Baleset-bűnügy

Órákra megkötözték, verték és kirabolták az újpesti férfit a saját otthonában

rtl.hurtl.hu

2022. február 2. 14:01

A támadók korábban a ház felújításán dolgoztak. Addig ütötték a férfit, amíg a bankkártyája készpénzfelvételi limitjét is megemelte.

Tucatnyi budapesti nyomozó kezdett hajszába három ismeretlen elkövető után 2022. január 24-én – számolt be az akcióról szerdán a police.hu. A rendőrségre éjjel jelentette be egy férfi, hogy szomszédjától telefonál, mert az este folyamán kirabolták és mindenét elvitték.

A BRFK Rablási Osztály nyomozói kihallgatták a sértettet, ekkor kiderült, hogy közel három és fél órás tortúrát kellett kibírnia saját házában.

A férfi kora este egyedül volt otthon újpesti otthonában, és éppen zuhanyozott, amikor elment az áram az egész házban. Gyorsan magára kapott valamit, majd amikor kiment az udvarra, hogy megnézze a villanyóra szekrényt, két ismeretlen férfi megtámadta, majd betuszkolták a konyhába; ragasztószalaggal a lábait egy szék lábához, kezeit pedig a háta mögött egymáshoz kötözték, és a szemeit is leragasztották.

A sértett a sötétben nem látta a támadókat, csak annyit tudott kivenni belőlük, hogy maszk van rajtuk. Egyikük elkezdte fenyegetni, majd faggatni, hogy hol tartja a pénzét, és amikor késve jött válasz foglyától, társával több ütést mértek a fejére. A férfi a fenyegetések és az ütések hatására elárulta, hogy hol tartja a pénztárcáját, de amikor kiderült, hogy nem annyi pénz van benne, mint amennyire emlékezett, ismét megverték.

Ezután bankkártyái, és a házban tartott széf kódját követelték tőle, és addig ütötték, amíg mindent el nem árult a rablóknak. Mikor az elkövetők a széfet üresen találták, ismét nekiestek, majd az újabb verés után a sértett ujját telefonjának ujjlenyomatolvasójához nyomták, és megnézték számlái egyenlegeit. A bankkártyákkal az egyik rabló elindult egy közelben lévő ATM-hez, azonban a kártyáról csak 150 ezer forintot tudott felvenni.

Ekkor a férfi új instrukciókkal tért vissza a házba; kiderült az utasításokat a ház előtt várakozó főnökétől kapta. A sértettnek meg kellett emelnie a kézpénzfelvételi limitet, majd az egyik támadó ismét elindult a bankkártyákkal, hogy felvegye a rajtuk lévő pénzt.

A támadók csaknem három és fél órát töltöttek a házban, ezalatt végig sanyargatták, bántalmazták a férfit, és azzal is megfenyegették, hogy elvágják a torkát.

A rablók végül mindent, amit találtak – pénzt, okosórát, hangszórót, mobiltelefont – összeszedtek, a férfit átvitték egy másik szobába, majd leeresztették a redőnyöket, rázárták a bejárati ajtót, a kulcsot pedig magukkal vitték.

A rablók 600 ezer forintot szereztek meg a férfi bankkártyájáról, összesen csaknem 800 ezer forintnak megfelelő pénzt és műszaki cikkeket raboltak. A sértett szerencsére csak könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Nagyjából 20 perc alatt kiszabadította magát, majd kiment az udvarra, átmászott a szomszéd kertjébe, és ott kért segítséget.

A nyomozók az adatgyűjtések során megtudták, hogy a környéken többen láttak egy fekete Audit a ház előtt állni. Az autóra többen emlékeztek, hogy azt már korábban is látták, amikor a tulajdonos felújításokat végzett a házon. A rendőrök azonosították a gépjárművet és annak tulajdonosát, a 37 éves L. Sándort. A nyomozók látókörébe került két 23 éves férfi is, akik L. Sándor ismerősei voltak;  K. Andrást és T. Jánost a beszerzett bizonyítékok, és elemző munkákat követően azonosították a férfi bűntársaiként.

Kiderült, hogy L. Sándor korábban brigádjával dolgozott a férfi házának felújításán, így volt idejük alaposan tanulmányozni az épületet.

A BRFK Rablási Osztály nyomozói a Bűnügyi Bevetési Osztály egységeivel január 27-én K. Andrást és T. Jánost Budapesten, míg L. Sándort a budapesti nyomozók felkérésére a Mátészalkai Rendőrkapitányság munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fogták el.

A rendőrség a három férfit felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottkét. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Nyitókép: police.hu

#Baleset-bűnügy#rablás#újpest#bankkártya

Címlapról ajánljuk