Gyógyszer, mosókapszula, ecetsav, gombelem – ezek a legveszélyesebbek a kicsikre

rtl.hurtl.hu

2022. október 14. 9:08

Egy levél epilepszia elleni gyógyszert evett meg egy 5 éves kisfiú, akit az anyukája egyedül hagyott otthon. Életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel vitték kórházba. Sajnos ilyen balesetek előfordulnak, ezért Dr. Novák Hunor gyermekorvossal arról beszélgettünk, hogyan lehet elkerülni a bajt.

Ne kezdjünk el otthon válogatni, hogy melyik gyógyszer vagy vegyszer veszélyes – mondta Dr. Novák Hunor gyermekorvos. Fontos az is, hogy ne bízzunk meg a gyerekzárakban és olyan helyre tegyük a gyógyszereket, ahol a picik nem érhetik el, így biztosan elkerülhetjük a gyógyszerek okozta baleseteket.

A gyermekorvos arról is beszélt a Reggeliben, hogy legtöbbször olyan gyerekek kerülnek intenzív osztályra, akik látszólag csavarásbiztos üveget nyitottak ki, vagy egyszerűen csak kijátszották a gyerekzárat. Mivel a gyerekek szeretnek felfedezni és saját korlátaikat feszegetni, sokszor kitartóan próbálkoznak a gyerekzárak kinyitásával is és sikerrel is járnak.

A gyógyszereken kívül másik három dolgot említett a gyermekorvos, amik nagyon veszélyesek a gyerekekre nézve:

Mosókapszula – mivel pici és színes könnyen felkelti a gyerekek érdeklődését. Ezért 5 éves kor alatt jobb, ha maradunk a hagyományos mosószereknél, mert ez a kis kapszula olyan mennyiségben tartalmaz maró vegyszereket, hogy a nyelőcsövet is szétmarhatja.

20 százalékos ecetsav – Hunornak volt olyan páciense, aki beleivott és szétmarta a nyelőcsövét, ezek után pedig szondatáplálásra szorult.

Gombelem – sok távirányítóhoz használunk ilyet, mivel pici, nem biztos, hogy elsőre veszélyesnek találnánk. Hunor csinált egy kísérletet, két párizsi közé tett gombelemet, ami egy nap elteltével kimarta a felvágottat.

De oda kell arra is figyelnünk, hogy ha vízkőoldót, ecetet üdítős flakonokba töltünk át azt hogyan tároljuk. Címkézzük fel, és tegyük szintén gyerekeknek elérhetetlen helyre.

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!