Angol-orosz csata a képernyőn
2021. november 3. 9:52
Immár a negyedik fordulóval folytatódnak az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga csoportküzdelmei, mi pedig – ahogy azt már megszokhatták – ismét tíz mérkőzést tűzünk élőben műsorra az RTL+-on és az RTL Most+-on. Utána, 23:15-től érkezik az összefoglalónk is a játéknap legszebb pillanataival.
Csütörtökön 21 órától megnézhetik, vajon Daka meg tudja-e ismételni a legutóbbi meccsen nyújtott hihetetlen teljesítményét, hiszen az RTL+-on élőben közvetítjük a Leicester City - Szpartak Moszkva összecsapást. De ha inkább például az AS Romát, a Tottenhamet, Szalai Attila Fenerbahçéjét vagy a Bayer Leverkusent választanák, az RTL Most+-on azt is megtehetik, hiszen további négy mérkőzést is elhozunk Önöknek!
Leicester City - Szpartak Moszkva
Az UEFA Európa Liga C csoportjában még bőven akadnak nyitott kérdések, mind a négy csapatnak van esélye továbbjutni. A jelenleg harmadik Leicester az előző játéknapon szerezte meg az első csoportkörbeli győzelmét, amikor egy gólgazdag találkozón az új igazolás, a 23 éves zambiai Patson Daka mesternégyesének köszönhetően (ebből hármat 9(!) percen belül lőtt) 4-3-ra múlta felül idegenben a Szpartak Moszkvát. Daka egyébként ezzel a teljesítményével csatlakozott ahhoz a szűk, mindösszesen 5 főből álló társasághoz, akik rúgtak már négy gólt UEFA Európa Liga mérkőzésen.
Most csütörtökön pedig következik a „visszavágó”. Amennyiben az orosz együttes nyerni tud, elmozdulhat a tabella utolsó helyéről. De ehhez nyilván lesz egy-két szava a házigazdáknak is…
A 32 ezer fős befogadóképességű Leicester City Stadiumban játsszák a meccset, a játékvezető a török Halil Umut Meler lesz, munkáját honfitársai, Mustafa Eyisoy és Cevdet Komurcuoglu segítik majd.
21 órától négy mérkőzést közvetítünk élőben az RTL Most+ felületén is. Nézzük hát!
AS Roma - Bodø/Glimt
Van miért visszavágnia a Romának. Az UEFA Európa Konferencia Liga harmadik fordulójában ugyanis némi meglepetésre a norvég csapat 6-1-re megverte őket, aminek köszönhetően át is vette a vezetést a C csoportban a Bodø/Glimt. Amennyiben azonban hazai pályán sikerülne győznie az olaszoknak, úgy ismét a Roma állna a tabella élén. A csütörtöki találkozón görög játékvezetők működnek közre.
Tottenham – Vitesse
Igencsak szoros az állás az UEFA Európa Konferencia Liga G csoportjában is, ahol az előzetesen esélyesnek tartott Tottenham az eddigi három fordulóban mindösszesen csak egyszer tudott győzni (és egyszer ikszelt), szemben csütörtöki ellenfelével, aki már 6 pontot bezsebelt. Az előző játéknapon a Vitesse 1-0-ra megverte angol riválisát, így a Spursnek van miért revansot vennie. Nagy kérdés azonban, hogy az, hogy november 1-jén menesztették Nuno Espírito Santót és vele együtt a Tottenham teljes stábját, visszaveti-e vagy feltüzeli a házigazdákat… Az összecsapást olasz bírók irányítják majd.
Royal Antwerp – Fenerbahçe
A harmadik fordulóban nem bírt egymással az Antwerp és Szalai Attila csapata, a Fener, 2-2-es döntetlent játszottak. Mivel az idei csoportkörben még egyik együttesnek se jött össze a győzelem, így minden bizonnyal két sikerre éhes gárdát láthatunk csütörtökön, annál is inkább, mert mindkét klubnak égető szüksége van a pontokra, ha tovább akarnak jutni az UEFA Európa Liga D csoportjából. A meccsen bosnyák bírói gárda fújja a sípot.
Bayer Leverkusen - Real Betis
A Leverkusen és a Betis fej-fej mellett halad az UEFA Európa Liga G csoportjában. Mind a két együttes két győzelemmel áll, egymás ellen pedig 1-1-es döntetlent játszottak október 21-én. Igazi vérre menő csata várható tehát a most csütörtöki találkozón is, ahol angol játékvezetők bíráskodnak majd.
Legia Varsó - Napoli és Leicester City - Szpartak Moszkva UEFA Európa Liga-mérkőzések csütörtökön 18:30-tól és 21 órától élőben az RTL+-on; 23:15-től pedig a negyedik játéknap legszebb és legizgalmasabb jeleneteit is megnézhetik összefoglalónkban. Emellett további nyolc összecsapást élőben követhetnek az RTL Most+ felületén is. Ne hagyják ki!
A képek forrása: uefa.com; facebook.com/EuropaLeague