Tudomány-Tech

A klímaváltozás okolható az egyre gyakoribb sáros esőkért

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. április 18. 8:36

Évente már egymilliárd tonnára becsülik a kutatók a Szaharából kifújt por mennyiségét.

Varga György, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Negyedidőszak és felszínfejlődési folyamatok kutatócsoport vezető kutatója friss kutatási eredményeket osztott meg Facebook oldalán pár nappal ezelőtt. Varga, aki a Porviharok égen és földön blogot is szerkeszti, az utóbbi években egyre gyakoribbá váló sáros esőkről írt a Facebookon, abból az apropóból, hogy a Frontiers In Earth Science tudományos folyóiratban megjelent hat magyar kutató közös új tanulmánya, amiben a szaharai por közép-európai lerakódását vizsgálták.

Visszaolvasva az rtl.hu hírarchívumát, csak idén négyszer számoltunk be arról, hogy szaharai eredetű por érkezett hazánk fölé:

Nem csoda, hogy olyan érzése van az embernek, hogy egy minden eddiginél gyakoribb jelenséggel van dolgunk. Hogy így van-e és ha igen, miért, erről írt a Facebookon a földtudományok doktora.


Varga György szerint a jelenség nem új keletű a Kárpát-medencében: a nyolcvanas évek óta több mint 200 szaharai porviharos eseményt rögzítettek. Varga azt írja, hogy alapvetően természetes folyamatról van szó, a Szahara nagyjából 5 millió évvel ezelőtt kezdett kialakulni, azóta fújják belőle a szelek a port jó messzire. Erről többek között a Pireneusok és az Alpok gleccsereinek porrétegei is árulkodnak. 

Jelenleg a kifújt por mennyisége évente meghaladja az 1 milliárd tonnát

– írja Varga György.

A Varga által ismertetett friss magyar kutatás szerint elmúlt évtizedben több lett a sivatagi por Európában, és ami Magyarországot illeti: évente akár 10-12-szer is elérik hazánkat a szaharai porral telített légtömegek. Ezek gyakorisága és intenzitása az elmúlt évtizedben megnövekedett.

A kutatók konklúziója szerint a klímaváltozás okolható azért, hogy az utóbbi években gyakoribbak és intenzívebbek a „szaharai porkimosásos események” (azaz a sáros esők). A globális fölmelegedés az utóbbi 10-15 évben vált számottevővé, a mérsékelt övi ciklontevékenységért felelős magas légköri mozgások egyre fokozódó kilengése a sarkok melegedésének köszönhető. 

Ebből adódóan az Európába port szállító szaharai szélviharok kialakulásáért felelős időjárási helyzetek egyre gyakoribbak és egyre tovább tartanak.

A klímaváltozás tehát egyre több területen érint bennünket a hétköznapokban, és mint a fentiekből is látszik, olyan banális, de egyben zsebbe vágó megnyilvánulásai is lehetnek, hogy évente egyre többet kell költeni a kocsink lemosására.

Nyitókép: szaharai eredetű por egy autón, Budapesten, 2022. március 17-én – Fotó: Nagy Attila Károly

#Tudomány-Tech#tudomány#szaharai por#klímaváltozás

Címlapról ajánljuk