Buta, alkoholista szavazók, jóravaló emberek – budapesti szavazatszámlálók szembesültek a vidékkel

A néhány megnyert egyéni választókerületen túl kevés sikerélményt hozott a múlt vasárnapi választás azoknak, akik az ellenzék győzelmét várták. Komoly szervezési bravúr volt azonban azt elérni, hogy a több mint tízezer szavazókör csaknem mindegyikében legyen nem kormánypárti kötődésű szavazatszámláló.

A Tiszta Választásokért Alapítvány által életre hívott 20k22 Mozgalom húszezer ember toborzását és képzését tűzte ki célul. Hogy miért érezték ennek szükségét, arról honlapukon azt írják:

A 2018-as országgyűlési választásokat követően rendellenességek sorát tárták fel, ezek egyik oka az volt, hogy a szavazatszámláló bizottságok 40 százalékában egyáltalán nem volt, vagy nem volt elegendő ellenzéki szavazatszámláló.

A mozgalom egyik alapítója egy interjúban elárulta, hogy túlnyomó részben a fővárosból, megyeszékhelyekről, nagyobb településekről regisztráltak náluk azok az emberek, akik hajlandók voltak nem kevés időt és energiát áldozni arra, hogy szavazatszámláló bizottsági tagként akár távolabbi településeken is felügyeljék a választás tisztaságát.

Az rtl.hu munkatársa képes riportban számolt be arról, hogy mit tapasztalt szavazatszámláló bizottsági tagként, de a Facebookon is tucatjával jelennek meg a szavazatszámlálók tapasztalatait megosztó bejegyzések.

Külön Facebook-oldal is létrejött, ahol a beszámolókat gyűjtik – ezek kivétel nélkül szubjektívek, a szerzőik érzelmei jelennek meg bennük hangsúlyosan, de nagyon sok a közös pontjuk. Leginkább azért érdemes olvasni ezeket a történeteket, mert az rajzolódik ki belőlük, hogy az ellenzéki érzelmű, közélet iránt érdeklődő, főként városokban élő emberek hogyan szembesülnek azokkal a társadalmi rétegekkel, amelyeknek a Fidesz a választási győzelmét köszönheti.

Itt nem kellett csalni

A munkám hasznos volt, de nem úgy, ahogy azt előzőleg gondoltam. Azt hittem, hogy majd csibészeket fogok nyakon csípni, rosszalló nézéssel csalókat eltántorítani

– írta az egyik szavazatszámláló. Sokan jutottak arra, hogy a feltételezéseikkel ellentétben a kistelepülések szavazókörei nem voltak a csalás melegágyai, a kormánypártok győzelmének mélyebb okai tárultak fel az egész napos munkájuk során.

Szóval a tapasztalat az, hogy itt nem kellett csalni. Mindenki tudta a dolgát, és sok instrukciót kaptak arra vonatkozóan, hogy kire is kell szavazni, ki nem viszi háborúba a hazát és ki intézi el, hogy legyen gáz továbbra is

– áll az egyik beszámolóban.

Karcag polgármestere a választás előtt arról beszélt, hogy az ellenzék a főváros környékéről érkező „provokátorokat” delegál a helyi szavazókörökbe. A beszámolókból az derül ki, hogy kezdetben valóban némi távolságtartással tekintettek a sokszor messziről jött, kívülálló szavazatszámlálókra a helyiek, de a komoly konfliktusok elmaradtak, sőt a közös munka során közelebb kerültek egymáshoz:

Az elején nem bíztunk egymásban, de 20 óra, a végén a legkizsigereltebb mentális állapotban 4-5 óra megfeszített munka elég intenzív icebreaking ahhoz, hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy bizalmat és szimpátiát érezzünk egymás iránt.

Más arról számolt be, hogy nem tört meg a jég: a szavazatszámláló bizottság helybeli tagjainak részéről egyrészt valamiféle „alárendelődést” tapasztaltak, mintha a budapestiek hierarchiában felettük állnának, másrészt dacot és sértettséget (mi így csináljuk, itt ilyenek az emberek).

Lehet, hogy ez annak is szólt, hogy mi ellenzékiek nem bízunk az ő munkájukban, mindenesetre rossz volt szembesülni azzal, hogy ők mit gondolnak arról, hogy mi Budapesten mit gondolunk róluk.

Egy szavazatszámláló arról írt, hogy kedélyesen el tudtak beszélgetni olyan témákról, mint a kert, a ház, a család, de olyan, számára fontos témák, mint a független média, a korrupció vagy az elfogadás, már nem fértek bele.

A kérdés, hogy ki fog holnap tanítani, még ott van (az elnökasszony is pedagógus). A válaszkísérleteink már nem találkoznak.

Volt, aki ezt a tanulságot vonta le:

Amúgy jóravaló és kifejezetten dolgos embereknek tűntek. Nem akarnak senkit eltiporni, csak kurvára túl szeretnének élni, és ezt a Fidesszel látják elérhetőnek.

Hogy egy-egy helyi közösségben milyen konfliktust okozhatott a messziről jött szavazatszámláló jelenléte, arról egyikük azt írta: egy írásképtelen szavazónál szóvá tette, hogy két másik szavazatszámláló bizottsági tag húzta be neki a szavazatot a Fideszre.

Csináltam belőle egy teljesen feleslegesnek tűnő balhét: mindig így szokták. Amúgy is a polgármester meg a jegyző küldte, akiket tisztel, azért jött. Oké. Én kérek elnézést. Az elnök rendre utasított: megaláztam a választópolgárt. Onnan nézve valóban.

Ezt az agyhalottsággal magyarázni teljes félreértés

A párhuzamos valóságok létezését Magyarországon belül az érzékelteti igazán, ahogyan szinte minden beszámoló szerzője rácsodálkozott a számára idegen településen élők szegénységére, hátrányos helyzetére, mintha korábban el sem tudta volna képzelni, hogy ilyen körülmények között is élnek emberek. Vannak, akik ezt nyersen, akár bántón fogalmazták meg, és mind azt a következtetést vonták le, hogy ezeknek az embereknek a helyzetével él vissza a Fidesz.

A szavazók jelentős része láthatóan a létminimum alatt él, alkoholizmussal és egyéb mentális problémákkal küzdő, fogatlan, mozgássérült, reumás, ödémás, fekélyes kézzel aláíró ember, akiknek a többsége nem tud olvasni se, és azzal érkezik meg, hogy hol kell aláírni a Fideszre

– írta egy szavazatszámláló. Nagyon sokan jutottak arra a következtetésre, hogy az ellenzék számára lehetetlen volt felvenni a versenyt a kormányzati propagandával.

A választók érzelmek és félelmek felől közelítették meg a kérdést. A propaganda szlogenjei és mintázatai rendre beugrottak az egyébként békés és diszkrét beszélgetésekben. Ezt az agyhalottsággal magyarázni teljes félreértés. A bizottság, a helyi értelmiség is a köztelevízióból meríti a világmagyarázatát.

Bár voltak, akik „agymosottként” írták le a kormánymédia fogyasztóit, más szavazatszámlálók megértőbben viszonyultak hozzájuk:

A túl nyomasztó és túl bonyolult dolgokkal nem foglalkoznak. Távoli, elvont, nem érdekes, nem tiszta, „mindenki mást mond”. Nem beszélnek róla, nem olvasnak utána, nincs érdeklődés. Úgy érzik, hogy nincsenek hatással ezekre a dolgokra és viszont. És így nincsenek is. Az egyetlen, ami eléri ezeket az embereket, az a kormánypárti média. És ha látnak is véletlenül mást egyszer-egyszer, meg se kóstolják. Csak veszekedés van belőle.

Többen úgy érezték, hogy valójában a Fidesz győzelméhez asszisztáltak a munkájukkal:

Egész nap azon dolgoztam, hogy rengeteg megvezetett ember teljes meggyőződéssel tudjon a Fideszre ikszelni. Vittük a mozgóurnát rengeteg demens, testi fogyatékkal élő, cukorbeteg, stroke-os emberhez, akik alig tudják aláírni a saját nevüket, segítettünk behúzni az ikszet a Fideszre azoknak, akik a papírt sem tudják elolvasni, mert mi a tiszta választásért voltunk ott, és komolyan vettük a munkát.

Valaki azt írta: amikor a szavazatszámlálás után újra használhatták telefonjukat, akkor tudták meg, hogy „a Fidesz megint csúnyán túlnyerte magát”.

Én és a többi ellenzéki delegált: szomorú, letargikus és csalódott. Az önkorisok és a fideszesek elégedettek. Búcsúzóul odavetném közéjük, hogy tessék, a következő hónapokban akkor egyék meg, amit főztek, de nem visz rá a lélek – megszerettem őket. 

Talán megéreztek valamit, amit eddig nem

A szavazatszámlálók Facebookon megosztott beszámolóiból az derül ki, hogy nagyon sokan szereztek új tapasztalatot arról, hogy hogyan élnek más emberek, akik eddig nem kerültek a látóterükbe. Egy csalódott szavazatszámláló azt írta:

Szóval mindent megértettem. Fel még nem dolgoztam, ahogy azt se, hogy mi történt Budapesten és Hódmezővásárhelyen. De azt igen, hogy nem láttuk és nem akartuk látni, hogy a magyar nép milyen buta. Azt is megértettem, hogy akkor nekem nincs itt helyem.

Más több megértést próbált mutatni azok felé, akik a kormánypártokra szavaztak:

Ne rájuk haragudjunk, hanem azokra, akik kihasználják, megvezetik, kiszipolyozzák, szándékosan kiszolgáltatott helyzetben tartják őket. Nagyon egyszerű emberekhez mentem ki a mai nap, de egyik se tűnt olyan gonosznak, mint amilyenné a propaganda próbálja őket gyúrni. Tényleg jószándékú emberekről van szó, akik abban a hitben vannak tartva, hogy jót cselekednek.

A legfontosabb kérdés végül természetesen az lesz, hogy az ellenzéki érzelmű választópolgárok mihez kezdenek a szavazatszámláló bizottságokban szerzett tapasztalattal hosszabb távon. Egy szavazatszámláló ezt írta:

Vasárnap óta húszezerrel kevesebb naiv ellenzéki ember van. Ezek az emberek talán megéreztek valamit, amit eddig nem azzal kapcsolatban, hogy mit is kell tenni, és remélem, a csalódottság mellett megmaradt bennük az akaraterő a jövőre. Innen szép nyerni!

Nyitókép: MTI / Balázs Attila