Apró fogaskerék voltam a választási gépezetben

Én, Nagy Attila Károly, fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek. Jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom. Szavazatszámláló bizottsági tag tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom.

Bár nem ezekkel a szavakkal kezdődött a munka, de március 24-én Debrecenben, a szavazatszámláló bizottságok delegált tagjainak eskütételén vált számomra biztossá, hogy április 3-án, az országgyűlési képviselő-választáson én is részt veszek mint szavazatszámláló. Különös dolog egy ilyen eskü, minden szavának súlya van. 24 szó, amit egyszerre mondtak ki nagyjából ötszázan, ellenzéki és kormánypárti delegáltak, a Kölcsey Központ nagytermében, hűségről, törvényről, jogról, tiszt(es)ségről, a nemzet javáról.

Utoljára 1984-ben tettem hasonló esküt, szintén Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban, több ezer úttörő társammal, az úttörő egyenruhájában idétlenül feszengő, röhögcsélésünk miatt intőkkel fenyegetőző osztályfőnök szúrós tekintetével a hátamban. A kilencéves kisklapec, aki voltam, rühellte a járműjavító klubházában tartott rajgyűléseket, képtelen volt bemagolni az úttörők 12 pontját („az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára”, na persze) és még a hülye, háromszögű, vörös nyakkendő megkötését sem tanulta meg soha (a golyóstoll két felét összekötő fémgyűrű erre pont megfelelt). Frissen esküt tett úttörőként persze fogalmam se lehetett róla, hogy négy év múlva az egész kommunista ifjúsági mozgalom szétrohad az államszocializmussal együtt, de arról se, hogy négy évtized múlva, immár kikezdhetetlen komolysággal teszek újra esküt Debrecenben valami mellett, bízva magam és társaim tisztességében, elkötelezettségében.

Se katona, se párttag

A szavazatszámlálói munka igazából akkor kezdődött, amikor jelentkeztem a Tiszta Választásokért Alapítvány 20k22 projektjébe, részben újságírói kíváncsiságból, részben valamiféle kötelességérzetből. Előbbi miatt azért, mert bár 1994 óta részt vettem minden választáson és népszavazáson, kevés kézzelfogható elképzelésem volt arról, hogy milyen munka zajlik egy-egy ilyen egész országot átfogó, a politikai rendszer működését megalapozó esemény színfalai mögött, de legalábbis a szavazókörökben, a lepecsételt lapon, a nemzeti szín zsinórral a szavazófülke pultjához kötözött tollon túl. Ez, kiegészülve a választások tisztaságának fontossága miatt érzett kötelességérzettel, vitt rá, hogy regisztráljak.

Előtte sokáig tipródtam azon, hogy pártoktól független újságíróként szabad-e, helyes-e pártdelegáltként részt vennem a választás lebonyolításában. A 20k22 projektben résztvevőket ugyanis az ellenzéki összefogás pártjai, a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd jelölték szavazatszámláló bizottsági tagnak, mondhatni: jobb híján. Szavazatszámláló bizottság (SZSZB) megbízott tagjának ugyanis a választási törvény értelmében csak az országos listát állító pártok, a nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független képviselőjelöltek jelölhetnek, civil szervezet ilyet nem tehet, ezért a 20k22 a hatpárti ellenzéki összefogás nevében tette ezt meg.

A tépelődésen az lendített túl, hogy a választási törvény szabatosan leírja, hogy ki NEM lehet a választási bizottság tagja. Nem lehet például SZSZB-tag a köztársasági elnök, se országgyűlési képviselő, se katona, se párttag, helyi képviselőjelölt vagy annak hozzátartozója meg pláne nem. Lehet viszont SZSZB-tag  a közélet dolgai iránt érdeklődő töritanár, sarki hentes, patikus, nyugdíjas óvónéni, frissen érettségizett közmunkás, operaénekes, operatőr, és végülis, miért ne, újságíró is.

A legkisebb fogaskerék

Miután meggyőztem magam, hogy lehetnék én is a húszezer delegált egyike (és az rtl.hu főszerkesztője is beletörődött abba, hogy a választás napján egy emberrel kevesebb dolgozik a szerkesztőségben a hírfolyam kézben tartásán), belevetettem magam a felkészülésbe. Így utólag visszatekintve esetemben ez volt a legnehezebb szakasza a választásig hátralévő heteknek. Munka és család mellett a választás egyetlen, de rendkívül fontos napjára felkészülni komoly erőfeszítést igényelt.

Hiába voltam nagy vonalakban tisztában a választási rendszerrel, a jogszabályokkal, rengeteg praktikus, gyakorlati, eljárásrendi dolgot kellett megtanulni. A 20k22 nyolc leckéből és a hozzájuk tartozó tesztekből álló online kurzust, egy kilenc videóból álló kommunikációs tréninget és egy okostelefonos 20k22 appot rakott össze. Erre jöttek még az eskütétel utáni másfél órás gyorstalpaló tanfolyam diái (telefonnal lefotózva), illetve a Nemzeti Választási Iroda által kiadott, pár nappal a választás előtt megkapott, kisregény hosszúságú (bő 80 oldalas) „Kézikönyv a szavazatszámláló bizottságok részére az országgyűlési képviselők választásához és az országos népszavazáshoz 2022. április 3.” című tájékoztató kiadvány, ami pontról-pontra leírta mik a feladatai az SZSZB tagjainak.

Természetesen igyekeztem a lehető leglelkiismeretesebben készülni ezekből. Közben bújtam a 20k22 facebookos posztjait, az alattuk kommentekben folyó eszmecserét, átrágtam magam az összes kapcsolódó hírlevélen, a menet közben érkezett tematikus kérdezz-felelek doksikon, folyamatosan edződtem az előző választásokon részt vevők visszaemlékezésein, a várható visszaélésekkel szembeni harc taktikai tanácsain, nyomkodtam a 20k22 appot, ismerkedtem adatszolgáltató funkcióival, amik a választás napján élesedtek. Mégis, ahogy közeledett a választás napja, úgy éreztem magam egyre inkább felkészületlennek. Nem tudtam igazán elképzelni, mi vár rám a nagy napon, és hogy a választási rendszer legkisebb fogaskerekeként meg tudok-e birkózni az előttem tornyosuló feladatokkal, a hatalmas felelősséggel, az egész napos nyomással, a várható stresszel.

Hazai terep

A 20k22 regisztrációs folyamatában Budapestet és Debrecent, valamint ezek 100 kilométeres körzetét adtam meg, azzal, hogy ezekben számolnék szavazatot, vállalva az ezzel járó kényelmetlenségeket, a kistelepülésekre történő hosszabb autózást, átjelentkezést. Végül nem egy kis határ menti faluba osztottak be, ahogy azt elképzeltem. Debrecenbe, Hajdú-Bihar megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerületének 63. szavazókörébe, a Vámospércsi úti felnőttképzési központba delegáltak – egészen véletlenül pár sarokra attól a szabadságtelepi (ma Gerébytelep) utcától, ahol felnőttem. 

Intenzív munkával, de eseménytelenül telt a választás napja, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az ország második legnagyobb városába, a megye második legnépesebb választókerületébe osztottak be szavazatot számolni. Előzetes aggodalmaim nem igazolódtak be,

a 63-as szavazókör szavazatszámláló bizottságának választott és delegált tagjai profin, hamar összerázódva, egymást segítve, és legfőképp pártatlanul, komolyabb súrlódásoktól mentesen végezték feladataikat. 

Szavazatszámláló bizottsági tagsági tisztségüket a magyar nemzet javára gyakorolták.

Háromnegyed ötre állítottam az ébresztést, hogy időben, egy órával nyitás előtt a szavazókörhöz érjek. Nem aludtam valami jól, lélekben fel voltam rá készülve, hogy a legkülönfélébb választási incidensekkel, visszaélésekkel, csalásokkal, vagy legalábbis csalási kísérletekkel kell majd afféle Delegáltmanként felvennem a harcot. A felfokozott lelkiállapot miatt jobbára csak forgolódtam az ágyban, és ébresztés előtt, fél öt körül már talpon voltam.

Két incidens

A szavazókört már előző nap berendezték, az ajtót rendőrségi pecséttel le is zárták, így kora reggel csak azt kellett ellenőrizni, hogy minden rendben van-e az urnákkal, a szavazófülkékkel, a szavazás eszközeivel. Minden rendben volt. Nyitás előtt gyorsan bemutatkoztunk egymásnak, megbeszéltük a feladatokat, és hogy azokat cserélgetjük majd, senki ne fásuljon bele a monotonitásba, mert az nagyban növeli a hibázás lehetőségét. Fél hét körül már jött is az első szavazó, akinek jelenlétében lezártuk az urnákat és megkezdtük a munka első, este hétig tartó részét.

A névjegyzékünkben 1417 fő szerepelt, közülük 1033 választásra jogosult állampolgár adta le szavazatát vasárnap. Ez 72,9 százalékot, az országos átlagnál magasabb részvételi arányt jelentett.

Én végig a szavazókörben maradtam, mozgóurnát kevesebb mint húszan igényeltek, ezt a kört 20k22-es delegálttársam futotta le délután. A „legkomolyabb” választási visszaélés-gyanúm is a mozgóurnázással volt kapcsolatos. Valamikor délelőtt tíz felé járhatott az idő, amikor beviharzott a szavazókörbe egy nagy hangú, bajszos, bőrdzsekis fickó, nyakában ujjnyi vastag aranylánc, arasznyi aranykereszttel. Mondja, hogy hozott pár mozgóurna-igénylést. Épp a névjegyzéket kezeltem ekkor. 

Na, ez lesz az, ezzel kell vigyázni, így szavaztatnak le egy komplett idősotthont egy jelöltre és pártra

– gondoltam, a felkészítő anyagokban olvasott egyik szcenáriót felidézve magamban. Nem így lett. Mindössze négy, más-más utcában lakó idős, nehezen mozgó választó nevében igényelt mozgóurnát, őket kellett emiatt kihúzni a névjegyzékből.

Ezen kívül egyetlen említésre méltó „incidens” történt, amivel kapcsolatban kezdetben nem is értettük, mi történik. Egy idős nő azzal jött ki a fülkéből, hogy ő nem kapott egyéni szavazólapot. Tanácstalanul néztünk egymásra, hogy lehetett ez, hiszen mindig, mindenkinek a szeme előtt pecsételtük a három szavazólapot és adtuk a kezébe borítékkal együtt. Hosszas tanakodásunkat látva a nő végül rettenetes zavarba jött, majd kibökte, hogy elrontotta és összetépte a szavazólapot. Elővette a zsebéből, és mondta, hogy szeretne újat kérni. Erre a törvény szerint van is lehetőség, kapott egy másik lapot, a rontott példányt pedig iktattuk.

Szavazás, számlálás

A munka dandárja délelőtt kilenc és délután négy óra között volt. Gyakorlatilag folyamatosan jöttek a szavazók, a négy szavazófülke mellé be kellett állítani két kisebb, kartonból készült, összehajtogatható szavazódobozt is, de még így is volt egy hosszú, 2-3 órás időszak, amikor végig sorban álltak az emberek a képzőközpont folyosóján. Ennek ellenére minden választó türelmes volt, senki egy rossz szót nem szólt.

Pár pontban összefoglalva a szavazás alatt szerzett tapasztalataimat:

• Nagyon sok idős ember jött szavazni. Sokuk meglepődött, hogy mi ez a népszavazás, el kellett magyarázni, hogy miért van szükség két aláírásra, mi célt szolgál a kék keretes szavazólap a négy kérdéssel.
• A népszavazási lapot öt (5) kivételével minden szavazópolgár felvette. Több tucatnyian voltak ugyan, akik nem írták alá először, de amikor tájékoztattuk őket, hogy miért lehet szükség két szignóra, akkor gondolkodás nélkül mondták, hogy „ja, értem, természetesen aláírom".
• Sokan voltak ugyanakkor, akik nem tudták, hogy van népszavazás is, meglepődtek, hogy három szavazólapot kaptak. Volt, hogy kihallatszott a szavazófülkéből idős emberek és kísérőik közt a halk párbeszéd, hogy mik ezek a kérdések, ők nem értik. Később a szavazólapok feldolgozásakor több olyat találtunk, ahol az első egy-két kérdésnél volt csak reszketeg kézzel rajzolt kereszt, a többinél feladták.
• Sok idős, szemmel láthatóan a demencia valamely előrehaladott fokán álló embert rokona kísért, akik segítettek nekik szavazatukat is leadni. Ezt nem tiltja a törvény, mi sem tehettünk ellene, noha feltehetően a segítők irányították, hová húzzák az ikszet.
• Jöttek azért fiatalok is, az első szavazóknak szánt „Szavaztam” kitűző mind el is fogyott.

• Egy híresség szavazott nálunk: Bölcskei Gusztáv református lelkész, teológus, a Tiszántúli református egyházkerület egykori püspöke. Bejött, aláírta a névjegyzéket, voksolt, távozott. Rövid szakállat növesztett, mióta utoljára láttam a tévében.
• Sokan jöttek családostul, gyakran több generáció tagjai is, szemmel láthatóan fontos vasárnapi program volt a választás. Ők szépen felöltözve, kisminkelve járultak az urnákhoz.
• Velük szemben kontrasztot alkottak, akik hétvégi munkából estek be. Mint az a 30 körüli férfi, aki este hat körül, kissé maszatos munkaruhában, vérfoltos gumicsizmában toppant be. Hajnalban kelt, disznót vágtak egész nap, 250 kilósat. Hurkát töltöttek, májasat, tüdőset, de véreset nem, mert azt nem szeretik. Lett kolbász is, tokaszalonnával, isteni. Sietett vissza, mert még rengeteg a munka.
• A szavazás menetét semmilyen jegyzőkönyvezendő incidens nem zavarta meg, még a hangját sem emelte fel senki, nem volt se politizálás, se orbánozás, se gyurcsányozás. Egy ember érdeklődött, hogy kik az ellenzéki delegáltak. Egy idős nő kifelé menet imára kulcsolt kézzel fohászkodott.  

• Sem bent, sem a szavazókörön kívül nem tapasztaltam választási csalás gyanúját felvető jelenséget. Nem láttam, hogy kocsikkal, buszokkal fuvarozna bárki embereket, vagy bárki bármilyen formában befolyásolni próbálna szavazókat.
• Jártak szavazókörünkben az EBESZ választási ellenőrei. Hárman voltak, körülbelül negyedórán át figyelték munkánkat, majd távoztak. Úgy tűnt, mindent rendben lévőnek találtak.
• A bizottságban végig baráti, jó hangulat uralkodott, a tagok közt se veszekedés, se ellenségeskedés nem volt. Összesen nyolcan voltunk: a jegyzőkönyvvezető, az elnök, két választott tag, két fideszes és két ellenzéki delegált. Senki nem szegett semmiféle szabályt, a feladatokat fennakadás nélkül cserélgettük, mindenki a tőle telhető legnagyobb alapossággal, odafigyeléssel végezte aktuális feladatát.

Az utolsó szavazók háromnegyed hét előtt nem sokkal távoztak. Hétkor bezártuk az ajtót, megkezdődhetett a munka általam legnehezebbnek képzelt része, a szavazatszámlálás. Este 11 óra körül végeztünk is.

• Heten számoltunk, így gyorsan ment, de sokkal gyorsabban ment volna, ha a szavazók nem zárnák le a borítékot. Sokan tesznek így, teljesen feleslegesen, így az alaposan leragasztott borítékok bontogatása jócskán elnyújtja a munkának ezt a részét.
• A szavazólapok szétválogatása közben óhatatlanul megfigyelhettem, milyen sokan szavaztak láthatóan ellentmondásosan. Például listán a kormánypártokra, egyéniben az ellenzéki összefogás jelöltjére. Vagy hogy mennyire kéz a kézben járt a Mi hazánk a Fidesszel, az ellenzéki összefogás a Kétfarkú Kutya Párttal.

• Szavazókörünk bizottsági tagjait dicséri, hogy nem volt egyetlen szavazólap se, amin ne lett volna pecsét. (A választási csalás egyik legtöbbet emlegetett formája.)
• Szavazatszámlálás közben sem történt incidens, csapatmunka volt, nem is láttam, hogy és mikor lett volna alkalma bárkinek a több mint háromezer szavazólappal babrálni.
• Az egyéni jelöltek és a pártlistás szavazólapok közt alig volt rontott, érvénytelen (1038-ból 15 illetve 8).
• Annál több volt az érvénytelen a népszavazási lap: az 1028 lap több mint negyede szándékosan rontott volt, minden válasz be volt mondjuk ikszelve, sokan üzentek is rajtuk.  

Jutalom a nap végén

A szavazatok összesítése, az eredmények jelentése és jegyzőkönyvezése után összepakoltunk, becsomagoltunk mindent. Két autóval a városházára mentünk, hogy leadjuk az alaposan bekötegelt, lezárt csomagokba tett, aláírásainkkal, pecsétünkkel hitelesített szavazólapokat. Valamikor éjfél után értünk oda. Ekkor már csak én maradtam a jegyzőkönyvvezetővel és a bizottság elnökével. A városházán nagy, már-már kaotikus volt a nyüzsgés, folyamatosan érkeztek be a szavazókörökből a miénkéhez hasonló csomagok.

Ekkor következett a szuperrevízió, ami pontot tett a munkánk végére. Egy városházi alkalmazott ellenőrizte, hogy mindent szabályszerűen végeztünk-e, hogy a jegyzőkönyv jól van-e kitöltve, a benne szereplő adatok számszakilag és logikailag is stimmelnek-e (azaz jó rubrikában szerepel-e minden és összeadva a számokat a végeredmény mindenütt következetesen megfelel-e a részadatoknak), megvan-e az összes fel nem használt szavazólap, és így tovább.

Negyed kettő körül meg is lett a szuperrevízió eredménye, ami így hangzott:

Nagyon ügyesek voltatok.

Nyitókép: Nagy Attila Károly