A zavart vezető utolsó beszéde

rtl.hurtl.hu

2012. február 15. 7:00

A zűrzavar 70 perce. A Központi Bizottság történetének leghosszabb hozzászólása. Kádár János máig megfejtetlen utolsó beszéde. Az MSZMP elnöke néhány hónappal halála előtt bement egy ülésterembe, és ott össze-vissza beszélt.

Kádár János az első világháború előtt született, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia egyik legforgalmasabb kikötővárosában, Fiumében. Eredetileg Csermanek Jánosnak hívták, és írógépműszerésznek tanult. Vezetéknevét a kommunista mozgalomban cserélte le először Barnára, majd Kádárra. Csaknem 30 évig volt a Központi Bizottság első titkára, az első ember a Magyar Szocialista Munkáspártban.

1985-től a KB főtitkára, 88-ban pedig leváltják, de megteszik az MSZMP elnökének, ami azért érdekes, mert egészen addig nem létezett ilyen pozíció – amely egyébként se feladatokkal, se hatalommal nem járt együtt. Attól a pillanattól kezdve hiába küldték neki a meghívókat: Kádár János soha többé nem vett részt a Központi Bizottság ülésén. Legalábbis egy évig nem. Aztán 1989 tavaszán megjelent a KB ülésén. És 70 percig beszélt.

„Engedjék meg, hogy a következők megjegyezzem. Nekem van betegségem, nagyon hasonlít ahhoz, ami a feleségemé, fogy” – mondta a párt elnöke.

A jelenlévők legtöbbet a betegségéről és 1956-ról hallottak.