Először jön a tűzgömb, utána a matematika, majd a fekete mágia – az új Magyar Meteoritot szeretné megtalálni egy lelkes tudóscsapat

Aki rendszeresen figyelemmel követi a híreket, az utóbbi időben azt tapasztalhatta, hogy mintha megszaporodtak volna az olyan híradások, amelyek látványos tűzgömbökről, olykor meteorithullásokról számolnak be. A New Jersey-ben házba csapódott meteorit, a németországi hullás, a háromszor is felrobbanó, rendkívül fényes, zöldes színű tűzgömb hazánk fölött, csak néhány az utóbbi hetek, hónapok terméséből. Hogy miért van ez, arról Kereszty Zsolt meteoritszakértővel, a Magyar Meteoritikai Társaság elnökével, a győri Corona Borealis Csillagvizsgáló (CBO) alapító tulajdonosável beszélgettünk.

Először talán érdemes tisztázni az alapokat, például hogy mi is az a meteor, meteoroid, tűzgömb, bolida, szuperbolida, meteorit. A CBO honlapján olvasható, a Nemzetközi Csillagászati Unió (NAU) definícióit tükröző közérthető leírás alapján így lehet egyszerűen összefoglalni:

• A meteorit a világűrből érkező, kőzetből és fémből álló természetes objektum, ami a bolygónkkal való ütközéskor nem semmisül meg, túléli a légköri zuhanást, és eléri a földfelszínt.
• Amíg ez a világűrből érkező természetes objektum az űrben mozog, és 1 méteresnél kisebb, meteoroidnak nevezzük. Ha ennél nagyobb, akkor aszteroida a neve.
• Amikor a meteoroid vagy aszteroida belép a légkörbe, a légellenállás okozta súrlódás hatására felforrósodik, plazmacsatornát és tűzgolyót létrehozva elektromágneses sugárzást, pl. fényt bocsát ki, esetleg hangot is. A jelenséget magát meteornak vagy közismertebb nevén hullócsillagnak hívjuk.
• A tűzgömb olyan meteor, melynek látszó fényessége meghaladja a Vénusz legnagyobb fényességét, ami -4 magnitúdó. Ezek általában kiemelkedő fényjelességgel, esetleg hangmorajlással járnak, miközben anyaguk elég a Föld légkörében.
• A bolida olyan felrobbanó tűzgömb, ami jelentős, általában hangrobbanáshoz hasonlító hanghatással jár. A meteoritokat adó tűzgömbök szinte minden esetben bolidák, fényességük kimagasló, általában jóval meghaladja a telihold fényességét, a -12 magnitúdót.
• Ha a -17 magnitúdót is meghaladja a meteor fényessége, akkor szuperbolidáról lehet beszélni. Általában a szuperbolidák minden esetben meteoritot is produkálnak, azaz belőlük kisebb-nagyobb darabok földet is érnek.

Kereszty Zsolt szerint a meteorhullásnak sajátos dinamikája van. Mert mi is történik a légkörben? A hatalmas kozmikus sebességgel a légkörbe beérkező meteoroid tolni kezdi maga előtt a levegőt, eközben folyamatosan súrlódik, izzik, és több ezer Celsius-fokos izzó plazmacsatornát húz maga mögött. A hőhatás következtében szépen olvad le a felületéről milliméterenként az anyaghártya, ami a nagy menetsebesség és közegellenállás miatt azonnal leválik és elég. Ezért maga a meteoroid nem melegszik fel, hőmérséklete végig megegyezik az űr hidegével, ami nagyjából mínusz kétszázhetven fok.

Ahogy a meteoroid hull a földfelszín felé, folyamatosan sűrűsödik előtte a légkör, ami lassítja, és egyben hatalmas nyomás alá is helyezi azt. Ha ez a stressznyomás meghaladja az arra az anyagra értelmezett megtartó, összetartó erőt és feszültséget, akkor a meteoroid szétesik, felrobban, gyakorlatilag miszlikre hull. 

Ha ez a szétrobbanás 40 kilométernél magasabban történik, akkor a meteoroid anyagának java része elég, nem képződik belőle meteorit. Ha olyan 20 és 40 kilométer között történik, akkor már általában leesik belőle valami a Földre. Ebben az esetben az utolsó megolvadt hártyaréteg tizedmásodpercek alatt üvegesedik és megdermed, és szép fekete, úgynevezett ablációs kérget képezve rajta marad a meteoriton

– magyarázta Kereszty Zsolt.

A robbanás után a jelenség fénye kihuny, és innentől kezdve szabadesésben, a szelek által szabályozott módon úgynevezett sötét repülési szakaszba lépnek át a meteoritok. Ekkor közel parabolaívet követő pályán gravitációs hullásban leesnek a földre, méghozzá úgy, hogy a nagy tömegű darabok mennek előre, a nagyobb tehetetlenségüktől fogva menetirány szerint, miközben a kisebb darabok lemaradnak. Ez az egész egy ellipszis alakú, elég nagy szórásmezőt alakít ki, legelől a legnagyobb, hátul a legkisebb darabokkal.

A Föld szárazföldjeit a kozmikus valószínűségek szerint nagyjából egyenlő sűrűséggel és gyakorisággal érik el meteoritok. Mivel Magyarország kis ország, ezért jelenlegi határainkon belül nem túl gyakori a meteorithullás. Történelmünk során volt azért példa néhány igazán említésre méltó hullásra, elég ha csak a világhírű 1857-es kabai meteoritra gondolunk, ami annyira ritka, ősi meteoritfajta, hogy tanulmányozása a ma napig zajlik. Ezekkel a magyar meteoritokkal később külön cikkben foglalkozunk, mert megérdemlik, hogy kicsit visszahozzuk őket a köztudatba. (Addig is: a cikk nyitóképre kattintva galéria nyílik, amiben lehet kicsit böngészni a híresebb meteoritok közt.)

Kamerák által pengeélesen

Cikkünk elején a felvetés, hogy miért van manapság olyan sok tűzgömbészlelős híradás, viszonylag könnyen megválaszolható: soha nem figyelte még ennyi kamera a környezetünket és így az eget, mint az elmúlt 10-20 évben. Webkamerák, térfigyelő kamerák, biztonsági kamerák, járművek fedélzeti kamerái, okostelefonos kamerák százmilliói – nagyságrendekkel több esély van meteorok, tűzgömbök megfigyelésére, mint bármikor korábban a történelemben. És ott vannak a kifejezetten az égbolt figyelésére beüzemelt kamerarendszerek, kamerahálózatok, amik viszonylag új keletűek. Működik ilyen Magyarországon is, a hazai tűzgömbészlelések java része ezeknek köszönhető.

Nagyon szeretnénk, ha a Magyar Meteoritikai Társaság által üzemeltetett, magánemberek által finanszírozott, hat állomásból összetevődő égboltfigyelő kamerarendszer segítségével észlelnék és találnánk meg a következő magyar meteoritot

– tárta fel a magyar tűzgömbfigyelő hálózat célját Kereszty Zsolt.

Ezek olyan földi telepítésű, atomórával szinkronizált állomások, ahol egyszerre 7-8 kamera nézi az égboltot huszonnégy órán keresztül. Ha bejön egy tűzgömb, akkor ezek valamelyike nagy valószínűséggel észleli. A Magyar Meteoritikai Társaság hálózatának fő rendeltetése, hogy a meteoritot produkáló tűzgömböket detektálja. Kamerái másodpercenként 30 felvételt készítenek éjjel-nappal, és ezzel meg lehet fogni a legtöbb tűzgömböt.

Ezek általában pár másodpercig tartanak, de mi a lassú és fényes, esetleg hanghatással is járó tűzgömböket szeretjük, mert azokból biztosan lesz meteorit. Amikor látjuk a felvételeken, hogy volt egy tűzgömb az éjjel, akkor jön a matematika

– fogalmazott Kereszty Zsolt, majd elmagyarázta azt is, hogyan dolgoznak.

A különböző helyszíneken telepített kamerák más és más szögből látják az égboltot, így például a bajai állomás képén máshogy jelenik meg a tűzgömb, mint mondjuk a zalaegerszegin vagy a bükkin. A csillagos ég háttere azonban segít meghatározni, hogy honnan jött és merre haladt, így gyakorlatilag ki tudják háromszögelni a pályája ívét a kezdetétől a végpontjáig. A másodpercenkénti 30 felvétel segít a sebesség és a lassulás meghatározásában is. Amikor megvan az adatsor, akkor már pontosan tudják, hogy hol kezdődött, hol lett vége, és nagyjából még azt is, hogy mindeközben mi történt a meteoroiddal.

Na, utána jön a fekete mágia. Sajnos olyan fizikai modellt még nem találtak föl, ami pontosan leírja, mi történik, ha egy meteorit szétrobban, csak sejtjük. Ezért az ilyen esetekben, amikor a rendelkezésre álló adatok alapján nagyjából sejtjük, hogy mi történt, és nagyot akarunk nyerni, akkor az úgynevezett Monte Carlo-szimulációval szoktuk modellezni

– mondta a szakértő. A Monte Carlo-szimuláció olyan matematikai eljárás, amivel nagy valószínűséggel meg lehet állapítani, hogy a fődarab hová hullott, és a kisebbek hová szóródhattak. „Ilyenkor kialakul egy szórásmező. Normál meteorithullásnál a szórásmező mérete kilométeres nagyságrendű, tehát előfordulhat, hogy akár 10-20 kilométer hosszúságban és 4-5 kilométer szélességben kellene meteoritot keresni és találni” – tette hozzá.

Nehéz kenyér a meteoritkeresés

„Egy embernek önmagában gyakorlatilag lutri a meteoritkeresés, itt kezdődik a csapatmunka” – mondta Kereszty. Ha valaki látott egy szép hullást, érdemes a Magyar Meteoritikai Társaságot megkeresni, ők úgyis viszik a keresőexpedíciójukat a helyszínre, csatárláncba állnak, megvan náluk a számított terület, és elkezdik a keresést. 

Egyébként nagyon nehéz kenyér a meteoritkeresés, ma Magyarországon 3-4 ember él, aki valaha talált meteoritot.

Pedig a meteoritkereséshez igazából semmilyen speciális eszközre nincs szükség, se fémdetektorra, se más műszerre, csak éles szemre. A frissen hullott meteoritok ugyanis mindig a földfelszínen vannak, mert a becsapódási sebességük relatíve kicsi, nagyjából mint egy kispuskalövedéké: legfeljebb 400-600 km/óra. Ez töredéke a kozmikus sebességnek, amivel a meteoroid eredetileg a légkörbe belépett. A légköri lassulásnak köszönhetően a földet érő meteorit szinte soha nem fúródik mélyre, ott állapodik meg a felszínen. 

Ráadásul ezek kivétel nélkül mindig feketék az ablációs kéregtől, így a más színű kavicsoktól, kövektől határozottan különböznek. A télen hullott meteoritokat a legkönnyebb észrevenni, mert általában azok vagy fagyos területre, vagy hóra, vagy hiányos növényzetű területre esnek. Kereszty eloszlatott néhány közkeletű tévhitet is:

Meteorithullás soha nem úgy történik, hogy amikor leesik, izzik, füstöl, felgyújt valamit. Ezek a kövek űrhidegek, maximum langyosak. A mínusz kétszáz fokos hőmérsékletet az ember úgy érzi, mintha forró lenne, ha hozzáér, ezért volt, hogy a meteoritok átverték a régi korok népeit, akik nagyon forrónak érezték, miközben épp ellenkezőleg: nagyon hidegek voltak.

Az eljárás ilyenkor az, hogy a meteoritvadászok egymástól másfél-két méterre csatárláncba állnak, GPS-szel rögzítik az útvonalat, hogy merre mennek, és nézik a földet. „Ami fekete, ahhoz odamegyünk, mágnessel kicsit megnézegetjük, a vas-nikkel tartalom ugyanis még kőmeteoritoknál is jelentős, a mágnes tehát vonzza a meteoritot. Ha ez van, akkor örülünk, detektáljuk, dokumentáljuk, fotózzuk, a GPS-koordinátákat rögzítjük, talajmintát veszünk, és begyűjtjük, hozzuk haza” – mondta Kereszty. „Ezután következnek a laborvizsgálatok, hogy megállapítsuk a típusát, ásványi összetételét, szerkezetét és így tovább. Ilyen tehát egy meteorithullás a mi szemszögünkből.”

Hat pontról fedik le az országot

A hazai tűzgömbfigyelő kamerarendszer megszületése a 2010-es évek közepére datálódik. Kereszty 2015 körül néhány kollégájával részt vett az IMO (Nemzetközi Meteor Szövetség) szerbiai konferenciáján. Ott láttak egy amerikai fejlesztésű, hat kamerából álló eszközt, ami a teljes égboltról szinte torzításmentes felvételt tud készíteni. Néhányan összegyűltek még a Magyar Meteoritikai Társaság alapítása előtt, és úgy döntöttek, hogy az amerikaiak segítségével létrehoznak egy hazai hálózatot, amiben összekötnek ilyen kamerákat egy rendszerbe.

Hat helyen: Zalaegerszegen, Győrben, Répáshután, Nagyszénáson, Fülöpszálláson és Baján építettek ki állomásokat, lefedve így az országot. 

Hogy miért csinálják mindezt, miért öltek bele több millió forintot? „Mert eredményt szeretnénk. Nekünk ez az életünk, ez a hobbink, ezzel szeretnénk foglalkozni és csináljuk is” – válaszolta Kereszty. 

A társaság tagjai minden reggel megnézik, hogy volt-e előző éjjel tűzgömb: „Annyira jó a rendszer szoftvere, hogy érzékeli a tűzgömböt, le is naplózza, hogy itt, ekkor és ekkor volt, lementi a full HD képet és videót, és a környező csillagmezők alapján ki is méri a hulló pozíciót. Amikor ez megvan, megnézzük, hogy a többi kameránk is elkapta-e, és ha igen, akkor már érdemes nekiállni matekozni.”

A társaságnak három pályaszámító csillagásza is van, ők eltérő fizikai és matematikai modellekkel dolgoznak, így ezek a rendszerek egymást át tudják fedni, pontosabb a számítások ellenőrzése, a szórásmezők átlagolása a még jobb eredmény érdekében. Nagyjából két éve ontja magából folyamatosan a rendszer a tűzgömbadatokat: 

Azt mondanám, hogy biztosan meteoritot produkáló tűzgömb két-három évente lehet Magyarország fölött, tehát nem olyan gyakori dolog ez, ugyanis a meteorit felszínarányosan hullik. Nagy ország sok meteorit, kis ország kevés meteorit. 

Olyan volt már, hogy a magyar rendszer adatai alapján például Szlovéniába vagy Horvátországba mentek meteoritot keresni. 

Az utóbbi években körbelőttek minket, volt szlovák hullás, volt osztrák hullás, volt szlovén hullás. Kell, hogy legyen magyar hullás is a közeljövőben

– szögezte le Kereszty Zsolt.

Nemzeti kincsünk, a 2023 CX1 meteorit

A 2013-as év csillagászati, meteoritikai szenzációja volt a Sárneczky Krisztián magyar csillagász által felfedezett 2023 CX1 aszteroida, ami Franciaország fölött lépett be a légkörbe, és hullott darabjaira. Sárneczky Krisztiánnak köszönhetően a világ csillagászai percről-percre figyelemmel tudták követni a 2023 CX1 aszteroida utolsó óráit, ami gyakorlatilag élő adásban robbant szét Normandia partjainál. A részletesen dokumentált aszteroida-tűzgömb meteorithullással ért véget, ami mozgósította a magyar meteoritvadászokat is.

„Február 13-án, amikor bejött a tűzgömb, másnap a franciák már kint voltak, és találtak is meteoritot. Mi két hét múlva, március elején tudtunk menni. Beültünk a kocsiba, lepengettünk ezerötszáz kilométert, egyet aludtunk, és másnap reggel hajnalban már kint voltunk a fagyos, esős, szeles normandiai előtavaszban, hogy elkezdjük a keresést” – idézte fel Kereszty a rendkívüli expedíció körülményeit. Négyen voltak kint, három nap alatt fejenként hatvan kilométert mentek, tehát összesen kétszáznegyven kilométert jártak be, ami igazából megtévesztő, mert ez a valóságban döbbenetesen kicsi, ötszázszor ötszáz méteres területet jelentett, mert lassan araszolva alaposan át kellett fésülni mindent, figyelni kellett a földet.

Amikor a 2023 CX1 hullott, hajnali három volt, és fagyott, tehát kemény talajra hullottak belőle a meteoritok. Másnap napközben emelkedett a hőmérséklet, felengedett a föld, és a meteoritok kicsit belesüppedtek. Ezt a példányt is így, félig a földbe mélyedve találta Horváth Szilvia (a cikk nyitóképén is ő látható a meteorittal), aki az rtl.hu-nak így emlékezett vissza a rendkívüli leletre:

Elindultunk négyen sorban. Én mint egyedüli nő, mindig lemaradtam tőlük egy kicsit. Olivér talált is egy kisebb darabot, ami nagyon nagy csodának tűnt, odavonult mindenki, megnéztük, megmértük, de sajnos nem volt igazából meteorit. Indultunk tovább. Én továbbra is le voltam maradva tőlük, jó pár méterrel. És akkor megláttam. Fekete volt, de ettől még lehetett volna ipari eredetű is. A mágnesemet rátettem, és vonzotta. Nagyon félve felemeltem, és szóltam a többieknek, hogy nézzetek ide, ez lehet? Zsolt már messziről kiszúrta, hogy milyen masszívan állt a mágnesen és jöttek azonnal. Ott helyben megvolt az azonosítás, visszatettük a kis lyukba, ahol volt, lefotóztuk úgy is. Mindent bemértek, lemértek, így volt egy nagy csoda ez a dolog. Utána mentünk tovább azon a mezőn, úgyhogy a végén azon szurkoltam, hogy valaki találjon még. Sajnos végül csak ez az egy lett, de mentünk érte napi 20 kilométert, káposztaföldön, tehéntrágyában, leszegett fejjel, beleállt a vállunk, a nyakunk. Hatalmas élmény volt így utólag, bár tény, hogy ezt én nem éreztem akkor. Örültem, hogy találtam, de nem igazán tudtam felfogni ennek a jelentőségét.

A magyar csapat a Magyar Tudományos Akadémia planetológia és a geológia albizottságában mutatta be először a talált meteoritot, pár nappal azután, hogy visszatértek.

„Meghívott előadóként dr. Kiss László tartott előadást azon az ülésünkön, neki a beosztottja Sárneczky Krisztián, úgyhogy nagyon örültünk, hogy a Lacival tudtunk is találkozni. Én annak örülök egyébként, hogy magyar ember volt a felfedező, a becsapódás előtt hat órával, és magyar ember találta meg ezt a darabot. Nagyon szerettünk volna Krisztiánnak adni egy darabot az aszteroidából, amit ő fedezett fel, el is döntöttük, hogy ha többet találunk, akkor az a Krisztiáné, de mivel egyet találtunk, nem merjük megvágni” – mondta Kereszty, aki szerint az lenne a jó, ha a Természettudományi Múzeumban vagy a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontban vagy a Magyar Csillagászati Egyesületben, vagy bármely olyan helyen lenne a meteorit kiállítva, ahol az emberek láthatják, hogy ez a pici, de nagyon fontos meteorit világra szóló nemzeti kincs.

„Kőmeteoritról van szó, a külső jegyei alapján egy L6 típusú kondrit, ami a szemtanús hullású meteoritok közt gyakorinak számít, tehát típus szempontjából nem élvez különleges státuszt, mert a leggyakoribbak közül való” – magyarázta a szakértő. A vas-nikkel tartalma 6-12 százalék közötti, tehát relatíve alacsony. Szilikátok vannak benne, valószínűleg olivin, piroxén, vas-nikkel-szulfid. „Belül elvágva szürke egy ilyen meteorit, mi persze nem fogjuk elvágni, mert sértetlennek kell maradnia, kívül pedig mattfekete olvadási kéreg borítja. Alakja amorf, amiből arra lehet következtetni, hogy valószínűleg az utolsó robbanás után hátramaradott, a szórásmező hátsó részeire hulló töredék ez, amire ráolvadt az utolsó hártya, ami a robbanás előtt keletkezett olvadékként” – tette hozzá. 

Annak ellenére, hogy egy viszonylag gyakori meteorittípusról van szó, jóformán felbecsülhetetlen az értéke a magyar tudomány számára: 

ez a kis meteorit egy magyar csillagász által felfedezett aszteroida maradványa, amit hivatásos és amatőr csillagászok ezrei követtek pályája végén, és rengeteg szemtanú látta a légkörben megsemmisülni. A mogyoró a habos sütemény tetején pedig az, hogy egy magyar ember talált rá egy magyarok által szervezett villámexpedíció során.

Arról, hogy mi mindent olvasnak ki a kutatók a földönkívüli kőzetekből, Sárneczky Krisztián, a Magyar Csillagászati Egyesület titkára az RTL Híradó egy korábbi adásában így mesélt:

Amerikában radarral mennek a meteoritra

Bár egyenlő eséllyel hullanak meteoritok a Föld minden kontinensén, a legtöbb meteoritot a Föld száraz, sivatagos területein lehet találni, ahol a klíma jól konzerválja ezeket. A legtöbbet az Antarktiszon, ami egy jégsivatag, ráadásul fehér, ezért könnyen észre is lehet venni az égből hullott fekete köveket. Rengeteg meteorit származik az észak-nyugat-szaharai sivatagos területekről: Algériából, Marokkóból, Maliból. A helyiek már rá is álltak ezekre, hiszen pénzkereseti lehetőség nekik. A meteoritkeresést nem tiltja semmi ezekben az országokban, a beduinok például szinte szimbiózisban élnek a meteoritgyűjtőkkel, akik fizetnek nekik, továbbá a kutatókkal is, mert ők biztosítják a műszeres labormérést, az azonosítást. „Mindenki jól jár: a helyi lakos pénzt keres a meteorit megtalálásával, a kutató a leírásból tudományos kreditet és szakmai hírnevet szerez, a gyűjtő pedig igazolt meteorittal gazdagítja gyűjteményét” – mondta erről Kereszty.

Az utóbbi években majdnem minden égi jelenséget megfognak a modern kamerarendszerek:

Egy tűzgömb azért nagyon látványos. Egy meteoritot adó tűzgömb pedig nagyon-nagyon látványos, az már bekerül az esti RTL híradóba, mert csattan, robban, nappali világosságot csinál éjszaka. Ez azért jó egyébként, mert a világon a legsűrűbben elhelyezett meteorkamera-hálózat per pillanat Európában van. Mi itt élünk, és örülünk, hogy itt van.

Érdekes módon Észak-Amerikában jóval kevesebb ilyen kamerahálózat van, viszont van egy sokkal jobb eszközük: az időjárási radarjaik. Amerikában ezért máshogyan működik a meteoritkeresés. Biztonsági kamerák vagy autók fedélzeti kamerái felvesznek egy tűzgömböt, aminek gyorsan híre megy. Az arra dedikált szervezetek megnézik, hogy a környékben lévő időjárási radarok vették-e a jelet. Mivel a fönt magasan felrobbanó test percekig hullik, és a radar félpercenként csinál egy fordulatot, ezért a meteorithullás úgy néz ki az időjárási radarok képén, hogy amikor a radar ráfordul a fémtartalmú törmelékfelhőre, az visszaveri a jelet, és foltot hagy a radarképen. Egy perc múlva megint ráfordul, a folt akkor már máshol lesz. Általában egy hullásnál minimum két, de inkább három vagy négy különböző magasságú radarszelvény áll rendelkezésre, a feladat annyi, hogy ezeket összekötik, megnézik, hol az ív vége, és kimennek a helyszínre. „Ők nem azt mondják, hogy plusz-mínusz egy kilométer pontossággal ide vagy oda hullottak a meteoritok, hanem megmondják, hogy pontosan hova hullottak. 

Ez sajnos nálunk nincs, próbáltam is rábeszélni az illetékeseket, hogy legalább két ilyen radar kellene Magyarországra is. Akkor már a mennybe mennénk, és biztosan megvolnánk az új magyar meteorittal

– vélekedett Kereszty. A bökkenő persze az, hogy Magyarországon annyira marginális kutatási terület a meteorithullás, hogy erre nem fognak százmilliós radarokat beüzemelni. „De azért rajta vagyunk. Nagyon nagy reneszánszát éli ma Magyarországon a meteoritgyűjtés, az ásványgyűjtés mellett” – mondta Kereszty, aki szerint felismerték az emberek a meteoritok tudományos fontosságát, az érdekességét, a különlegességét:

mert azért valljuk meg őszintén: otthon a polcon tartani egy a világűrből érkezett kőzetet azért nem mindennapi dolog. Aki ezt érti, nagyra is értékeli.

Meteoritgyűjtők és a meteoritgyűjtés kihívásai

A meteoritgyűjtés meglehetősen speciális hobbi, ami nehezen megszerezhető szaktudást, figyelmet igényel, nem is sokan űzik igazán magas fokon. Az IMCA, azaz meteoritgyűjtők nemzetközi szövetsége (International Meteorite Collectors Association) egy 453 fős szervezet, ami csak szigorú felvételi eljárás után vesz fel új tagokat. Az IMCA-nak Kereszty Zsolton kívül még egy magyar tagja van. „Hogy ez miért fontos? Ha valaki meteoritot szeretne vásárolni, a legfontosabb, hogy honnan, kitől veszi meg, és mi az eredete, hogy ki igazolja, hogy az valóban meteorit. Minden IMCA-tagnak van egy saját azonosító száma, amit feltüntet a saját eredetigazoló kártyáján. Tehát, aki ezektől az emberektől, tagoktól, vagy nagyon neves külföldi és magyar kereskedőtől vásárol meteoritot, megnyugodhat, valóban azt kapja, amiért fizet.”

Sajnos az interneten nagyon sok a csaló, sokan próbálnak hamisítani is. Szerencsére kőmeteoritot gyakorlatilag lehetetlen hamisítani, vasmeteorittal próbálkoznak, de az avatott szem azok esetében is rögtön kiszúrja a turpisságot. Az utóbbi időben Kínából jön sok kő-vas meteorit hamisítvány, azokon is látszik, hogy nem igaziak, de a laikus azért így is könnyen bedőlhet nekik. A nemzetközi szövetség pontosan ezért afféle meteoritrendőrség funkciót is szeretne ellátni. „Tehát, ha tudunk csalásról, akkor jelentjük, akár Magyarországon is. Nekünk van Facebookon a Meteoritok csoportunk, nagy létszámú, több mint kétezer fős tematikus csoport, nagyon figyelünk arra, hogy hogy ne kerüljön be egyáltalán a forgalomba és a csoportba sem hamis meteorit.” 

Van egy olyan ingyenes szolgáltatása a csoportnak és a Magyar Meteoritikai Társaságnak is, hogy ha beküldik a meteoritnak gondolt követ, akkor ingyenesen azonosítják, hogy valóban az-e. A folyamat egyébként szinte mindig így néz ki: 

• Kérdés: Meteoritot találtam?
• Válasz: Nem. 

„Miért nem? Ugyanis az eddigi körülbelül tízezer beküldésből egy sem volt az. Ez nem túl izgalmas, de csinálni kell, mert nem lehet tudni, hogy lesz-e eredmény, és abban bízunk, hogy lesz. Szlovákiában például nemrég egy több mint 10 kilós vasmeteoritot találtak a földben aratáskor” – meséli tapasztalatairól Kereszty Zsolt.

Érdekes módon Magyarországon a gyűjtők száma rohamosan növekszik, Kereszty szerint a környező országokhoz képest a magyar gyűjtők száma minimum öt-, de akár tízszeres is lehet. „És ennek örülni kell, nagyon intelligens és komoly társaság ez, természettudományos érdeklődésű emberek” – mondja Kereszty, akinek mellesleg nincs csillagász diplomája. „Okleveles gépészmérnök, építészmérnök, közgazdász vagyok, de gyerekkorom óta csillagászattal foglalkozom. Az egyetlen magyarországi komoly, nagy csillagászati műszerfejlesztő, planetáriumépítő cég az egyik asztrofizikus barátommal a miénk. Mi építettük a répáshutai Bükki Csillagda, a bakonybéli Pannon Csillagda, a Zselici Csillagpark csillagászati kupoláit, ezen kívül planetáriumokat, élményparkokat, múzeumokat, meteoritmúzeumokat, csillagászati foglalkoztatókat tervezünk, gyártunk, kivitelezünk.”

Kereszty szerint amit ő művel, a meteoritika tudománya, igazi interdiszciplináris terület, keveredik benne geológia, kőzettan, ásványtan, geokémia, fizika, kémia, matematika. A gond csak az, hogy „meteoritikus” képzés még nincs sehol a világon. Mivel fejlődő tudományágról van szó, szinte minden évben kijön valami újdonság, hogy például találtak egy új típusú, például egy G-kondrit meteoritot. A meteoritika tudományának a nagy lökést az 1969-es holdraszállás adta, ugyanis a NASA-nak olyan geológiai szakemberekre volt szüksége, akik értettek a holdkőzetekhez, ez viszont nagyon közel állt már a meteoritikához. „Onnantól kezdve lettek komoly műszerek, mikroszondák, spektroszkópok, tömegspektrométerek, onnantól kezdve fejlődött az egész, és 

ma már gyakorlatilag szinte mindent meg tudunk mondani egy kezünkbe kerülő meteoritról.

„Tehát amit mi, IMCA-tagok csinálunk, hogy meteoritot azonosítunk kép vagy kezünkbe adott minta alapján, arra nagyon-nagyon kevés ember képes. Például az én esetemben ehhez az kellett, hogy az elmúlt 30 éves meteoritikai praxisomban átmenjen a kezemen negyven- vagy ötvenezer meteorit, hogy lássam, hogy mi az, és mi nem az” – mondta Kereszty visszatérve arra, hogy miért nem találtak még meteoritot a Facebookon beküldött képek alapján. 

Nagyon nagy gyakorlatra van szükség, folyamatosan tartani kell a kapcsolatot kutatókkal, ami Magyarországon nem könnyű, mert csak néhányan foglalkoznak meteoritokkal. Ők is leginkább száraz szerkezeti és ásványtani elemzéssel foglalkoznak, de például nem tudják, hogy mi történik hullás közben. Ha netalántán találat van, akkor a mintát ők megkapják, és leírják, hogy milyen típusú a meteorit, ők ehhez értenek. A Magyar Meteoritikai Társaságnak pont az a lényege, hogy van köztük kutató, muzeológus, oktató, gyűjtő, terepi szakértő, videóelemző:

Ha új magyar meteoritot akarunk találni, az nemcsak annyiból áll, hogy a kameráink elkapják, hanem hogy a végén, amikor megvan darab, elküldjük a kutatónak, és közösen megcsináljuk a leírást. Így lesz kerek a történet.

Nyitókép, galéria: Nagy Attila Károly / rtl.hu