„Ebből otthon baj lesz!” – villámkérdésekkel bombáztuk Varga Imit
2025. december 4. 13:00
Varga Imi bevallotta, hogy időnként túlizgulta az x-faktoros produkcióit, ezért most gőzerővel azon lesz, hogy leküzdje a lámpalázát. A pókoktól és kígyóktól rendkívül irtózik, és ha választhatna magának egy szuperképességet, a repülés mellett döntene, hogy mindig időben érkezzen, és biztosan nem késsen el sehonnan. Zeneileg nagy álma, hogy egyszer a mentorával, Majkával és a mexikói énekessel, Luis Miguellel is közös dalt készíthessen.
Falunapok sztárja az X-Faktorban: Varga Imi új közönséget hódítana meg
Varga Imi a bemutatkozó kisfilmjében elárulta, hogy szinte minden hétvégén színpadra lép falunapokon és esküvőkön, ráadásul a zenei karrierje során többször volt rá példa, hogy híres emberek hívták meg magukhoz. Az X-Faktorral az a célja, hogy minél több emberhez eljuttassa tehetségét.
A zene a mindenem, és ezt itt tudom a legjobban megmutatni
– mesélte.
Közös duett Takács Nikolas-szal
Varga Imi az X-Faktor 2025 Elődöntőjében az első évad ezüstérmesével, Takács Nikolas-szal lépett színpadra. Az énekes egyik legnagyobb slágerét, A boldogság te vagy című dalt adták elő közösen.
Az X-Faktor Fináléja szombaton 19:30-kor kezdődik az RTL-en, ahol kiderül, hogy a TOP3 versenyző, Varga Imi, Belano és a Tonix Honix közül ki lesz az évad győztese!