Tudomány-Tech

NASA: együttműködünk a orosz asztronautákkal

Dévai LászlóDévai László

2022. március 19. 15:30

Úgy látszik, az űrben minden rendben a két nemzet között. Vagy legalábbis az amerikai fél nagyon ezt szeretné sugallni.

Bill Nelson, a NASA adminisztrátora pénteken cáfolta az orosz űrkutatási hivatal vezetőjének legutóbbi kijelentéseit, miszerint az amerikaiak kénytelenek lennének seprűnyelekkel az űrbe repülni, ha Oroszország nem szállítana több rakétahajtóművet az Egyesült Államoknak.

Ő itt Dmitrij Rogozin (a Roszkoszmosz igazgatója – a szerk.) időnként kifakad, de aztán lehet vele együtt dolgozni

mondta Nelson az AP-nak. A NASA adminisztrátora elmondta, hogy a Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő orosz asztronauták kifogástalanul ellátják a munkájukat, jó a kapcsolat velük, nincs panasz rájuk.

Nemrég három orosz űrhajós indult el a bajkonuri űrrepülőtérről a Nemzetközi Űrállomásra, ez lesz az első alkalom, hogy új orosz legénység érkezik az állomás fedélzetére a február 24-i orosz invázió kezdete óta.

Az egyébként háborúpárti Rogozin korábban többször is fenyegetőzött azzal, hogy az orosz asztronauták az általuk működtetett modulokat szándékosan szabotálni fogják, hogy ha az országgal szemben hozott nyugati szankciókat nem állítják le. A Roszkoszmosz igazgatója azt is mondta, hogy az oroszok egyszerűen kiszállnak az űrállomás működtetéséből, így az lezuhanhat az Egyesült Államokra vagy akár Európára is.

Háború az űrben

Bár a NASA azt sugallja, hogy béke van és erre utalnak az ukrán színekben mutatkozó orosz űrhajósok is, de nem pont békére utaló történés, hogy csütörtökön az Európai Űrügynökség megerősítette, hogy határozatlan időre felfüggeszti ExoMars-rover küldetést, amit a Roszkoszmosszal partnerségben szerettek volna kivitelezni.

Minden feszültség ellenére az űrben együttműködünk az orosz barátainkkal, kollégáinkkal. Az űrhajósok közötti szakmai kapcsolat továbbra is változatlanul pozitív

– zárta mondandóját a NASA adminisztátora.

Nyitókép: Illusztráció / Anadolu Agency / Getty Images

#Tudomány-Tech#nasa#orosz-ukrán háború#ukrajna#roszkoszmosz#asztronauta

Címlapról ajánljuk