TOP 6+1: Ezek voltak Sárközi Ákos hetének legjobb pillanatai
2021. december 5. 7:00
A kék csapat séfe kiválasztotta a legerősebb versenyzőit. A hírességeknek kemény feladatokban kellett bizonyítaniuk mentoruknak, hiszen a középdöntőbe csakis a legtehetségesebbek juthattak tovább.
Rácz Jenő után, Sárközi Ákos is kiképezte csapatát, most összegyűjtöttük a második Elődöntő hét legemlékezetesebb fordulatait!
A rohanás és a kapkodás sokszor egyet jelent: jön a baleset.
A kékek mindent megtettek, hogy a legdurvább kihívásokat is teljesíthessék. Ha kellett a sütők között rohangáltak, forró olajba nyúltak vagy éppen estek-keltek a padlón. Ollári Robi ugyan az első napon távozott a versenyből, azonban a séf ételének másolása közben annyira égett benne a tűz, hogy kétszer is a földön landolt:
Sajnos, nem mindenki úszta meg sajgó hátsóval, hiszen a kapkodás meggondolatlanná is teszi a hírességeket. Éppen ez történt Görög Zitával is, aki véletlenül megfogta a tűzforró serpenyő nyelét, ami korábban a sütőben szaunázott. Azonnal orvost kellett hívni hozzá:
A könnyek mindig utat törnek maguknak
Sokszor a tehetetlenség is a kiborulás szélére sodorta a versenyzőket. Szorcsik Viki például annyira megütközött rajta, hogy három fürjet kell megkopasztania, hogy zokogva próbálta megtisztítani az apró állatokat. Végül csak Ákos tudta túllendíteni ezen a traumán:
Persze, nemcsak a megdöbbentő feladatok borították ki a celebeket, hanem sokszor egymást is kikészítették. A csapat feladatok napján például kiderült, hogy Görög Zita és Varga Iza nagyon nehezen találják a közös hangot a konyhában. Ráadásul, ahogyan fogyott az idejük, egyre kétségbeesetten küzdöttek, aminek sírás lett a vége:
Rácz Jenő sem úszta meg szívatások nélkül
Ákos után, most a pirosak mentorának is be kellett állnia a pultba, hogy megmutassa, mire képes egy Michelin-csillagos séf 60 perc alatt. A teleport doboz azonban őt sem kímélte, sőt rá olyan meglepetés várt, ami láttán majdnem kirohant a konyhából:
Amikor éppen nem tücskök elől menekült, akkor igazi lovagként mentette a kék csapat hölgy tagjait. Alig telt el nap a hőstettei nélkül. Leilát például tűzoltóként húzta ki a bajból, amikor a sportoló étele kigyulladt:
Szabad perceiben több húst is megmentett a teljes elszenesedéstől, gyümölcsöket darabolt vagy éppen elcsente a megmaradt alapanyagokat a kékek pultjáról:
Jenőn kívül, néha még Zé is beugrott, hogy rendet tegyen a versenyzők lelkében vagy éppen pultjában, arra azonban még ő sem számított, hogy pont miatta robban fel Szandi alapanyaga a mikróban:
Izgalmakból egyik héten sem volt hiány, ezennel viszont lezárult az Elődöntők időszaka, és a versenyzőknek még keményebb próbatételeken kell helyt állniuk. Ráadásul a Középdöntő első hetén háromfős csapatokban küzdenek majd a pontokért. Hétfő este 20:10-kor folytatódik a Konyhafőnök VIP az RTL Klubon!
Elfelejtetted, hogy kik főznek majd együtt? Segítünk!