Tudomány-Tech

Mutáns hódok kóborolnak a Hortobágyon

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. április 29. 8:12

Legalább három olyan példányt láttak az utóbbi időben, amelyek szem nélkül töltötték napjaikat. Egyiküket elütötte egy autó, így derült fény a ritka genetikai rendellenességre.

Több vak hód is élhet a Hortobágyon, írja a Sokszínű Vidék a Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány Facebook-posztja alapján. Mint arról Déri János, a madárkórház orvosa beszámolt, egy autóbalesetben megsérült hódhoz riasztották, és az állatról az alapos orvosi vizsgálat során az derült ki, hogy nincs szeme:

ahol a szemeknek kellene lennie, nem volt semmi

– írta Déri János, hozzátéve, hogy

röntgennel megvan a szem helye, de sem szemhéjak, sem szempillák, semmilyen szemrés vagy forradás nyoma nem látszik.

A nagyjából kétéves állat a jelek szerint gond nélkül élt az április 23-án történt balesetig, erről árulkodik, hogy jó kondícióban van, nagyjából 30 kilogrammot nyom, ami egy kifejlett hód normális testsúlya.


A hód tehát nem a balesetben vesztette el a szemét, és időközben az is kiderült, hogy nincs egyedül ezzel a furcsaságával: Taktakenézben és Tarcalon is láttak egy-egy vak hódot.

Déri János szerint egy ritka genetikai rendellenesség dúsulhatott fel a környéken, de mivel a hódoknak hazánkban nincs természetes ellenségük (az autókon kívül), csak víz kell nekik és fa, ezért vakon is elboldogulnak élőhelyükön.

A természetvédelmi szakemberek szerint a vakságot okozó mutáció nem előnyös jelenség az egyébként eléggé elszaporodott hódok populációjában. Ezért ha a madárkórházban ellátott vak hód meggyógyul, a szabad, de veszélyes élet helyett inkább egy állatpark lakója lesz.

Nyitókép: Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány/Facebook

#Tudomány-Tech#tudomány#hód#hortobágy#mutáns