a konyhafőnök

Alattomos szívatások, dacos hisztik és kidobott tányérok A Konyhafőnökben

rtl.hurtl.hu

2022. május 11. 22:30

Véget ért a kiképzés A Konyhafőnök Táborában, csütörtökön és pénteken kiderül, kik kerülnek be Rácz Jenő és Sárközi Ákos csapatába. Ez Fördős Zé számára is egy fordulópont, hiszen ha a sárga kötényes versenyzők jól teljesítenek, vagy piros vagy kék színre válthatnak.

A Tábor utolsó napján egy újabb Michelin-csillaggal bővült a zsűri, Tóth Szilárd érkezett a stúdióba. Az első körben egy vegetáriánus főétel volt az általa összeállított feladat, aminek különlegessége, hogy nemcsak szezonális zöldségekből, de gyógynövényekből is várt elemeket a tányérokra. A pulton találhattak a versenyzők legyezőfüvet, kamillát, levendulát, csombort és szagos mügét is.

A legenda egy nehezített menüvel készült A Konyhafőnök jelölteknek, ezért a főzés kezdete előtt kiemelte elvárásait a versenyzők felé. Ilyen volt például, hogy semmiképp se próbáljanak húst imitálni az alternatív elemekkel. Bár ez segítségként is szolgálhatott volna, nem mindenki értette meg a feladatot. Zsolt beleesett a csapdába, ezért Jenő és Szilárd elbeszélgettek vele és nagy kihívás elé állították a sárga kötényes versenyzőt.


A második főzésre Fördős Zé egy „méltó alapanyagot kért” Szilárdtól, amiben van egy kis extra is. Marha- és bárány pacalt kaptak a versenyzők, és úgy tűnt, működött a meglepetésfaktor, ugyanis jó pár versenyzőnek fogalma sem volt, mi bújt meg a búra alatt.

A vendégséf azonnal leszögezte, hogy akármilyen csábítóan is hangzik, pacalpörköltről hallani sem akar. 

Ezzel pedig feladta a leckét minden versenyzőnek. Ráadásul volt olyan is, aki az izzasztó alapanyag mellé még egy hátráltatást is kapott. Patrik szerette volna megszorongatni vetélytársát, így Simonnak „ajándékozta” a tejtermékkel teli kosarat, de ezzel még nem ért véget a nehezítés. Zé ugyanis behozott még egy csavart a játékba, ami úgy tűnt, végleg padlóra küldte a versenyzőt.


Míg Simon a nehezítés ellenére is lelkesen vágott bele a munkába, Melanie-t lebénította a pánik, miután Ákos kiakadt és kidobatta vele az egyik legfontosabb elemét. Emiatt a lány teljesen befeszült és jó ötlet híján, a feladás is megfordult a fejében. Jenő és Szilárd megpróbáltak segíteni a versenyzőnek, de nem bántak vele kesztyűs kézzel.


A problémás alapanyag ellenére akadt olyan versenyző, aki kiemelkedő dicséretet kapott a zsűritől, de sajnos olyan is, akinek a tányérját így véleményezte Sárközi Ákos miután a kukába hajította:

Unalmas volt és kritikán aluli!

A Tábor utolsó kiesőjével összeállt a kötényszerző napok mezőnye. Aki befőzi magát valamelyik séf csapatába, folytathatja a küzdelmet a Konyhafőnök címért és az ezzel járó 10 millió forintért.

#a konyhafőnök#tóth szilárd#fördős zé#tábor#sárközi ákos#kiképzés#rácz jenő#pacal#gyógynövény#vegetáriánus#hiszti#hátráltatás

Címlapról ajánljuk