Megúszta az életfogytig tartó börtönt az anyját halálra késelő mogyoródi nő
2022. szeptember 17. 7:49
Több tucatszor szúrta meg az ágyon ülő, rendszeres ápolásra szoruló idős nőt.
Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla az anyját halálra késelő mogyoródi nő húsz éves fegyházbüntetését, így az jogerőre emelkedett - közölte a bíróság pénteken az MTI-vel. Az első fokon eljáró bíróság korábbi közleménye szerint az alkoholbeteg nő és rendszeres ápolásra szoruló anyja között megromlott a viszony. Az elkövető tehernek érezte a sértett gondozását, már a külföldre költözést tervezte, és meghirdette eladásra a szülői házat.
A vádlott 2020 áprilisában, miután szeszes italt fogyasztott és gyógyszert vett be, konyhakéssel több tucatszor megszúrta és néhányszor meg is vágta az ágyon ülő idős asszonyt, aki belehalt sérüléseibe. Tettéről maga értesítette a rendőrséget.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla nem tartotta alaposnak sem a felmentésre irányuló védelmi, sem pedig a súlyosítás iránti ügyészi fellebbezéseket. Az ítélőtábla indoklása szerint a vádlott a megbánás legkisebb jelét sem mutatta. Indokoltnak látták a húsz év szabadságvesztés kiszabását, ugyanakkor - az ügyészi indítvánnyal ellentétben - nem tartották szükségesnek az életfogytig tartó büntetést - írták.
Nyitókép: Illusztráció. Fotó: PaulBiryukov / GettyImages