A Konyhafőnök

Robbanások, durva sérülések és hangos káromkodások rázták meg A Konyhafőnök stúdióját

rtl.hurtl.hu

2022. június 15. 22:35

A döntősöknek szembe kellett nézniük Sárközi Ákos brutális tempójával, ráadásul a technika is felesküdött ellenük, hiszen meghőmérők pukkantak, kések szaladtak meg és még a mozzarellákból sem akart dekoratív lufi születni. Ez történt a gasztroreality legújabb részében.

A Döntőben a tét óriási, a feladatokat is ehhez mérten választja ki a zsűri. Az előző versenynapon Rácz Jenő diktálta a tempót, most pedig egy újabb klasszikus került terítékre: Sárközi Ákossal főztek szimultán a séfkabátosok. A Michelin-csillagos séf, szokásához hűen „egyszerű” ételt hozott. Pisztrángot sütött egy kis mozzarella salátával.

A feladat annyira megizzasztotta Patrikot, hogy tőle még soha nem látott kiborulással és káromkodással próbálta behozni a lemaradását. Reakciójával még a galérián figyelő Jenőt és Zét is meglepte:

Ennyire ingerültnek még nem láttam.


Persze, nemcsak neki gyűlt meg a baja az elemekkel és a séf tempójával, hanem a többieknek is. Evelin például többször is neki kezdett a lazac elkészítésének, azonban a kóstoláson kiderült, valami elkerülte a figyelmét. Persze, a zsűrit sem kellett félteni, azonnal sztrájkba kezdetek. A séfkabátosnak azonban erre is megvolt a válasza:

Jenő séf azt mondta, ami 4 centi, azt még lenyeli.


A második feladatban májjal és ibériai szűzérmével dolgozhattak a versenyzők, kivéve azt, akit Patrik hátráltatott. A srác nem sokat gondolkodott a dolgon, Zé még ki sem mondta, mi lesz a kiválasztott feladata, a plusz alapanyag azonnal Lucábál landolt. A piros kötényesnek egy sertéskörömből készült élőételt is villantania kellett a főétele mellé.

A hátrány feladta a leckét a piros kötényesnek, aki hiába próbált szembemenni minden akadállyal, nem úgy sikerültek a tányérjai, ahogy azt elképzelte. Csalódottságát nem is tudta magában tartani: a kóstoláson elsírta magát a zsűri előtt.


Lucának amúgy is meggyűlt a baja a konyhai ezsközökkel, hiszen hátránytól függetlenül is akciódús pillanatokat alkotott. Az első feladatban egy maghőmérőt felejtett a forró olajban, ami felrobbant, a következő körben pedig furcsa dolgot hagyott a kuktája alján, amit mentora talált meg.


Állandó ellenfele, Patrik is megjárta, hiszen a második feladat véghajrájában annyira elvágta az ujját, hogy orvost kellett hívni hozzá. A kék kötényes azonban nem ismert fájdalmat, csakis azon aggódott, hogy minál hamarabb ellássák, hiszen még tálalnia kellett.


A nap végén azonban nem az ő nevük maradt ki a felsorolásból: a zsűri döntése alapján a dobogóról Alföldy Anna csúszott le, számára a Döntőben ért véget a küzdelem A Konyhafőnök címért és az ezzel járó 10 millió forintért. A TOP3-nak a Fináléba egy legendás világsztár gyomrán keresztül vezet az út!

#A Konyhafőnök#rtl#RTL Klub#sárközi ákos#gasztroreality#szimultán főzés#káromkodás#sérülés#szívatás#hátrány#robbanás#vajda luca#varga patrik#alföldy anna#bárkányi evelin

Címlapról ajánljuk