Sport

Folyamatosan foglalják el a szexgátló ágyakat Párizsban a magyar olimpikonok

rtl.hurtl.hu

2024. július 23. 19:33

A magyar sportolók már nagyon várják a rajtot a párizsi olimpián.

Egyre több magyar sportoló foglalja el szálláshelyét a párizsi nyári játékok olimpiai falujában, ahova kedden is érkezett egy csoport, adta hírül az MTI. Asztaliteniszezők és ökölvívók költöztek be a kijelölt lakásokba, majd igyekeztek némi élelemhez jutni, azután pedig elkezdték az ismerkedést a városrésszel, amely az otthonuk lesz az elkövetkező napokban.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság keddre nyílt napot szervezett, így végig lehetett követni, hogyan zajlik egy beköltözés: Ecseki Nándor foglalta el éppen a szobáját, és ismerkedett a körülményekkel. A Madarász Dórával vegyes párosban induló asztaliteniszezőnek pozitívak voltak az első benyomásai. Elmondta, hogy az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz lesz a szobatársa, ami szerinte azért jó, mert vele ellentétben neki már van olimpiai tapasztalata. 

A versenyére, illetve a szerdai sorsolásra rátérve úgy fogalmazott, a 16-os mezőnyben 11. kiemeltek, így az erősebbek közül kapnak majd ellenfelet, de a kínaiakat mindenképpen szeretnék elkerülni. „A svéd, a román, vagy a spanyol ellenfél jöhetne, de talán még a hongkongi is” – tette hozzá.

A vegyes páros szombaton áll asztalhoz a nyolcaddöntőben, a női kézilabdázók viszont akkor már túl is lesznek az első mérkőzésükön. Ők a megnyitó előtti napon, csütörtökön 19 órakor a címvédő és világbajnok franciákkal csapnak össze várhatóan telt ház előtt. A csapat hétfőn érkezett meg, a tervezetthez képest késéssel, így a dél-párizsi 6-os Arénában nem tudott edzeni.

Korábbi cikkeinket az olimpiáról alább olvashatja:

#Sport#párizs#2024#olimpia#párizsi olimpia#magyar#sportoló#olimpikon#olimpiai falu#szálláshely