Domi Magyarország új Konyhafőnöke!
2015. május 29. 18:10
Mózes és Domi leküzdött minden akadályt, ami eléjük került, és megoldottak minden feladatot, amit kaptak. Ám csak egy győzhetett! A Konyhafőnök cím, a 10 millió forint és az álommunka végül Domié lett egy elképesztően izgalas finálé után.
Mondta a finalistáknak Zé, aki igazi harcosokhoz hasonlította őket mielőtt nekiláttak volna a főzésnek."Bebizonyítottátok, hogy van értelme annak, ha az ember küzd az álmaiért!"
Domi és Mózes feladata egy háromfogásos menü elkészítése volt, ami nagy kihívás lett volna számukra segítség nélkül. A segítség viszont ott rejtőzött már az ajtó mögött, négy ember személyében:
Az előző széria döntősei közül választhatták ki a finalisták a csapatukat. Domi Nuray Attilát és Tóth Marcit, míg Mózes Wossala Rozinát és Gönczi Attilát választotta.
Mindkét finalistának átgondoltan kellett kiosztania a feladatokat, hiszen mindössze két és fél órájuk volt arra, hogy elkészítsenek egy általuk összeállított háromfogásos menüt. Mózesnek azonban még arra is maradt energiája hogy Rozinát faggassa a tavalyi tapasztalatairól

A zsűri végül nem csak az ételeket értékelte, hanem a két döntős egész évados teljesítményét is felelevenítette. Aztán viszont rá kellett írniuk egy nevet a fődíjra:

Domié lett tehát a Konyhafőnök cím, a 10 millió forint és az állommunka Magyarország egyik legjobb éttermében (ide kattintva azt is megtudod melyikben):

Visszanéznéd a teljes adást? Tedd meg Most!
Ha te is megmutatnád, mire vagy képes, és harcba szállnál a Konyhafőnök címért, akkor ne habozz, jelentkezz itt a harmadik évadra!
Ezek már Fördős Zé szavai voltak, mielőtt kimondta a nevet, aki Magyarország új Konyhafőnöke lett:"Az igazi nagy csatákban mindkét fél hőssé válik. Sőt, egymásra is hősként tekintenek! Szerintem ma ti is hőssé váltatok egymás előtt, mint ahogy hősök vagytok nagyon sok ember szemében. Mindketten elszántan küzdöttetek az utolsó pillanatig. Elszántan, szenvedéllyel, élvezettel. Jó volt látni benneteket!"
Domié lett tehát a Konyhafőnök cím, a 10 millió forint és az állommunka Magyarország egyik legjobb éttermében (ide kattintva azt is megtudod melyikben):
Visszanéznéd a teljes adást? Tedd meg Most!
Ha te is megmutatnád, mire vagy képes, és harcba szállnál a Konyhafőnök címért, akkor ne habozz, jelentkezz itt a harmadik évadra!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem