése csupán 178 ezer 193 forint és nagy szerencséje, hogy szüleinek köszönhetően nem kell albérletre költenie. A 444 vette észre az egyik legjobb fővárosi gimnáziumban, az Eötvös József Gimnáziumban tanító Varga Sára bejegyzését. Ebben a pedagógus azt írta, azért szólalt meg, mert a napokban megjelent egy névtelen pályakezdő pedagógus nyílt levele, amelyben 160 ezer forintos fizetéséről és nehéz életkörülményeiről számolt be. A levelet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hozta nyilvánosságra, de az rtl.hu kérdésére nem tudták megmondani, kicsoda és hol tanít a tanár, de ígéretet tettek, hogy keresni fogják és segítenek rajta.

Varga Sára megerősítette az információt, hogy alapfizetése pályakezdőként 160 ezer forint, de a negyedik tanévében, egy osztály elballagtatása után, az úgynevezett pedagógus életpályamodellben a gyakornoki szintet meghaladva tud csak pótlékokkal együtt 178 ezer forintot keresni. Ez az újabb pótlékemelés miatt februártól nettó 207 ezer forintig emelkedik. 

Nem a fizetésem nő tehát, hanem a pótlékom. Ami bármikor elvehető. A pedagógusbéreket még mindig, most, a minimálbér emelése után is a 2014-es minimálbérhez kötik.

– írta a tanár.

Varga Sára úgy fogalmaz, azért tud pedagógusként dolgozni, mert a szüleinek köszönhetően nem kell albérletet fizetnie.

El sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha albérletben kellene élnem. Hó végén így is kétszer meggondolom, vegyek-e gyümölcsöt… 178 193 forintból nem lehet tisztességesen megélni, az pedig fel sem merül, hogy megtakarítást halmozzak fel.

– írja a pedagógus. Szavainak hitelt ad, hogy egy tavaly decemberi felmérés szerint egyébként Budapesten átlagosan 150 ezer forintot kell fizetni egy lakásért havonta.

Varga Sára szerint nagyon sok olyan kollégája van, aki másodállást, plusz munkát vállal azért, mert az elsődleges munkahelye nem fizeti meg. „Elhivatottságból pedig (bármilyen patetikusan is hangzik ez a szó) még befagyasztott árú élelmiszert sem lehet venni” – tette hozzá, utalva a hat alapvető élelmiszer árának kormányzati befagyasztására.

Nyitókép: Balázs Attila / MTI

#Belföld#tanár#fizetés#pedagógusok demokratikus szakszervezete

Címlapról ajánljuk