Tudomány-Tech

Elon Musk váratlanul Kínába látogatott

rtl.hurtl.hu

2024. április 28. 16:05

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója azért mehetett Pekingbe, hogy tárgyaljon az önvezető rendszerük kínai bevezetéséről.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója vasárnap előre be nem jelentett látogatásra érkezett Pekingbe – írja a Guardian. A brit lapnak egy, az ügyet ismerő személy azt állította, hogy a milliárdos üzletember várhatóan magas rangú kínai tisztviselőkkel találkozik, hogy megvitassák az önvezető szoftverének bevezetését és az adattovábbítás engedélyezését a tengerentúlra.

Musk a kínai állami média beszámolói szerint Pekingben találkozott Li Csianggal, a Kínai Népköztársaság miniszterelnökével. A találkozó során Li azt mondta Musknak, hogy a Tesla kínai fejlesztése az amerikai-kínai gazdasági és kereskedelmi együttműködés sikeres példájának tekinthető.

A brit lap emlékeztet: az amerikai elektromosautó-gyártó négy évvel ezelőtt vezette be a „teljesen önvezetőnek” és „robotpilótának” nevezett vezetéssegítő rendszerét, vagyis az Autopilot szoftvert, de az ügyfelek kérése ellenére ég nem tette elérhetővé Kínában, a Tesla második legnagyobb piacán. Musk a hónapban korábban azt mondta az X-en, hogy a Tesla „nagyon hamar” elérhetővé teheti az önvezető rendszert Kínában. 

A brit lap forrása szerint Musk reméli, engedélyt kap arra, hogy az országban gyűjtött adatokat külföldre továbbíthassa az autonóm vezetési technológiáihoz szükséges algoritmusok betanításához.

Nyitókép: REUTERS / Tingshu Wang / File Photo

 

#Tudomány-Tech#elon musk#kína#autopilot#önvezető autó#tesla#elektromos autó

Címlapról ajánljuk