„Ha van elég bőr a képeden, akkor csináld ezt a szakmát” – Oroszlán Szonja a színészetről

rtl.hurtl.hu

2026. június 12. 14:20

Oroszlán Szonja az RTL Reggeli Podcast műsorában beszélt arról, miért érezte úgy, hogy a színészi pálya mellett új hivatást kell keresnie. A színésznő szerint a szakma régen a folyamatos megfelelésről szólt, ő azonban nem az a típus, aki bele akar halni a munkájába. 

Oroszlán Szonja neve évtizedek óta összefonódott a magyar filmezéssel és színházzal, ám az utóbbi időben egyre kevesebbet látni a rivaldafényben. A színésznő nem érkezett egyedül a Reggeli stúdiójába: elkísérte hűséges társa, Rege, a mentett kutya is, aki több mint egy éve vált családtaggá. Oroszlán Szonja, most azért lépett eggyel hátrébb a színészettől, hogy egy új szenvedélynek, az állatokkal való foglalkozásnak szentelje idejét. Szonja elmondta, hogy a váltás nem menekülés volt, hanem egy természetes igény a változatosságra, ami számára olyan, mint a levegő.

Oroszlán Szonja számára a színészet nem jelentett önmagában kihívást

A beszélgetés során szóba került a színészi pálya lélektana is. Szonja kifejtette, hogy bár imádja a hivatását, sosem volt az a típusú művész, aki bele akarna halni egy szerepbe, vagy akinek az élete csak a színpad körül forog. Egy idő után úgy érezte, a mindennapjai túlságosan zsúfolttá váltak, és a színészet önmagában már nem jelentett számára elegendő kihívást. Ezért döntött úgy, hogy felépít egy második lábat az életében, amely az állatokhoz és a lovakhoz köti.

„Ha van elég kemény bőr a képeden, akkor lehet csinálni” – Oroszlán Szonja a színészetről
Oroszlán Szonja ma már lóterapeutaként is dolgozik

Régen színházi norma volt az „odaszólás”

A színésznő őszintén beszélt a szakmában tapasztalható korábbi stílusról is. Felidézte, hogy régebben a színházi világban és a sportban is természetes volt a nyersebb hangvétel, az ordibálás vagy akár a káromkodás. Úgy látja, abban az időben ez volt a norma: 

ha van elég bőr a képeden, akkor csináld ezt a szakmát, vagy lehet mást csinálni

Szonja szerint ez a fajta szigor nem csak a próbatermekben, hanem például az uszodákban is jelen volt, ahol gyerekként őt is érte fegyelmezés, mégsem érzi úgy, hogy ez maradandó nyomot hagyott volna benne.

Nem érzem úgy, hogy sérült lettem attól, hogy bizonyos emberek odaszóltak

 – fogalmazott Szonja. Hozzátette, már akkor is tudta, hogy a kiabálás nem róla szól, hanem az adott ember belső frusztrációjáról, amit másokon él ki. Bár őt nem viselték meg ezek a helyzetek, hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja, ha mások számára ez traumatikus volt. Úgy látja, ma már szerencsére más szelek fújnak, és a szakmai közeg is sokat változott.

Ezzel szemben Szonja egyik színésztársa Hujber Feri nem fogadta el Eszenyi Enikő bocsánatkérését: a színész az RTL Reggeliben beszélt arról, hogy szerinte a teljes szakma asszisztált a bántalmazásokhoz, és súlyos állításokat fogalmazott meg a múltról. 

Kattits a képre és nézd vissza a vele készült interjút:„Ha van elég kemény bőr a képeden, akkor csináld ezt a szakmát” – Oroszlán Szonja a színészetről

Bár a színpad és a közönség szeretete, az álló taps néha hiányzik neki, Szonja mostani életében a lovas karrier és az állatmentés kapta a főszerepet. Ez az új hivatás biztosítja számára azt a mentális szabadságot és változatosságot, amelyre mindig is vágyott, miközben megmaradt benne a szakma iránti tisztelet is.

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!