2:06
A Konyhafőnök JuniorA Konyhafőnök Junior
Főzés mellett a zseniális gyerekcsíny is belefért!
2015. november 12. 20:00
Párba rendeződtek a Konyhafőnök Junior versenyzői, hogy bebizonyítsák: csapatban is jól tudnak dolgozni. Nem csak a munkáról szólt azonban a csütörtöki adás, szemtanúi lehettünk az eddigi legviccesebb gyerekcsínynek is.
Meglepetések sorozata éri ezekben a napokban a Konyhafőnök Junior zsűrijét. Tegnap kiderült, hogy a zsűri is tanulhat a junioroktól, ma pedig az, hogy bármennyire is versenyről van szó, az ifjú szakácsok minden helyzetben gyerekek, így nem mennek a szomszédba egy kis csintalanságért.
A negyedik versenynapon az ifjú szakácsoknak csapatban kellett dolgoznia. A szerdai nap győztese Bence volt, így most ő választhatott magának és a többieknek is társat. Rézire esett a választása (sárgák), Leni Csabit (zöldek), Rudolf pedig Rolandot (kékek) kapta maga mellé.
A negyedik versenynapon az ifjú szakácsoknak csapatban kellett dolgoznia. A szerdai nap győztese Bence volt, így most ő választhatott magának és a többieknek is társat. Rézire esett a választása (sárgák), Leni Csabit (zöldek), Rudolf pedig Rolandot (kékek) kapta maga mellé.
Zé elmesélte, mennyit dolgozott zsűritársaival azon, hogy az első feladat előkészületei simán menjenek: állítólag Pierre már hajnalban pucolta, a séf megfőzte és darabolta, Zé pedig passzírozta a burgonyát, csak azért, hogy a versenyzők tökéletes édes burgonyagombócot készíthessenek belőle.
„Hú-hú, hú-hú, most mi lesz?” – tette fel magának Csabi a kérdést, hiszen sok olyan összetevővel találkozott, amivel még korábban nem volt dolga.
Szinte teljes egészében rá is bízta magát társa szakértemére: Leni lett a főnök. ő pedig úgy döntött, hogy gyümölcsös gombócokat készítenek, mindegyikhez más-más öntettel.
Rudolf arról próbálta meggyőzni Rolandot, hogy a mazsolás ízesítés nem is olyan rossz. Végül, ha nem is a legnagyobb egyetértésben, de úgy döntöttek, hogy kipróbálják a fügét.
Rudolf arról próbálta meggyőzni Rolandot, hogy a mazsolás ízesítés nem is olyan rossz. Végül, ha nem is a legnagyobb egyetértésben, de úgy döntöttek, hogy kipróbálják a fügét.
Bence pedig megbizonyosodhatott döntése helyességéről: Rézi már nagyon sokszor csinált szilvás gombócot, így rutinban nem lesz hiány.
Bár a csapatok jól álltak, vészesen múlt az idő. Sietni kellett, de így könnyebben jöttek a hibák is. A kékek például odaégették a zsemlemorzsát.
Csabi meg annyira izgult, hogy alkalmazta bevált praktikáját: szőlőcukorral nyugtatta magát. „Leviszi a vércukromat” – magyarázta. Hát, ha ő mondja...
A zsűri összességében elégedett volt mindenki gombócaival, de a zöldeké kifejezetten nagy sikert aratott. Pierre ki is jelentette: az ő gombócaiból nem ad senkinek.
„Én eddig egy nagyon szűk gombóchorizonton mozogtam, most tágult ki előttem a világ igazából. Ez szuper!” – mondta. Kell ennél nagyobb dicséret?
A sárga csapat ételének kóstolásakor megtudtuk, hogy nem csak a versenyben, de a hétköznapokban is mindig a séf tányérjában kötnek ki az oda nem illő dolgok, például a magok vagy szálkák. Most is ez történt, a szilva magjából egy darab nehezítette meg számára a kóstolást.
Végül a zsűri mindenkit megdicsért, ettől függetlenül az eredményhirdetés sem maradhatott el: a zöldek, tehát Leni és Csaba diadalmaskodtak.
Csaba mint ilyen helyzetekben ezt már megszokhattuk tőle, most is nagyon örült.
Csaba mint ilyen helyzetekben ezt már megszokhattuk tőle, most is nagyon örült.
Ők ketten különleges feladatot kaptak, a tét az volt, hogy ki szerez magának védettséget a következő fordulóra.
A két versenyzőnek kézzel kellett habosra vernie a tojásfehérjét. Leninek sikerült gyorsabban, de kénytelenek voltak a megfelelő állagot tesztelni is. Ekkor következett a Konyhafőnök Junior eddigi legviccesebb jelenete.
Zé és a séf feje felé kellett tartani a tálat, fejjel lefelé fordítva. Akinek benne maradt a felvert hab, az győzött. Leni örülhetett, és egy darabig a séf is.
Aztán nézzék, mi történt:
Aztán nézzék, mi történt:
Ez annyira jó volt, hogy muszáj még egyszer:
Leni tehát védettséget szerzet, a galériáról nézhette végig a második feladatot, melyben garnélával kellett dolgozni.
A garnélák előkészítéséről a séf tartott egy gyors fejtágítót, aztán mindenki munkához láthatott.
A garnélák előkészítéséről a séf tartott egy gyors fejtágítót, aztán mindenki munkához láthatott.
Bence azt találta ki, hogy krumplis tésztagombócba tölti a fő alapanyagot. Ez rendben is volt, az idővel viszont elszámolta magát, így a körettel nem készült el. El is keserredett kicsit
...
Rudolf a piactéren kissé túlvállalta magát, ennek következtében zsúfolt lett a tányérja. Roland üvegtésztája viszont tökéletes lett.
Nehéz eredményhirdetés elébe nézett a zsűri, végül úgy döntöttek, hogy Leni mellett Roland és Csaba jutott tovább. Ő alig akarta ezt elhinni:
az első hét győztesei mérik össze tudásukat.
Visszanéznéd a teljes adás minden pillanatát? Tedd meg Most
Visszanéznéd a teljes adás minden pillanatát? Tedd meg Most
!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem