23:40XXI. század2014. szeptember 10. 0:10Egy ismert író, akiről keveset tudunkEgy időben ő volt a legsikeresebb, legtöbbet olvasott író, majd a rendszerváltás után szinte elfelejtették – egészen a Kádárról írt könyvéig.
XXI. század2014. szeptember 6. 19:33Egy ismert író, akiről keveset tudunkSokan gondolják úgy, hogy találkoztak vele, netán ők riportkönyveinek hősei. Moldova György kockás inget vett, így ment a munkások közé.
24:59XXI. század2014. szeptember 2. 16:06A Rubik kocka titkaA kockát, ami nálunk bűvös, a határokon túl Rubik. Nagyon büszkék vagyunk rá. Orbán Viktor, magyar miniszterelnök úgy beszélt róla, mint a magyar szellem szimbólumáról, Jose Manuel Barosso, az Európai Bizottság korábbi elnöke pedig az európai találékonyság ikonikus jelképét látta benne. Most már. 40 évvel ezelőtt évekig senki sem akarta gyártani.
XXI. század2014. szeptember 1. 21:12A Rubik kocka titkaA kockát, ami nálunk bűvös, a határokon túl Rubik. Nagyon büszkék vagyunk rá. Orbán Viktor, magyar miniszterelnök úgy beszélt róla, mint a magyar szellem szimbólumáról, Jose Manuel Barosso, az Európai Bizottság korábbi elnöke pedig az európai találékonyság ikonikus jelképét látta benne. Most már.
10:18XXI. század2014. május 28. 0:10Utazás a szocializmusbaSzervezetten utaztatták a fiatalokat a Jugó tengerpartra, NDK-s csoportokat a Balatonhoz. 16 óra buszozás és bőrkabát Isztambulból – ezek voltak a szocialista ifjúság nyaralási emlékei.
13:49XXI. század2014. május 28. 0:10100 éve miről szóltak a hírek?Vajon sejtette-e valaki 1914. májusában, hogy egy hónap múlva egy merénylet nyomán ősszel háború tör ki? Álmodozások kora a nagy világégés előtt.
XXI. század2014. május 23. 19:23Utazás a szocializmusbaSzervezetten utaztatták a fiatalokat a Jugó tengerpartra, NDK-s csoportokat a Balatonhoz. 16 óra buszozás és bőrkabát Isztambulból – ezek voltak a szocialista ifjúság nyaralási emlékei.
XXI. század2014. május 23. 19:18100 éve miről szóltak a hírek?Vajon sejtette-e valaki 1914. májusában, hogy egy hónap múlva egy merénylet nyomán ősszel háború tör ki? Álmodozások kora a nagy világégés előtt.
23:29XXI. század2014. május 21. 0:40Mi vetett véget a kávéházba járásnak?A ráérős kávéházakat felváltotta a sietős presszó. A kávé is megváltozott, odalettek a titkos receptek. Miért nem szerették a szocializmusban a kávéházakat, és mi vette át ma a szerepüket?
XXI. század2014. május 16. 18:08Mi vetett véget a kávéházba járásnak?A ráérős kávéházakat felváltotta a sietős presszó. A kávé is megváltozott, odalettek a titkos receptek. Miért nem szerették a szocializmusban a kávéházakat, és mi vette át ma a szerepüket?
24:25XXI. század2014. május 14. 0:10Akinek rendezők és színészek köszönhetik a sikereiketDolgozott hollywoodi sztárokkal és a legnagyobb magyarokkal is. Mindent elért, amit a kamera mögött lehet, de vajon mi volt az ára annak, hogy hűséges volt? Ragályi Elemér a XXI. században.
XXI. század2014. május 8. 19:16Akinek rendezők és színészek köszönhetik a sikereiketDolgozott hollywoodi sztárokkal és a legnagyobb magyarokkal is. Mindent elért, amit a kamera mögött lehet, de vajon mi volt az ára annak, hogy hűséges volt? Ragályi Elemér a XXI. században.
11:26XXI. század2014. május 7. 0:40Habsburgok AlcsútonAlcsút büszkesége volt, de felgyújtották. Aranydarabokkal fizettek a kocsmában a falusiak. A főherceg családja csak két bőröndöt vitt magával. Habsburgok Alcsúton. De mi maradt a családból?
12:51XXI. század2014. május 7. 0:40Egy autólegenda, amelyet ma is bőgetnekA nyugati autóval nem vették fel a versenyt. A gyerekek kölcsönkérték az apjuktól. Zsiguli a XXI. században.
XXI. század2014. május 1. 17:47Habsburgok AlcsútonAlcsút büszkesége volt, de felgyújtották. Aranydarabokkal fizettek a kocsmában a falusiak. A főherceg családja csak két bőröndöt vitt magával. Habsburgok Alcsúton. De mi maradt a családból?
XXI. század2014. május 1. 17:46Egy autólegenda, amelyet ma is bőgetnekA nyugati autóval nem vették fel a versenyt. A gyerekek kölcsönkérték az apjuktól. Zsiguli a XXI. században.
23:13XXI. század2014. április 30. 0:40Egy kisember, aki mindig vezető voltSinkovits Imre véletlenekkel tűzdelt, küzdelmes élete – a XXI. században.
XXI. század2014. április 24. 18:40Egy kisember, aki mindig vezető voltSinkovits Imre véletlenekkel tűzdelt, küzdelmes élete – a XXI. században.
12:01XXI. század2014. április 23. 0:45Valódi riport A képzelt riportrólEgy legendás musical, aminek egyik legszebb dalát nem játszhatták a rádiók. Vajon melyik külföldi szocialista vezető hívta fel Kádárt a Popfesztivál érdekében?
12:01XXI. század2014. április 23. 0:45Látogatás a rejtélyes SziklábanVannak bunkerek, amelyeket évtizedek óta megállás nélkül használnak. Katonák élnek falaik között, az egyikbe mi is bemehettünk. A veszprémi Szikla története végigkíséri a XX. századot.
XXI. század2014. április 18. 14:20Valódi riport A képzelt riportrólEgy legendás musical, aminek egyik legszebb dalát nem játszhatták a rádiók. Vajon melyik külföldi szocialista vezető hívta fel Kádárt a Popfesztivál érdekében?
XXI. század2014. április 18. 13:47Látogatás a rejtélyes SziklábanVannak bunkerek, amelyeket évtizedek óta megállás nélkül használnak. Katonák élnek falaik között, az egyikbe mi is bemehettünk. A veszprémi Szikla története végigkíséri a XX. századot.
23:14XXI. század2014. április 16. 0:10Fellini előfutára a XXI. századbanSzőts István filmrendező annyira polgár volt, hogy nem volt számára hely Magyarországon. Filmjei viszont halhatatlanná tették.
XXI. század2014. április 10. 19:03Fellini előfutára a XXI. századbanSzőts István filmrendező annyira polgár volt, hogy nem volt számára hely Magyarországon. Filmjei viszont halhatatlanná tették.
24:38XXI. század2014. április 9. 0:45Feltételezések és valóság a III. világháborúrólBékét hirdettek, de háborúra készültek. Az Alpokon átkelve négy hét alatt Szicíliáig nyomult volna a Néphadsereg. Mosógépeket gyártottak, mert volt már elég ágyú. A békét hirdető szocializmus és a hadiipar.
XXI. század2014. április 4. 15:55Feltételezések és valóság a III. világháborúrólBékét hirdettek, de háborúra készültek. Az Alpokon átkelve négy hét alatt Szicíliáig nyomult volna a Néphadsereg. Mosógépeket gyártottak, mert volt már elég ágyú. A békét hirdető szocializmus és a hadiipar.
24:04XXI. század2014. április 2. 0:10Mi vár ránk a jövőben?Pusztuló föld és apokalipszis a filmeken. Csodák és remény a valóságban. Nincsenek repülő autóink és nincs bolygóközi űrjárat sem, viszont már ma fejlettebb a technikánk, mint egyes űrfilmekben elképzelték.
XXI. század2014. március 28. 14:47Mi vár ránk a jövőben?Pusztuló föld és apokalipszis a filmeken. Csodák és remény a valóságban. Nincsenek repülő autóink és nincs bolygóközi űrjárat sem, viszont már ma fejlettebb a technikánk, mint egyes űrfilmekben elképzelték.
23:35XXI. század2014. március 26. 0:10A leghíresebb Szent István parki huligán igaz történeteFenyő Miklóst egy hónappal az érettségi előtt kicsapták a gimnáziumból. Családja nem vert gyökeret Amerikában, a magával hozott kultúra itthon népszerű, de idegen volt. Az iskolai hiányzások rekordere a XXI. században.
XXI. század2014. március 21. 13:40A leghíresebb Szent István parki huligán igaz történeteFenyő Miklóst egy hónappal az érettségi előtt kicsapták a gimnáziumból. Családja nem vert gyökeret Amerikában, a magával hozott kultúra itthon népszerű, de idegen volt. Az iskolai hiányzások rekordere a XXI. században.
24:15XXI. század2014. március 19. 0:05Az igazság a magyar-lengyel barátságrólLengyel magyar két jó barát, együtt isszák egymás borát - de honnan ered ez a barátság? A középkorból, vagy csak a múlt századból? Mi köze Gobbi Hildának Varsóhoz? És miért nem fogadták a lenyel kommunisták Kádár Jánost?
XXI. század2014. március 13. 20:16Az igazság a magyar-lengyel barátságrólLengyel magyar két jó barát, együtt isszák egymás borát - de honnan ered ez a barátság? A középkorból, vagy csak a múlt századból? Mi köze Gobbi Hildának Varsóhoz? És miért nem fogadták a lenyel kommunisták Kádár Jánost?
25:44XXI. század2014. március 12. 0:00Mócsing a levesbenA Kádár-rendszer kifelé vidám arcot mutatott, de fiatalokat tartóztattak le izgatás miatt a rendszerváltás küszöbén. Hazugságokat terjesztettek róluk, évekre börtönbe zárták őket. Kádár utolsó politikai foglyai a XXI. században.
XXI. század2014. március 6. 11:07Mócsing a gulyáskommunizmusbanEzekben az években hívták Magyarországot a legvidámabb barakknak, mert a vasfüggöny mögött ekkor nálunk volt a legszabadabb szocializmus.
23:36XXI. század2014. március 5. 0:10Gül Baba és a csodatévő rózsaolaj receptjeMár életében legendák keringtek a szerzetesről, a zarándokok ma is csodát várnak tőle. Varázslatos rózsakertjéből ha valaki egy szálat is letört, halállal lakolt. Gül Baba lopott magokat csempészett magával.
XXI. század2014. február 28. 19:00Gül Baba és a csodatévő rózsaolaj receptjeMár életében legendák keringtek a török szerzetesről, a zarándokok ma is csodát várnak tőle. Varázslatos rózsakertjéből ha valaki egy szálat is letört, halállal lakolt. Gül Baba lopott magokat csempészett magával.
23:43XXI. század2014. február 26. 0:30Rákosi legnagyobb ellensége, a XXI. századbanMindszenty József, a magyar katolikus egyház feje rabként élte le élete egyharmadát, de még a fogságból is a magyar egyház ügyeit intézte. Fel- vagy félre ismerte-e a helyzetet? Kell-e politikájáért boldoggá avatni?
XXI. század2014. február 22. 7:16Rákosi legnagyobb ellensége, a XXI. századbanMindszenty József, a magyar katolikus egyház feje rabként élte le élete egyharmadát, de még a fogságból is a magyar egyház ügyeit intézte. Fel- vagy félre ismerte-e a helyzetet? Kell-e politikájáért boldoggá avatni?
12:16XXI. század2014. február 12. 0:30A pangás és pazarlás évtizedei, avagy a KGST világaA szocializmus időszaka, amelyben nemcsak a békéért harcoltak, hanem azért is, hogy mennél kevesebbet költsenek áramra, fűtésre és lakbérre az emberek.
11:39XXI. század2014. február 12. 0:30Amikor harci feladat volt a motorozásA Pannóniát Franciaországban forradalminak tartották, világversenyt is nyertek vele, ám amikor a nyugatiak vásárolni szerettek volna a motorcsodából, erőteljes nem volt a válasz, inkább a szovjeteknek szállítottuk.
XXI. század2014. február 9. 15:00A pangás és pazarlás évtizedei, avagy a KGST világaA szocializmus időszaka, amelyben nemcsak a békéért harcoltak, hanem azért is, hogy mennél kevesebbet költsenek áramra, fűtésre és lakbérre az emberek.
XXI. század2014. február 9. 15:00Amikor harci feladat volt a motorozásA Pannóniát Franciaországban forradalminak tartották, világversenyt is nyertek vele, ám amikor a nyugatiak vásárolni szerettek volna a motorcsodából, erőteljes nem volt a válasz, inkább a szovjeteknek szállítottuk.
24:08XXI. század2014. február 5. 0:25Jancsó - egy hosszú élet filmes titkaiJancsó Miklós új stílust teremtett a hosszú snittekkel, amelyben alig vannak vágások. Egy valami minden filmjében téma maradt: a hatalom és az egyén kapcsolata.
23:41XXI. század2014. január 29. 0:25Horthy Miklós, a tengerészArról nem írtak a történelemkönyvek, hogy Horthy tengerésztisztként az ellenség hajótöröttjeit is kimentette. Egy titkos tervvel még az első világháború végét is megpróbálta megváltoztatni.
XXI. század2014. január 27. 14:46Horthy Miklós, a tengerészArról nem írtak a történelemkönyvek, hogy tengerésztisztként az ellenség hajótöröttjeit is kimentette. Egy titkos tervvel még az első világháború végét is megpróbálta megváltoztatni. A másik Horthy, a tengerész a XXI. században.
24:13XXI. század2014. január 22. 0:25A Pa-Dö-Dö és a szabadságAzt hinnéd, semmiről sem szól a Pa-Dö-Dö, csak szórakoztat, hogy edzés közben hallgasd. Azt hinnéd, csak elhagyták magukat, azért ilyen súlyosak. Azt hinnéd hazudnak, csak védjegyként öltöznek így, a valóságban teljesen mások. Vállalták magukat, hogy más is vállalhassa magát.
XXI. század2014. január 18. 14:30A Pa-Dö-Dö és a szabadságAzt hinnéd, semmiről sem szól a Pa-Dö-Dö, csak szórakoztat, hogy edzés közben hallgasd. Azt hinnéd, csak elhagyták magukat, azért ilyen súlyosak. Azt hinnéd hazudnak, csak védjegyként öltöznek így, a valóságban teljesen mások. Vállalták magukat, hogy más is vállalhassa magát.
24:33XXI. század2014. január 15. 0:15Az egyetlen Oscar-díjas magyar film történeteEgy színész, akinek nemcsak a lelkét akarta a hatalom. Művészek, akik bármikor Mephistová lehetnek. A film, amely meghódította a világot. Film az önfeladásról, árulásról, és karrierről.
XXI. század2014. január 9. 17:11Az egyetlen Oscar-díjas magyar film történeteEgy színész, akinek nemcsak a lelkét akarta a hatalom. Művészek, akik bármikor Mephistová lehetnek. A film, amely meghódította a világot. Film az önfeladásról, árulásról, és karrierről.
XXI. század2014. január 7. 23:40Rákosi-rejtély: kik és miért rajongtak a diktátorért?Megmagyarázhatatlan rajongás: Rákosi Mátyás az ország szinte minden lakójától kapott ajándékot. Alacsony, kövér férfi volt, tar fejjel, feje szétcsúszó arcvonásokkal. Mégis, mi volt a vonzó benne? Megmutatjuk a XXI. században.