Megoldhatták Attila, a hun király rejtélyét

Az IFLScience arról ír, hogy Attila hun király a történelem egyik leghírhedtebb hadvezére volt: hagyományosan vérszomjas barbárként tartanak számon, akit csak az arany utáni vágy motivált. Úgy tűnik, ez nem a teljes igazság. A lap idéz egy tanulmányt, amely a The Journal of Roman Archaeology című folyóiratban jelent meg. Ennek megállapításai szerint azonban Római Birodalom elleni támadásait a szárazság is motiválhatta. 

Bár a hunok eredete továbbra is bizonytalan, úgy vélik, hogy valamikor Kr. u. 370 körül Közép-Ázsiából érkeztek Kelet-Európába, majd a Dunától keletre, az Alföldön telepedtek le. Attila Kr. u. 434-ben bekövetkezett hatalomra jutását követően a hunok egyre inkább kifosztották a Római Birodalom keleti szárnyát, és nagyrészt nekik tulajdonítják Róma bukásának felgyorsítását is.

Történelmi forrásokból tudjuk, hogy a római és a hun diplomácia rendkívül összetett volt

 – magyarázta a tanulmány szerzője, Dr. Susanne Hakenbeck egy idézett nyilatkozatban. Szerinte kezdetben kölcsönösen előnyös megállapodásokról volt szó, amelyek eredményeként a hun elit rengeteg aranyhoz jutott. Az együttműködési rendszer azonban 440-es években összeomlott, ez pedig a római területek rendszeres megtámadásához vezetett.

A kutatók szerint azonban ez a diplomáciai összeomlás önmagában nem magyarázza Attila betöréseit, amik viszont egybeestek egy sor aszályos időszakkal. A tanulmány szerzői tölgyfák évgyűrűiből származó stabil szén- és oxigénizotóp-adatok segítségével rekonstruálták a közép-európai hidroklímát, és megállapították, hogy a legpusztítóbb 447-es, 451-es és 452-es hun támadások mind rendkívül száraz években történtek.

A fák évgyűrűinek adatai csodálatos lehetőséget adnak arra, hogy évről évre összekapcsoljuk az éghajlati viszonyokat az emberi tevékenységgel

– mondta a tanulmány szerzője, Ulf Büntgen professzor, aki hozzátette:

Azt találtuk, hogy a fa évgyűrűk biokémiai jeleiben rögzített aszályos időszakok egybeestek a térségben zajló portyázási tevékenység fokozódásával.

A kutatók szerint a hunok látszólag megmagyarázhatatlan erőszakossága az éghajlati szélsőségekkel való megküzdés egyik stratégiája lehetett az akkoriban bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások tágabb összefüggésében.

Ezt a feltételezést erősítik az ötödik századi hun csontvázak korábbi izotópos elemzései, amelyek a táplálkozás hirtelen változásait mutatták ki. A szerzők feltételezik, hogy a csoport egyes portyázásait az élelem és az állatállomány biztosítása érdekében indíthatták, bár elismerik, hogy

további bizonyítékokra van szükség az elmélet alátámasztásához. 

Úgy látják: Attila király arra vonatkozó követelése, hogy a rómaiak adjanak át neki egy kiterjedt, a Dunát szegélyező területsávot, enyhítő stratégia lehetett, mivel az árterületen fekvő földek nagyobb élelmezési biztonságot nyújtottak volna a szárazság idején.

A kutatók szerint az instabil éghajlat jelentős társadalmi átrendeződéshez vezethetett a hun közösségeken belül, mivel a pásztorok elhagyták nyájaikat, hogy portyázókká váljanak. Ez a hadurak közötti új rendszerhez vezetett, amelynek csúcsán Attila állt. Az ilyen szövetségeket valószínűleg aranytámogatásokkal tartották fenn, ami megmagyarázhatja Attila növekvő igényeit a római arany iránt.

Az éghajlat okozta gazdasági zavarok megkövetelhették Attilától és más magas rangú személyektől, hogy aranyat vonjanak ki a római provinciákból, hogy fenntartsák a háborús csapatokat és az elit lojalitását

– magyarázza Hakenbeck.

Attila 453-ban hirtelen meghalt, miután a hagyomány szerint egy orrvérzést követően megfulladt a saját vérében,a hunok pedig meggyengültek. A lap szerint azonban a hunok okozott károk katasztrofálisnak bizonyultak a Római Birodalom számára, és rávilágítottak arra, hogy az éghajlat milyen hatással lehet még a leghatalmasabb civilizációkra is.

Nyitókép: Attila ábrázolása a Képes krónikában, Országos Széchényi Könyvtár, Wikimedia Commons