Videó

10 éves a Lex RTL, amit még Novák Előd is bírált

rtl.hurtl.hu

2024. július 4. 16:55

Napra pontosan 10 éve szavazta meg a parlament a média- vagy reklámadó módosítását, ami ellen a teljes médiaszakma igyekezett fellépni. A törvényt, amely a vállalatokat reklámbevételüktől függő mértékű adó megfizetésére kötelezte, lényegében az RTL-re fazonírozták. A szavazás előtt a beterjesztő, L. Simon László azt mondta; az adóelkerülés miatt vezetik be a törvényt, holott az RTL anélkül is csaknem 9 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe 2013-ban. Érdekesség, hogy a törvényt olyan személyek is kritizálták, mint az akkor még LMP-s Schiffer András és a 2014-ben még a Jobbikban politizáló Novák Előd. Igaz, pártja aztán megszavazta a módosítót.

Az adót 2019-ben a magyar kormány 2022 végéig felfüggesztette, azaz a 7,5 százalékos kulcsot 0 százalékra csökkentette. Az adó azóta is egyezkedések tárgya. A reklámszövetség tavaly ősszel azt javasolta, hogy legalább újabb egy évvel, azaz 2025. január 1-jéig hosszabbítsák meg a reklámadó 2024. január 1-jéig tartó felfüggesztését, és ezt végül 2023 végén az idei adótörvények részeként meg is szavazta a parlament. Így idén sem került vissza a rendszerbe a különadó, pontosabban a mértéke maradt 0 százalékos – ami arra utal, hogy a sarc bármikor újra élesíthető.

#Videó#ezen a napon#Belföld#lex rtl#reklámadó#médiaadó#különadó#rtl#reklám