Tudomány-Tech

Megéri korán kelni júniusban: gyönyörűen sorjázik öt bolygó a hajnali égbolton

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. június 2. 21:07

18 év után ismét egyszerre lehet majd látni a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert, a Szaturnuszt, és még a Hold is csatlakozik az égi füzérhez.

Júniusban mind az öt szabad szemmel látható bolygó látványában egyszerre gyönyörködhetnek a korán kelők, írja a Sky&Telescope. Két vagy három bolygó egymás közelében (úgynevezett együttállásban) való megfigyelésére viszonylag gyakran adódik lehetőség, de öt bolygót egyszerre látni már jóval ritkábban lehet.

Június folyamán, röviddel napkelte előtt egyszerre lehet megfigyelni a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt, ráadásul pont ebben a sorrendben, ahogy a Naprendszerünkben a Naptól számított természetes sorrendjükben helyezkednek el.

Az öt bolygó kelet felől, az ég aljától magasan dél felé sorakozik majd. A Merkúrt kezdetben nehezebb lesz észrevenni: a hónap elején a nézőknek akadálymentes keleti horizontra, valamint távcsőre lehet szükségük ahhoz, hogy megpillanthassák. A hónap előrehaladtával a Merkúr magasabbra emelkedik, és jelentősen fényesebbé válik, így könnyebben láthatóvá válik.

Utoljára 2004 decemberében fordult elő, hogy az öt szabad szemmel látható bolygó egymás mellett sorakozott a horizonton. Idén a Merkúr és a Szaturnusz között sokkal kisebb lesz a távolság, mint 18 éve volt.

Június 3-án és 4-én hajnalban lesz az öt bolygó egymáshoz a legközelebb, a Merkúr és a Szaturnusz közötti távolság ekkor lesz a legkisebb. Érdemes egy olyan, magasabban fekvő helyet keresni, ahonnan tiszta a kilátás alacsonyan kelet felé, ezzel lehet a Merkúr észlelésének esélyét növelni. Egy kisebb binokulár távcső jó szolgálatot tehet a Merkúr megtalálásához. Arra is ügyelni kell, hogy napkelte előtt időben legyünk a szabad ég alatt, a Merkúr horizont fölötti megjelenése után nagyjából fél óráig lehet észlelni az öt bolygót egyszerre, aztán a kelő Nap fénye elnyeli őket.

A június elején várható együttllás – Kép: Sky & Telescope illustration

Várhatóan június 24-én hajnalban lesz a legszebb a látvány. Ekkor sokkal könnyebb lesz szabad szemmel elcsípni a Merkúrt. Körülbelül egy óránk lesz arra, hogy élvezzük a látványt, attól kezdve, hogy a Merkúr a horizont fölé emelkedik, egészen addig, amíg a felkelő Nap el nem tünteti az égről. Az igazi bónusz a Vénusz és a Mars között elhelyezkedő fogyó félhold lesz, amely úgymond a Földet is jelképezi a planetáris gyöngysorban. Ekkor a bolygók már egymástól távolabb helyezkednek el az égen.

A június végén várható együttllás – Kép: Sky & Telescope illustration

Ha a fenti időpontokban felhős az ég, akkor is érdemes a köztes hajnalokon a délkeleti horizontot díszítő öt szabad szemmel látható bolygóban gyönyörködni. 

Nyitókép: a Szaturnusz, a Mars és a Jupiter 2020. március 26-án – Fotó: Alan Dyer/VW PICS/Universal Images Group via Getty Images

#Tudomány-Tech#tudomány#naprendszer#bolygók#együttállás#merkúr#mars#vénusz#jupiter#szaturnusz#csillagászat

Címlapról ajánljuk