Hogyan nyerhetett megint ekkorát a Fidesz?

Háború a szomszédban

Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, a pártok kampánystratégiáját egyik pillanatról a másikra írta felül a történelem. A miniszterelnök stábjának a történtek több szempontból is feladták a leckét. Egyrészt Orbán Viktor Vlagyimir Putyin egyik legközelibb európai szövetségese, akivel 11-szer találkozott a 2010-es kormányváltás óta, és minden korábbinál szorosabbra fűzték a két ország gazdasági és politikai kapcsolatait. Másrészt Ukrajnával kapcsolatban a közvélemény megosztott. A szomszédból érkező hírek sokakat elborzasztanak, rengetegen vannak ugyanakkor azok is, akik kritikusak a kárpátaljai magyarság helyzete miatt, befolyásolja őket az orosz propaganda és az inváziót is elfogadhatónak tartják. Az ellenzéknek – papíron – könnyebb dolga lett volna, mert Orbán Viktor oroszbarátságát nem kell sokat bizonygatni.

Ehhez képest

a kormányoldal találta meg azt a narratívát, ami a jelek szerint mindenhová eljutott, és széles tömegek számára volt átélhető: ebben Orbán Viktor hatalmon maradása lett a béke biztosítéka, a baloldalra pedig elkezdtek úgy hivatkozni, hogy háborúba sodorná az országot.

A muníciót ehhez Márki-Zay Péter egyik könnyedén felhasználható mondata jelentette, amikor a Partizánban egy ismételt visszakérdezésre azt mondta: ha a NATO úgy dönt, akár katonai segítséget is nyújtana Ukrajnának. A Facebookon utólag hiába próbálták menteni a menthetőt azzal, hogy a katonai szervezet nem akar csapatokat küldeni a szomszédos országba, így a konfliktusból Magyarország is kimarad. Az interjúrészlet addigra bejárta a médiát, a kormányoldal pedig tálcán kapta a lehetőséget arra, hogy az ellenfelét háborúpártinak fesse le.

Úgy tűnik, beigazolódott az a sokat emlegetett feltevés is, hogy a bizonytalanság, a háború az éppen hatalmon lévő vezetők támogatottságát növeli. Orbán Viktor kampánycsapata erre azonnal reagált. A miniszterelnök onnantól kezdve hozta a kötelezőt, amit az árvizek, hóhelyzetek vagy a Covid-járvány alatt már tökélyre fejlesztettek: visszajárt a keleti határhoz, katonai terepszemlére ment, határátkelőket keresett fel, válságtanácskozásokon vett részt, és minden lehetséges alkalommal elmondta, hogy segítenek a menekülteknek – miközben ezt a munkát hetekig nem az állam, hanem civil szervezetek végezték.

Márki-Zay Péter eközben az országjárást folytatta. Annak viszont kevés a hírértéke, ha egy jelölt egy nap 4-5 helyszínen is elmondja lényegében ugyanazt.

Nehéz magyarázatot találni arra, hogy a kormány oroszbarátsága miért nem jelent meg hangsúlyosabban az ellenzék kampányában.

A március 15-ei békemenet útvonalára készült néhány olyan plakát, ami együtt ábrázolta Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint, de ebből nem lett országos kampány. A miniszterelnök békepártivá fazonírozása pedig különösen annak fényében bravúr, hogy Orbán Viktor beszédeiben egymást érik a háborús hasonlatok és szófordulatok, a 2010-es kormányváltás óta pedig újabb és újabb ellenségek ellen hirdetett harcot az államadósságtól az IMF-en és Soros Györgyön át Brüsszelig.

Választási pénzeső

Sok szavazó szívét nyerhette meg az is, hogy a Fidesz sosem látott osztogatással fordult rá a 2022-es választásra. A gyerekes adófizetők nagy része visszakapta az befizetett adóját, a 25 év alattiaknál eltörölték a személyi jövedelemadót, a nyugdíjasoknak bevezették a 13. havi nyugdíjat, hatósági árat vezettek be egy sor élelmiszerre és az üzemanyagra – és még sorolhatnánk. Az intézkedések egy részének költségeit – például a benzinárstopét, vagy a hatósági árét – az érintett cégek viselték, a politikai hasznot viszont a kormány aratta le.

A hivatalos közlés szerint a februári extrapénznek mintegy 2 és fél millió nyugdíjas örülhetett, a családoknak járó adóvisszatérítésre 2 millió munkavállaló kapta meg, több mint 70 ezer rendőrnek és katonának pedig hathavi fegyverpénzt utaltak. Mindez több mint ezermilliárd forintos lyukat ütött a büdzsén, ami azonban a szavazókat aligha zaklatja fel.  

Ahogy az sem, hogy a hatósági áras benzinárak miatt vidéki benzinkutak sokasága – vagyis magyar kis- és közepes vállalkozások tömegei kerültek csődközeli helyzetbe.

Az osztogatásra általában az a – nyilvánosság előtt soha el nem ismert – indok, hogy sok választó a pénztárcája alapján szavaz.

Az elsöprő győzelemhez minden bizonnyal hozzájárulhatott a választási pénzeső, és az, hogy a Fidesz kormányzásának 12. évében nagyon sokan érzik úgy, hogy előbbre jutottak anyagilag. Vagy ha nem is, számíthatnak a kormány közbeavatkozására, amikor elszabadul a rezsi, az élelmiszerek vagy az üzemanyag ára.

A Fideszben érzik – vagy lekutatják – az emberek félelmeit. Tudják, mitől tartanak, minek az elvesztésétől félnek, mivel mozgósíthatók, és nehéz időkben megtalálják azokat az intézkedéseket, amik meg tudják nyugtatni a választóikat. Tudnak erőt mutatni, a stabilitás érzetét kelteni, még akkor is, ha időnként kapkodva, egyik pillanatról a másikra változtatnak egy döntésen (például az iskolák bezárásáról a Covid-járvány elején). És ami szintén fontos: ezeket érthetően, hatékonyan kommunikálják, amiben persze nyilván nagy segítséget jelent a kormányközeli médiabirodalom.

A vasárnap a Fideszre szavazók között biztosan sokan vannak, akik látják az egészségügy, az oktatás állapotát, vagy akár a korrupciót. Mégis elnézik, és mégis a Fidesznek hiszik el, hogy az életük kiszámíthatóbb marad a hatalmon maradása esetén. Az ellenzék összefogva sem tudott erre meggyőző alternatívát kínálni.

Adottságok és hibák az ellenzéki oldalon

Április 3-án este újra narancsárgába borult az ország. Márki-Zay Péterék azokat a vidéki választókerületeket sem tudták elhódítani, ahol négy éve az ellenzéki pártok összeadva több szavazatot kaptak a fideszes indulónál. Pedig úgy tűnt, hogy ez a választás fog véget vetni az Orbán Viktor által 2009-ben meghirdetett és centrális politikai erőtérnek elnevezett berendezkedésnek, amiben van nagy kormánypárt, az ellenzékre leadott szavazatok pedig megoszlanak az egymással versengő kisebb pártok között. Az új parlamentben azonban a Mi Hazánk bejutásával ugyanez a helyzet állhat elő: a Fidesz hatalmas tömbje mellett létrejött két, egymást elutasító blokk. Aki azt várta, hogy ismét egymással versengő jobb- és baloldalról fog szólni a politika, tévedett.

A választás előtti elemzésünk egyik kérdése az volt, hogy bejut-e valamelyik kis párt, és kitől vesz el szavazatokat.

A Mi hazánk bejutott – és úgy tűnik, az ellenzéktől vett el szavazatokat. A Jobbik 2018-ban több mint egymillió szavazatot kapott listán. Az akkor a Jobbikot támogató radikálisabb választók nem követték a pártot az ellenzéki összefogásba, hanem a Mi hazánkra és valószínűleg a Fideszre szavaztak.

Pedig az előjelek biztatóak voltak az ellenzék szempontjából. Rávették magukat a közös indulásra. Sokat vitatkoztak a részleteken, de megoldották – ráadásul a szokásosnál nagyobb fegyelmezettséggel és kevesebb kibeszéléssel folytatták le a tárgyalásokat. Az ellenzéki oldal legnagyobb politikai innovációja az előválasztás volt a kampányban. Ez lehetőséget adott a pártoknak arra, hogy politikusokat építsenek fel, kampányoljanak, mozgósítsanak, utcára menjenek, támogatói adatbázist építsenek. Még az ellenzék megújulásához is hozzájárult, hiszen több körzetben régi nagy neveket győztek le fiatalabb és kevésbé ismert politikusok.

Az előválasztás hajrájában pedig olyasmi történt, amire régóta nem volt példa: hosszabb időre az ellenzék vette át a kezdeményezést és határozta meg a közbeszédet, majd kis időre a közvéleménykutatásokban is átvették a vezetést.

Az előválasztás ugyanakkor kihívásokat is támasztott. Vitákkal járt. Ráerősített arra a fideszes narratívára, hogy a baloldalon széthúzás és civakodás van. Miközben a Fidesz már javában kampányolt, az ellenzéknek seregnyi feladata támadt az előválasztás győzteseinek kihirdetése után: rendezniük kellett a szétzilált soraikat, a csalódott szimpatizánsokat meg kellett győzni arról, hogy másra is szavazzanak. Ki kellett találni, hogyan tudják együtt lebonyolítani a kampányt. Ez viszont azzal járt, hogy az előválasztás után takaréklángra tették a politizálást. Arról szivárogtak ki hírek, hogy részletkérdéseken vitatkoznak. Úgy tűnt: a pártokat meglepte és kelletlenül veszik tudomásul, hogy egy pártonkívüli polgármester lett a közös miniszterelnök-jelölt. A közvéleménykutatásokban mért csekély ellenzéki előny elolvadt.

A kampány beindulása után aztán egyértelművé vált, hogy Márki-Zay Péter viszonya nem felhőtlen az ellenzéki pártokkal.

Értékes idő ment el azzal, amikor bejelentette, hogy szeretne egy hetedik, saját frakciót – ami teljesen átírta volna a kínkeservesen összehozott hatpárti megállapodást. A tervét végül nem tudta keresztülvinni, de sok feszültséget okozott vele. A miniszterelnök-jelölt sokszor terjengősen, nehezen követhetően fogalmazott. Úgy tűnt, a saját feje után megy. Idővel fegyelmezettebb lett, de többször magyarázkodni kényszerült a kijelentései miatt.

Az is újra bebizonyosodott, hogy a Fidesz erősebb a narratívaépítésben. Bármi történik, el tudják helyezni egy olyan értelmezési keretben, ami passzolni fog a világmagyarázatukhoz, és a párt szimpatizánsai mindig kapnak egy fogódzót a valóság értelmezéséhez. Az ellenzéknek ezzel szemben nehézséget okozott, hogy témákat építsenek fel és híreket generáljanak. Sok mindenről beszéltek egyszerre: egészségügyről, oktatásról, jogállamiságról, a miniszterelnök oroszbarátságáról. Nem volt erős kulcsüzenet, miközben a Fidesz először a „Magyarország előre megy, nem hátra” témakört, majd a baloldal háborúpártiságát építette fel. A Fidesz kampányában ezúttal is kiemelt szerep jutott Gyurcsány Ferencnek. A volt miniszterelnök emlegetése a kormánypárti táborban, úgy tűnik, változatanul működik és mozgósító erővel bír.

Az ellenzéki pártok egységesnek tűnnek abban, hogy a választási kudarcért Márki-Zay Pétert okolják. Gyurcsány Ferenc burkoltan, Jakab Péter teljesen egyértelműen erről beszélt. Az ellenzéki összefogás jövője ugyanakkor kétségesnek tűnik.

A megállapodásuk alapján minden párt önálló frakcióban folytatja, vagyis erős lesz a kísértés, hogy az új ciklusban is mindenki a saját arcélét építse, és újra sok hangon beszéljenek, egységes narratíva helyett.

Véleménybuborékba zárt szavazótábor

Leugrott a minisztérium bejáratához, és ott vett át papírzacskóban 3 millió forint kenőpénzt a fideszes igazságügyi államtitkár. Magyarországon 45 ezren haltak meg koronavírusban – háromszor annyian, mint a nagyjából hasonló méretű Ausztriában. Újságírókat és üzletembereket hallgattak le egy terroristák megfigyelésére kifejlesztett kémprogrammal, amit az közpénzből vásárolt meg egy állami szerv.

Olyan hírek ezek, amelyek mindegyike hónapokra tematizálhatná a közbeszédet – vagy akár a választásokat is befolyásolhatnák. Közös bennük, hogy a kormányhoz köthető média vagy elhallgatta ezeket, vagy a fideszes narratívát sulykolta róluk.

Magyarországon ma milliók élnek úgy, hogy nem, vagy csak elvétve fogyasztanak olyan híreket, amiket szakmai alapokon működő, tárgyilagosságra, az egymással ellentétes álláspontok bemutatására törekvő szerkesztőségek állítanak elő.

A kormányközeli média egy olyan véleménybuborékot hozott létre, amelybe csak említés szintjén jutnak be kritikus hangok. A Fidesz kampányára a Facebookon és Youtube-on is óriási mértékben ráerősítettek, a szerkesztőségek egymás után tették közzé az olyan fizetett hirdetéseket, amikben nem a tartalmaikat reklámozták, hanem az ellenzéket szapulták.

A függetlenül működő szerkesztőségek munkáját közben folyamatosan igyekeznek hitelteleníteni. Ellenzékinek vagy baloldalinak bélyegzik őket, hogy a szavazótábor ne vegye komolyan az onnan érkező híreket. Az elfogultság példájaként tálalják, ha a szakmai alapokon működő sajtó nem ad hírt vagy kritikával kezeli azokat a „botrányokat”, amikről egyetlen bizonyíték sem kerül elő.

A baloldalisággal vádolt szerkesztőségek mindeközben nem tehetik meg, hogy nem számolnak be egy valós ellenzéki botrányról – hiszen az ő célcsoportjuk az összes hírfogyasztó, nem pedig egyetlen párt szavazótábora.

„A sok száz csatornából álló, kormányzati irányítású média ellenpontozás nélkül sulykolja az aktuális üzeneteket, más hír nem is jut el ehhez a körülbelül egy-két millió emberhez. Rendes médiaviszonyok, tisztességes verseny mellett Orbán Viktor nem vihette volna véghez pálfordulását ilyen eredményesen” – mondta László Róbert választási szakértő a 168 Órának arról, hogy az állandóan háborús retorikával élő miniszterelnököt Ukrajna megtámadása után hogyan pozicionálták át a béke letéteményesének.

„Egy interjúnak nem az az értelme, hogy bikaviadalt vívjak egy újságíróval. (...) Köszönöm, nem kérek ebből. Nekem nincs rá szükségem, meg a magyar választókhoz más módon is el tudok jutni” – fejtette ki Orbán Viktor 2019. januárjában, amikor arról kérdezték, hogy miért nem áll szóba a kormánnyal kritikus sajtóval évek óta, miközben a magyar választók nagyobbik része abból tájékozódik. A miniszterelnök pontosan fogalmazott.

Amit Orbán Viktor állít, az számtalan csatornán, rengetegszer elismételve, visszakérdezés nélkül eljut a választókhoz. Az ellenzéknek nincs meg ez a luxusa.

Mozgósítás: rutinos Fidesz, feltörekvő ellenzék

Egy választást végső soron az dönt el, hogy melyik párt tud több embert maga mellé állítani. Nem elég a szimpátiájukat elnyerni – rá kell őket bírni arra, hogy a választások napján behúzzák az ikszet a megfelelő helyre. A Fidesznek az emberek meggyőzéséhez és a mozgósításához is olyan erőforrások állnak a rendelkezésére, amikkel az ellenzéki oldal nem tudja felvenni a versenyt. „A Fideszben percre pontosan kidolgozott, begyakorolt, valamint a korábbi választások és politikai akciók tapasztalatai alapján folyamatosan csiszolgatott módszertana van annak, hogy a szavazókat mikor, hogyan és milyen formában kell megkeresni” – ezt nyilatkozta az rtl.hu-nak a kormánypárt egyik volt választókerületi elnöke a kampányhajrában. Szerinte a 2002-es választási vereség után Kubatov Gábor vezetésével amerikai mintára dolgozták ki a mozgósítás módszertanát. Például ügyelnek arra, hogy a választókat ne csak négyévente, hanem rendszeres időközönként megkeressék valamivel: ezért kellenek az újabb és újabb aláírásgyűjtések és politikai akciók. A pultozás, a kopogtatás, egyszóval: a munka megakadályozza, hogy az aktivisták elkényelmesedjenek, a Fidesz pedig folyamatosan aktualizálhatja és frissen tarthatja a támogatói adatbázist.

Fontos látni, hogy

a Fidesz esetében a 2000-es évek óta működő és azóta folyamatosan csiszolgatott rendszerről beszélünk, az ellenzéki pártok azonban országosan most mozgósítottak először közösen.

Ehhez ki kellett alakítani a struktúrákat, a döntéshozatali folyamatot. A kampányban a legtöbbet a pártelnökök találkozóival foglalkozott a sajtó, de reggelente egyeztettek az ellenzéki pártok kommunikációs stábjai, és a mozgósításért  felelős operatív vezetők is. „Az utcán létszámban, lelkesedésben felvesszük a versenyt” – magyarázta nekünk a kampány véghajrájában az ellenzék egyik mozgósításra is rálátó háttérembere. A döntéshozatal viszont sokkal nehézkesebb volt az ellenzéki kampányban. A Fidesz egyetlen vezető akaratának végrehajtására működtet egy évtizedek óta bejáratott rendszert, az ellenzéki oldalon viszont hat párt és a miniszterelnök-jelölt csapatának álláspontjából kellett először egy közös nevezőt összehozni, majd egy országosan még nem tesztelt rendszerben végrehajtani.

Ehhez jön hozzá a pénz. A választási megfigyelők szerint azonban Magyarországon egész egyszerűen senki sem tud annyi pénzt a kampányolásra költeni, mint a jobboldal. Ez egyrészt a kormányzati pozícióból fakad. A választási eljárási törvény 2018-as módosítása értelmében a kormány lakossági tájékoztató tevékenysége nem minősül választási kampánynak. Szóval semmi sem tiltja, hogy a kormány közpénzből ugyanazokkal az üzenetekkel kampányoljon, mint a Fidesz.

Minden eddiginél több pénzt mert el online hirdetésekre is. Valószínűleg nincs olyan Facebook-felhasználó Magyarországon, akinél ne tűntek volna fel a hírfolyamban a Megafon központ „influenszerei”. A szervezet a kormányközeli sajtó ismert arcainak vásárol elérést, a véleményvezérnek beállított médiamunkások üzenetei azonban sosem térnek el a kormány agendájától.

A Telex összesítése alapján

a Megafon költései március végére meghaladták az egymilliárd forintot, és ezzel toronymagasan vezetik a magyar hirdetési toplistát.

Az ellenzék álláspontjának bemutatására ennek az összegnek a töredéke jutott.

A győztesre szabott választási rendszer

A Fidesz az első kétharmados többségével 2011-ben új választási törvényt fogadott el. Ennek több eleme a jobboldalt, illetve a legnagyobb támogatottsággal bíró pártot erősíti. Megszüntették a visszalépéseket lehetővé tevő második fordulót, a választókerületek határát úgy húzták meg, hogy az a jobboldalnak kedvezzen. A parlamenti helyek kiosztásánál bevezették az úgynevezett győzteskompenzációt, ami 2014-ben hat, 2018-ban pedig 5 pluszmandátumot hozott a Fidesznek. A jellemzően a Fideszt támogató határon túli magyarok azóta levélben szavazhatnak, a külföldre költöző magyarok viszont csak személyesen, valamelyik külképviseleten, ami sok esetben több órás utazást és jelentős kiadást jelenthet.

Az idei voksolást rekodszámú, mintegy 900 nemzetközi választási megfigyelő felügyelte. Ebből több mint 300-at az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet delegált. Korábban csak Bulgáriába küldtek ekkora különítményt. A szavazás előtt közzétett jelentésük alapján a kampányban ezúttal is durván a Fidesz felé lejtett a pálya. A szervezet kritizálta egyebek mellett a közpénzek kampánycélú felhasználását, a levélszavazás biztonsági hiányosságait és az állami média szerintük rendszerszintű politikai elfogultságát, az ellenzéki politikusok mondanivalójának eltitkolását.

„A politika egy ring, harci terep” – reagált Orbán Viktor a kritikákra. A kormányközeli Origónak arról beszélt: az európai versenyképesség romlása előtt az EBESZ „békeeszköz” volt. „Mára ezek a nyugati békeintézmények is harci intémzényekké váltak, s a választási megfigyelés sem a megfigyelésről, hanem a vádaskodásról szól” – söpörte le a kritikát a miniszterelnök, két jól bevált eszközzel: az európai szövetségesek kritizálásával és a harci retorikával.

Nyitókép: Getty Images