Reggeli

„Volt olyan szaktanár, aki 1-est adott azoknak, akik óra helyett tüntetni voltak” – a tanárokkal szolidarító diákokat is érik retorziók

rtl.hurtl.hu

2022. december 7. 11:41

Az utóbbi hónapok pedagógussztrájkjaival és kirúgásaival folyamatosan foglalkozunk, eddig nem beszélgettünk azonban a téma egyik fontos aspektusáról: a gyerekek jogairól. Milyen retorziók érhetik a tanulót, amennyiben tüntet, élőláncban demonstrál, és emiatt hiányzik az óráiról? Vendégünk Dr. Vissy Beatrix a TASZ ügyvédje elmagyarázza.

Listázás, fegyelmivel fenyegetés, 1-es. Kreatív eszközöket is bevetnek a tankerületek vagy a tüntetésekkel nem egyetértő tanárok a diákok fegyelmezése érdekében. Vissy Beatrix a TASZ ügyvédje tud olyan esetről, ahol a szaktanár 1-est adott a tüntető diáknak, de az is gyakran előfordult, hogy a tankerület a Krétán keresztül próbált adatokat szerezni azokról a tanulókról, akik részt vettek a tüntetéseken.

Az ügyvéd azonban hangsúlyozta, hogy ezek mind jogellenesek:

Ami következménye lehet, hogy valaki tünetesén részt vesz, hogy abban az adott időben nem vesz részt az órán. Ez egy hiányzás, de ezt a hiányzást a szülő igazolhatja neki.

A szülő az iskola házirendjétől függően évente 3-5 napot indoklás nélkül igazolhat a gyermekének.

A TASZ már jó ideje vizsgálja, hogy milyen lehetőségei vannak jogi útra terelni a pedagógushiányból eredő hátrányokat. Azon kívül, hogy megvédik az állásukból kirúgott tanárokat, személyiségjogi pert indítanak olyan tanulók védelmében, akik úgy érzik, hogy sérül a tanuláshoz való joguk.

Vissy Beatrix úgy véli, 

amikor az állam megszegi a közoktatáshoz kapcsolódó kötelezettségeit, akkor a szülőnek saját erejéből kell pótolnia, amit nem kap meg a gyermek.

Ráadásul szerinte így az oktatás esélyegyenlőségi szerepe is súlyosan sérül, hiszen azok a szülők, akik megengedhetik, hogy különórára vigyék a gyerekeiket, sokkal jobb helyzetbe kerülnek, mint azok, akik ezt nem tehetik meg.

#Reggeli#Videó#oktatás#diákok joga#rtl#tasz#tanártüntetés