Már nyolc gyerek bántalmazása miatt nyomoznak a dunavecsei iskolában
2024. szeptember 9. 12:36
A tanúvallomásokban elkövetőként megnevezett vezető azt mondta, hogy bosszúhadjárat részének tekinti az ügyet.
Háromról nyolcra növekedett azon gyerekek száma, akiknek a sérelmére elkövetett bántalmazás miatt nyomoz a kecskeméti rendőrség a Dunavecsén működő Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban (EGYMI) – értesült a Magyar Narancs.
A fizikai és lelki bántalmazásokat értelmileg akadályozott 7-16 éves gyermekek ellen követték el,
amiről egymástól független vallomásokból értesültek a rendőrök. Az eddigi meghallgatások során pedagógusok, a gyerekek szülői, nevelőszülői, gyámjai számoltak be sorozatosan alkalmazott fizikai erőszakról. Több gyereket is meghallgatott már a rendőrség, a tanúk valamennyien az intézmény egyik vezetőjét nevezték meg elkövetőként. Van olyan bántalmazott gyermek, aki az elszenvedett erőszak miatt nem mer az iskolába járni.
A tankerület azt közölte, az iskola vezetőjének megbízása 2029. augusztus 15-ig tart, munkája folytatásával mind a fenntartó, mind pedig a nevelőtestület egyetértett. „Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban, úgy tudjuk, hogy az ügyben bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személy nincs. Amennyiben ez megtörténik, a Tankerületi Központ a hatályos jogszabályok alapján fog eljárni és megteszi a szükséges intézkedéseket.”
Az ügy érdekes részletét szintén a Magyar Narancs tette közzé a hétvégén: a szóban forgó iskola vezetője jó barátságot ápolt a melegpornóbotrányban érintett NER-es sztárpappal, Bese Gergővel. A felfüggesztett pap jóvoltából lett az igazgató a dunavecsei katolikusok világi elnöke, sőt ő szervezte a helyi katolikus bált is.
A lap elérte a tanúvallomásokban megnevezett vezetőt is, aki azt mondta, hogy bosszúhadjárat részének tekinti az ügyet: „Az ellenem folyó eljárás egy jelenleg is nálunk dolgozó kollégám bosszúhadjáratának az eredménye” – fogalmazott.
Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Pixabay